Ebben az első részben nem konkrét
„főzetek” osztanék meg, hanem külön-külön végigmennék az alapanyagokon és
igazából majdnem mindent lehet keverni majdnem mindennel.
Tojás: Biotint és E- vitamint tartalmaz, amelyeket sokszor szépségvitaminként
emlegetnek, mivel szépítik mind a bőrt, mind a hajat. Emellett A-, B-, C-, D-,
vitamint, cinket,foszfort, ként, proteint tartalmaz többek között. A magas
proteintartalmának köszönhetően a tojás erősíti a hajat. Akár egy kondicionáló
fényesíti a hajat és volument ad neki. A tojásnak főleg a sárgáját szokták
ajánlani, de rosszat nem tesz a fehérje sem. Arra felhívom a figyelmet, hogy
csak olyan pakolásba tegyétek, ami nem meleg, ugyanis szépen kicsapódik a
fehérje, márpedig valamennyi fehérje mindig marad azért a sárgáján. Bevallom,
akármennyire is kis butácskának érzem magam tőle, hogy egyszer nem jutott eszembe és megtörtént, azóta viszont 100%ig figyelek rá mindig. Megtanultam a leckét. :D
Méz: Ápolja, táplálja, hidratálja, lágyabbá, puhábbá teszi,
és egyben tisztítja a hajat. Száraz, töredezett, sprőd hajra nagyon ajánlott,
de a többi hajtípussal is csodát tesz. Elvileg még a haj növekedésének is jót
tesz, de gondolom csak kis mértékben.
Kamilla*: A kamillát elsősorban a szőke hajúaknak ajánlják,
mert egy szép ragyogást ad a hajuknak, és elvileg szőkíti is, persze nem nagy szőkítésre kell gondolni, csak egy kis mértékben.
Almaecet: Az abszolút kedvencem! Az egyik legjobb
természetes tisztítószer a hajunk számára, kíméletesen szabadítja meg a
hajunkat és a fejbőrünket a rájuk rakódott kosztól. Emellett revitalizálja és
fényesebbé teszi a hajat. Tehetitek a pakolásba –én szinte mindig-, ha vízzel
keveritek, akkor hajmosás után „öblítő”ként is remekül működik. Én így még nem
próbáltam, mert szinte mindig már a pakolásba teszem. Az illata/szaga számomra elég kellemetlen, de el lehet viselni.
Banán: erősíti a hajat a magas A- vitamintartalmának
köszönhetően. Egyszer próbáltam… csak azoknak ajánlanám, akiknek van idejük és
türelmük utána kiszedni a hajukból, mert borzalmasan beletapad a hajba.
Sör: magas a B-vitamin és biotin(a biotinról már írtam a
tojásnál) tartalma. Egyik fő alkotóeleme a maláta, amely árpa, búza vagy egyéb
gabona csíráztatásával készült, így gazdag az adott gabonaféle proteinjében.
Sok bolti hajápoló termék összetevői között megtalálható pl. a búzaprotein, ami
javítja a hajkárosodást. Ezen kívül úgy tartják, hogy a sörben lévő cukor
fényessé varázsolja a hajat.
Majonéz: Elsőre nagyon bizarrul hangzik, hogy majonézt
kenjünk a hajunkra és miért tesz ez jót neki, de ha belegondolunk miből is áll,
akkor egyből világossá válik, hogy miért is jó a hajra. Főbb hozzávalói a
tojássárgája, olaj, citrom. A legjobb, ha otthon elkészített majonézt
használunk a hajunkra, a boltiban annyi nem természetes anyag van.
Ricinusolaj: Elsősorban a hajnövekedést serkentő hatásáról
ismert illetve arról, hogy milyen olcsón teszi mindezt. Most hosszasan nem
taglalnám áldott hatásait, mert már írtam róla egy posztot.
Olívaolaj: Számos csodás hatása van. Többek között javítja a
károsodott haj állapotát, segít megelőzni a töredezett hajvégeket, fényesebbé,
puhábbá, dúsabbá teszi és ápolja a hajat. Segít megszabadulni a korpától.
Napraforgóolaj: hidratálja a hajat és több jó dolgot tesz vele,
de általában csak hígításként szoktam használni. Például a ricinusolaj sűrűbb
ennél nehezebb eloszlatni a hajon és ha egy kis napraforgóolajjal használjuk
akkor ez a probléma kiküszöbölődik.
Szőlőmagolaj, avokádóolaj, kókuszolaj, mandulaolaj, argánolaj… ezek
azért nem olyanok, hogy mindig vannak otthon, sőt egy-kettőnek az ára elég
borsos is, úgyhogy, most nem írnék róluk hosszabban, ha esetleg szeretnétek,
akkor a későbbiekben kapnak egy posztot. Főleg hajvégápolóként ajánlanám őket
csak úgy simán, de persze keverve a fenti összetevőkkel is remekül működnek.
* A legjobb, ha mi magunk szedünk
kamillát, levendulát, csalánt, majd kiszárítjuk. Felhasználáskor forróvízben
hagyjuk állni egy ideig, amíg minden összetevője ki nem ázik. De ha nincs rá
lehetőségünk, akkor a boltban találunk kamilla, ill. csalán teát, levendula
helyett levendulaolajat.
Összefoglaló:
korpás hajra: joghurt, csalán,
citrom
zsíros hajra: levendula, citrom,
almaecet
száraz hajra: méz, tojás,
olivaolaj
sprőd/ töredezett/száraz hajvégekre:
mindenféle olaj
hajnövesztésre/hajhullásra:
ricinusolaj, csalán, nyírfalevél, (méz)
tisztító hatásúak: citrom,
almaecet
szőke hajra: kamilla, citrom
fénytelen hajra: sör, tojás, majonéz
Ennyit gyűjtöttem most nektek
össze, a legtöbb alapanyagot már ki is próbáltam és tényleg beváltak. Remélem hasznosnak
találtátok és kedvetek támadt egy hajpakoláshoz. Legközelebb a kedvenc
hajpakolásaim hozom majd.
Puszi,
Nóra
Nincsenek megjegyzések