Sziasztok, ma az egyik kedvenc
témámból hoztam egy kis szeletet, ez pedig a hajápolás. Nálam ahhoz, hogy jól
érezzem magam a bőrömben aznap és szépnek érezzem magam, az egyik legfontosabb,
hogy a hajam milyen állapotban van, hogy áll, „engedelmeskedik”-e. Szóval rengeteg
posztot tervezek még ebben a témában. Csak, hogy párat említsek: otthon elkészíthető
hajpakolások, hajápolók; hajnövesztés tippek, tapasztalatok; hajformázási
tippek; szilikonos vs szilikonmentes termékek… és sok-sok más. Ezek közül több már kész is van, de nem akarok minden nap hajas posztokat kirakni, úgyhogy szépen adagolom őket. A hajnövesztésről már el is kezdtem a poszt sorozatot.
Imádom tanulmányozni a hajra való
termékek összetevőit és megtudni mi mire jó, sok magyar oldalt nem nagyon
találtam erről a témáról eddig,ezért, ha valaki jobban bele akar mélyedni
azoknak az angol oldalakat ajánlanám. Magyar oldalak közül a Krémmániát azért
kiemelném, amit nagyon-nagyon imádok (gyakran mentett már meg csalódásoktól).
Így a hajápoló termékeknél majd mindig kiemelek pár főbb összetevőt, illetve
olyanokat, amik gyakran előfordulnak a hajra való termékekben és írok róluk 1-2
sort, amit jó tudni.
Most épp a két örökös kedvenc
termékem kerül terítékre, amikhez mindig visszanyúlok, bármennyire is imádok
kísérletezni. Előtte azonban pár szót
ejtenék a hajamról, csak, hogy lássátok milyen típusú a hajam. Mert
természetesen nem mindenkinek működhetnek, hiszen mindenki haja más és más. De
azt hiszem, egy próbát minimum megérnek. (Természetesen több lett, mint pár
szó, így akiket a sztorizgatás mellé nem nagyon érdekel, azoknak kiemeltem a
lényegesebb tulajdonságokat.)
A hajam természetes hullámos illetve göndör, eléggé dús és
vastagabb szálú, de a végei elvékonyodnak.. Ha hajszárítóval csak
simán megszárítom, akkor az oroszlánsörényhez tudnám hasonlítani, ha
természetesen csak simán kiengedve megszárad, akkor általában mindig úgy
kunkorodik, göndörödik, hogy nekem sose tetsszen. Nagyon sokáig nem tudtam vele
mit kezdeni és lófarokba kötve hordtam, majd jött a hajegyenesítéses korszak,
aminek köszönhetően a végei elvékonyodtak és jobban töredeztek –ezt mára sikerült
minimalizálni. Mostanra szinte teljesen elfogadtam és szeretem a hajam, igaz
apróbb trükköket bevetve - ezekről lesz későbbi poszt (okban) szó. A haj
végeim, mint sok más göndör hajú lánynak gyakran szárazak, sprőd, ha erre nem figyelek éppen eléggé. Azonban a fejbőröm zsírosodásra hajlamos. Régebben
maximum három napot bírt ki, volt, hogy már a harmadik napon sem volt teljesen
elfogadható kiengedett állapotában. De mostanában már sikerült ezt a problémát
nagyjából kiküszöbölni és a 4-5 napot
nagyon szépen kibír, van, hogy az
ötödik napon is kiengedve hordom minden „rosszérzés” nélkül. Az elején mikor tovább
bírta a hajam nagyon furcsa is volt, hogy 4. nap és mégsem kell még hajat
mosnom, sőt... Ez nagyrészt köszönhető ezeknek a termékeknek is amellett, hogy
a hajápolási rutinom is nagyban megváltozott. Na de akkor jöjjenek is a kedvenc
hajra való termékeim a hosszú bevezető után.
Alverde Coffein Sampon
milyen hajra ajánlják: vékony szálú hajra
ár: 790,-
méret: 200 ml
Abszolút kedvenc sampon! Azért vettem meg, mert hajnövekedés
serkentésére és hajhullás ellen ajánlják, és ekkor borzalmasan hullott a hajam,
igaz, hogy ősz volt és ilyenkor jobban hullik az ember haja, de szörnyen sok
szál kijött, mind hajmosásnál, mind fésülködésnél és úgy napközben is csak úgy
magától, pár hét alatt akár egy paróka kijött volna belőle :D, a hajnövesztést
pedig ekkor kezdtem újra. A hajhullásom
nagyon szépen lecsökkentette, szerintem optimális szintre, a hajnövekedés
gyorsításáról konkrét dolgot nem tudok mondani, mert egyszerre több dolgot is
bevetettem, de az biztos, hogy így együtt nagyon hatásosak voltak. Hajmosáskor
nehezen habzik, sokakat ez zavar, én pont, hogy örülök neki, mert a habzást
általában nem a „legjobb” anyagokkal érik el. Ha ez valakit zavar, akkor annak
azt ajánlom, hogy mosson kétszer hajat egymás után, a második mosáskor már
sokkal jobb lesz. Hajmosás után olyan tisztának érzem a hajam és a fejbőröm,
amit más sampon eddig nem ért el. Az illata nem kifejezetten jó illatú sokak
számára.
Én kifejezett szeretem, mert olyan "frissítő illata" van és még frissebbnek érzem tőle a hajam, és mert nem
nagyon kedvelem a tömény, édes, cukorka illatú dolgokat a hajamon. De nálam az
illat amúgy mellékes hajápoló termékek, kozmetikumok vásárlásakor (kivéve, ha
tényleg olyan elviselhetetlen lenne számomra az illat és ráadásul egész nap
érezném is, de ilyen még nem volt). Egyébként ennek a samponnak, sőt az általam
eddig próbált Alverde samponoknak az illata nem sokáig marad a hajban.
