Vasárnap elmentünk még egyszer utoljára a Budapesti Vidámparkba, hiszen már csak 105 napja van hátra. Nagyon sok emlék kötődik hozzá, mikor kicsik voltunk tesómmal, akkor szinte minden nyáron elhoztak minket ide, úgyhogy nagyon sajnálom, hogy bezárják, bár az állatkertnek jó lesz a bővítés. De legalább elkezdhettek volna egy másikat építeni, hogy mire ez bezár következő szezonra az ki is nyisson az új. Most pillanatnyilag nem is tudom, hogy vannak-e komoly tervek egy újabbról, majd kiderül.
Hárman is fotóztunk, apa, nagynéném és én, de most csak a saját fényképezőm képeit tudom megmutatni, ugyanis a többi még nincs meg. Így logikus, hogy nem sok képen vagyok. Szóval inkább a "gépekről", tájról lesznek képek, kis sztorikkal. A családomról készült képeket nem pakolom ki ide, páran közölük nem is örülnének neki azt hiszem :D
Ennyi cipő gyűlt össze. Nos akkor hanyan is mentünk? Az igazság az, hogy bár a szám stimmel, egy cipő hiányzik, a legkisebb pedig unokaöcsimé, aki itt maradt mamámmal, mert még kicsi volt ehhez a társasághoz, de őt is elviszik majd nagynénémék az öcsijével együtt :)
Legelső a hullámvasút volt, hiszen számítottunk rá, hogy itt biztos nagy sor lesz később, már nyitás után nem sokkal sokan álltak sorba és várnunk is kellett, később még többen lettek, de azért még egyszer végigálltuk a sort. A jó az volt, hogy a hullámvasút alatt volt valami horrorterem és hogy oda becsábítsák az embereket egy srác hullára maszkírozva ijesztgette az arra járókat és mindezt a sorban állás közbe nagyon vicces volt kívülről nézni.
Akkor és most.
Most, hogy visszanéztem a 2 évvel ezelőtti fotókat végre nekem is tényleg szembetűnik, hogy fogytam. És aminek még jobban örülök az, hogy milyen szépen megnőtt a hajam :D Csak folytassa így tovább! Egyébként most sikeresen nem egymás mellé ültünk a barátommal, sőt nézzétek csak meg a legfelső képet, a Vidámpark felirat feletti óriáskerék egyik kosara el van picit dőlve, na mi vagyunk az a kosár :D, ugyanis ügyesen a kisebb öcsémmel egy oldalra ültünk, míg a másikon apum és barátom ült, képzelhetitek mennyire lehetünk egy súlyban. A képet is nehéz volt megcsinálni ugyanis öcsikémnek tériszonya van, alig merte elengedni korlátot, amibe kapaszkodott. Ez egyébként családi vonás, anya, apa, másik öcsém és én is tériszonyosak vagyunk. Én kb. egy éve, azelőtt semmi bajom nem volt, imádtam az óriás akácfánkra mászni kiskoromban, és egész délutánokat fenn lenni, de valahogy kialakult nálam is a tériszony :( nem tudom milyen élmény miatt lehet.
Akkor és most II.
A fiúk élvezték a Dodgemet, addig a nagynénémmel egyszer felültünk az Ikarusra, illetve utána fényképeztük őket :D
Itt kellett legtöbbet várni, nekem aki utál várakozni egy örökkévalóság volt...
Ennyi kép lett volna mostanra. Aztán, ha megkapom a többit talán lesz egy 2. poszt, bár ki tudja az mikor lesz, úgyhogy nem biztos.. Igazából nem készült annyira sok fotó inkább élvezetük a parkot . Amúgy rólam tudni kell, hogy imádom az extrém dolgokat,bár nem mondanám, hogy a magyarországi gépek annyira extrémek lennének, legalábbis nekem. Tényleg én vagyok az aki bármire felül és élvezi, forogjon akárhogy, forduljon fejjel lefelé vagy akár menjen magasra (a tériszonyom ebben nem hátráltat, bár kicsit ijesztő fenn, de nagyon jó pl. a szabadesés, nem szabad kihagyni)- szerencsére jó párt találtam magamnak <3. A csapatból tényleg mi voltunk a legbeválalósabbak ketten. Ami talán számomra a legextrémebb az a T-Rex, és kicsit meg is jártuk vele. Másodjára mikor felültünk, sikerült rávenni öcsém is, aki amúgy nem valami extremitás kedvelő és úgy terveztük szembe ülnek nagynéném férjével velünk , de a srác átültette őket mögénk, így egy négyesbe kerültünk. Elindult és ez ugye forog össze-vissza, fejre fordít, majd vissza, de aztán kis idő múlva valami miatt egy apró kattanás után a mi négyes ülésünk nem forgott tovább és pont fejjel lefelé álltunk meg, nem lendült tovább, úgyhogy pár percig, míg vége nem lett, mivel addigra sikerült csak valamit összenyomkodni a két srácnak, fejjel lefelé mentünk körbe-körbe. Talán nekem ártott kevésbé, bár az én fejem is elkezdett picit fájni. Öcsém pedig csak annyit mondott utána, hogy nem volt valami jó, sőt csukva volt a szeme, de ő azt hitte ilyen alapjáraton :D mondtuk neki, hogy háát neem ! És ez volt a nap utolsó Vidámparkos sztorija.
Ti még ellátogattok vagy már ellátogattatok a Vidámparkba mielőtt bezár? Valami hasonló rázós élmény történt veletek?
Puszi,
Nóra
beautysecretsfromnora@gmail.com
Nincsenek megjegyzések