Üzemeltető: Blogger.

Az első Bourjois pirosítóm - 74 Rose Ambré- teszt

Lassan jönnek sorban a Glamour-napi szerzemények tesztjei. A Maybelline zselés tusáról már láthattatok egy posztot, amiben az Essence zselés tusával hasonlítottam össze, most pedig a Bourjois pirosító tesztje következik. Ez az első Bourjois termékem, pedig már régóta szemezgettem a pirosítókkal. Lássuk mennyire vált be !


Szokás szerint kezdjük a csomagolással! Nagyon igényes,strapabíró a csomagolása. A színe "utal" a pirosító színére és arra is, hogy milyen a finishe mattabb vagy csillogósabb. Remekül zár, mert mágneses, így magunkkal vihetjük akármikor, nem nyílik ki a táskánkban. A képeken nekem mindig nagyobbnak tűnt, meg is lepődtem, mikor élőben megláttam, 2,5 g termék van benne, egy kis ecset és még tükör is. Tehát nagyon praktikus. Az ecsetről már most írnék, nekem annyira nem vált be, arra legalábbis nem, hogy ezzel vigyem fel reggelente a pirosítót, de arra, hogy nap közben frissítsünk a pirosítón, arra jó. Az ecset szálai egy kicsit szúrnak is, nem olyan kis pihe-puha, mint amihez hozzászoktam, ezért sem kedvelem annyira. A pirosító és az ecset közt van egy kis papír, ezt szerintem érdemes benne hagyni, ha az ecsetet benne hagyjuk, de a tükröt is védi a kis kószáló pirosítószemcséktől. 




Sokat vívódtam, hogy melyik árnyalatot szerezzem be ezt vagy a barackosabb Rose Frisson-t, de emellett döntöttem, mert gondoltam ő megszerettetheti velem a rózsaszínesebb pirosítókat. És így is lett, már az első használat után beleszerettem, az utóbbi hetekben szinte alig veszek elő másik pirosítót. Nincsenek benne csillámok, rózsaszínes árnyalatú egy kis "rozsdás/téglás" beütéssel. Nem mondanám hiperpigmentáltnak, egy rétegben elég fakó, de így legalább nem lehet túlzásba esni. Én ezért kétszer szoktam átmenni az orcáimon, így nagyon szép rózsás orcákat kapok. Építgetni jól lehet. Egyáltalán nem porzik, talán csak ha a saját ecsetével használjuk, de akkor is csak kicsit. A tartóssága picit csalódás, mert az 1 fontos M.U.A. pirosítóm jobban bírja, ha nincs alapozó az arcomon 4-5 órát tart, ha van akkor 6-7-et. 

Itt egy picit barackosabbnak tűnik, mint a valóságban, és a rózsaszín árnyalatát sem adja annyira vissza.


Összességében imádom ezt a pirosítót, az ára picit húzós 3000 Ft, de egy olyan színre, amit nagyon szeretünk és tudjuk, hogy sokat fogunk használni megéri beruházni. Sminket hamarosan láthattok majd vele. 

Régebben nem használtam pirosítót, de mostanában rákattantam nagyon. Nektek mik a kedvenceitek? Miket ajánlotok? Márkák, árnyalatok? 
Puszi,
Nóra

2 megjegyzés

  1. nagyon szép! :) amúgy a Rimmel és a Manhattan pirosítókat bátran merem ajánlani! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Manhattan pirosítókat már nézegettem :)) de csak futólag, majd legközelebb jobban megnézegetem őket, meg a Rimmel-t is. köszönöm a tippet! :)

      Törlés