Caffeine(koffein): Stimulálja
a fejbőrt, ezáltal elősegíti a hajnövekedést.
Menthol(mentol): ugyanazt teszi, mint a koffein, de mellette
hűsíti is a fejbőrt.
Arginine: azt hiszem az
arginine ismerős lehet sokaknak Jennifer Lopez és a L’oreal által– Elseve Arginine Resist termékek (én a
balzsamját próbáltam, ami egész jó volt). A haj növekedését segíti, segít
visszaszerezni a haj természetes sűrűségét, megerősíti a hajat.
Betaine: erősíti a hajat, sprőd,
töredezett haj ellen is jó, éppen ezért nagyon sok sampon, balzsam összetevője
Alverde hajápoló vaj avokádó olajjal és shea vajjal
milyen hajra ajánlják:
igénybevett és töredezett hajra
ár: 1290,- (már többször
leakciózzák 990 forintra)
méret: 200 ml
Elsőként egy kis történetet
arról, hogy hogyan is landolt a kosaramban. Az előbb említett koffeines sampon
annyira bevált, hogy több natúrkozmetikumot is ki szerettem volna próbálni,
ráadásul el is döntöttem, hogy minden hajra való terméket lecserélek
szilikonmentesre(és ugye a
natúrkozmetikumok szilikonmentesek, így kettőt egy csapásra), ezért
szükségem volt egy hajvégápolóra
illetve egy tápláló pakolásra. Nem
is gondoltam volna, hogy ezt a kettőt egyben megkapom, de ekkor jött az Alverde
új hajápoló vaja, amely pont ezzel a kettő felhasználási móddal rendelkezik:
1. Hajmosás
előtt kell felvinni száraz hajra és a leírás alapján 5-10 percig kell a hajon
hagyni, ezután megmosni.
Hogyan szoktam én használni?
Ha az első felhasználási
módjaként, azaz pakolásként használom, akkor teljes hajhosszra viszem fel a
hajtövektől kezdve, igyekszem minél jobban belemasszírozni a fejbőrömbe. Én
eddig még egyszer sem hagytam rajta csak 5-10 percet, min. 1 órát fenn szoktam hagyni,
úgy gondolom, minél tovább fent van annál jobban hat, ez rám ragadt akkor,
amikor ricinusolajjal is kentem a hajam. Ezután megmosom a hajam úgy, ahogy
máskor szoktam, bár általában ilyenkor nem használok balzsamot, csak sampont.
Ettől a hajam nagyon puhává, selymessé, élettelibbé, fényesebbé válik, jól
kifésülhetővé, ezért is nem nagyon szoktam értelmét látni balzsamnak. Sőt ha
ezt használom nem is zsírosodik a hajam hamarabb, míg a balzsamok, amiket eddig
használtam mindig kisebb-nagyobb mértékben.
A második felhasználási módszert
talán kevesebbszer használom, általában akkor, ha már hajmosás után 2-3 nappal
érzem a hajvégeimen, hogy szárazak és igényelnek egy kis táplálást. Általában
az állam vonaláig teszem fel, de max. a fülemig, fejtetőre nem ajánlom, mert
ott nem szívná be annyira a haj, és úgy nézne ki, mintha már egy hete nem lett volna mosva.
A hajvégeknél is ügyelni kell, hogy ne essünk túlzásba, inkább apránként
keveset vigyetek fel és látni fogjátok, mennyire szívja be a hajatok. Extra: a
hullámokat szebbé teszi, szerintem kissé tartósabbá is és egy kis definíciót ad
nekik.
Állagát tekintve nagyon krémes,
barátom viccelődik is vele mindig, hogy krémezem a hajam.Nagyon hasonlít a
testvajak állagára. Az illata kellemes, bár nem nagyon tudnám mihez hasonlítani.
Ha hajvégápolóként használjuk, akkor egy jó ideig élvezhetjük az illatát a
hajunkon.
Pár összetevő
Glycine Soja oil (szójabab olaj):
gyakori összetevő a hajápolókban, kondíciónáló hatású
Ricinus Communis Seed oil(Ricinus
olaj): ez egy csodálatos szer, szerintem, majd egy egész posztot írok róla,
de most röviden: hajnövekedést serkenti, táplálja,ápolja, fényesebbé varázsolja
a hajat
Butyrospermum Parkii Butter (Shea
vaj): gazdag A- és E- vitaminban,
ezért táplálja a száraz, igénybevett, töredezett, sprőd hajat a tövektől a végekig, bizonyos mértékig
védi a hajat az időjárás okozta károktól, mint például napsugárzás,
páratartalom és szél okozta károktól
Persea Gratissima oil (avokádó
olaj): A-,B-,D-,E- vitanban gazdag,behatol a haj mélyebb rétegeibe és onnan
táplálja a hajat
Simmondsia chinensis seed oil(jojoba
olaj): dúsabbá teszi a hajat, kondícionál, természetes tisztítószer, így
tisztítja mind a hajat, mind a fejbőrt, egy védőréteget képez a hajon így védi
a hajat például a hajkefe okozta sérülésektől, gazdag E vitaminban
Nektek vannak ilyen "mindig visszatérő" hajápoló termékeitek?
Puszi,
Nóra
Nektek vannak ilyen "mindig visszatérő" hajápoló termékeitek?
Puszi,
Nóra
Nekem nincs mindig visszatérő hajápolós termékem :)
VálaszTörlésAkkor kísérletező típus vagy?:)
Törlés