Szerintem tudjátok már rólam, hogy a hajápolás mennyire fontos volt nekem mindig is. A hajam gubancolódásra hajlamos, alapból hullámos, itt-ott göndörödő, így oda kell rá figyelnem, ráadásul minden hajmosás után hőt használok a hajam formázására. Ebben a bejegyzésben 3+1 hajápolási terméket hoztam el, amik 2017-ben váltak nagy kedvencemmé, és mindről elmondható, hogy már a minimum harmadik tubust használom el. Mielőtt ezekre rátérnénk csak megemlíteném a Tangle Teezer fésűt, ami óriási változást hozott anno a hajam életébe, hiszen ez szinte egyáltalán nem húzza a hajat fésülködéskor, illetve tavaly kipróbáltam ezeket a gumi "telefonzsinór" hajgumikat, amelyek azért jók, mert nem nyomják el és nem törik meg a hajat.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tangle teezer. Összes bejegyzés megjelenítése
3+1 Hajápolási kedvenc 2017-ből
2018. január 14.
Címkék:
alverde,
balzsam,
dove,
hajápolás,
hajolaj,
kedvencek,
Shwarzkopf,
szárazsampon,
tangle teezer,
Yves Rocher
Hónap kedvencei - Augusztus
2014. szeptember 9.
Azt hiszem még időben vagyok az augusztusi kedvencekkel. Nem gyűlt össze olyan sok új kedvenc termék, mert a legtöbb dolog, amit használtam már régebb óta kedvenc, így már bemutattam, de azért nekem még ennyi termékről is sikerült 16 percet beszélnem. A videót a bejegyzés végén találjátok, előtte pedig képeket és rövid leírásokat a termékekről, illetve pontosabban arról, hogy miért váltak a kedvencemmé.
Címkék:
arcápolás,
avon,
benton,
ecset,
ecsetek,
hajápolás,
highlighter,
hónap kedvencei,
maybelline,
primer,
real techniques,
rimmel,
rúzs,
sigma,
smink,
szemceruza,
tangle teezer
Iparfüméria rendelés
2014. augusztus 5.
Nem bírtam tovább és csütörtökön leadtam egy rendelést az iparfumeria.hu-n. Az egész a Tangle Teezer-től indult ki, amit már régóta nézegettem, de most bekattant valami, hogy nekem kell. A három másik dolog is kívánságlistás volt már és nagyon örülök, hogy végre megkaparintottam őket.
Címkék:
haj,
körömlakk,
maybelline,
online rendelés,
rimmel,
rúzs,
szemceruza,
tangle teezer
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



beautysecretsfromnora@gmail.com
