Üzemeltető: Blogger.

Makeup Revolution csalódás


A szempillaspirál-választás nálam mindig nehéz. Nagyon nehezen találok olyat, aminek tényleg tetszik a hatása, és aminek tetszik is, annak sem 100%-osan. Ezért habár már van 1-2 bevált spirál, amihez szívesen nyúlok, mindig késztetést érzek újabbak kipróbálására, hátha megtalálom az igazit. Mivel eléggé egyenesek a szempilláim, ezért fontos, hogy a szempillaspirál íveltebbé tegye őket, emellett pedig a másik vágyam, hogy dúsítson, de még természetesebb módon, ne eredményezzen pókláb pillákat. Így kíváncsian vártam mire is képes a Makeup Revolution Amazing Volume spirál, ami ahogyan már a neve is mondja csodásan dús pillákat ígér.

A csomagolása nagyon egyszerű, kívül egy műanyag rész borítja. Míg a másik két Makeup Revolution terméknél, amiről már írtam tesztet, említettem is, hogy nincs bajom az olcsó csomagolással, sőt nekem azok tetszettek is, ennél ezt már nem mondhatom el.  De a csomagolás nekem nem szokott sosem mérvadó lenni, emiatt nem fordulna elő, hogy ne vegyek meg egy terméket, csak esetleg, ha valami funkcióbeli gond is lenne a csomagolásból adódóan, ennél nincs, így ezen könnyen túlteszem magam.


A keféje közepes méretű, hajlított és sörtés, a vége felé vékonyodik. Ami nagyon sok más szempillaspirálnál is problémám, az itt is, túl sok festéket vesz fel, de ami érdekes, hogy csak a kefe két végén, a közepén meg néha, mintha még kevés is lenne a festék. Ezt a képen is láthatjátok. 

A szempillaspirál állaga nagyon sűrű, ilyen sűrű szempillaspirálom még nem volt, ebből kifolyólag nagyon gyorsan szárad, ezt meg kellett szoknom. Ahogyan a képen látszik kis "szöszmöszök"  találhatóak benne, amik arra hivatottak, hogy rátapadjanak a pillákra és így dúsítsák őket. 


És akkor, hogy mit is tud. Az első képen láthatjátok bal oldalon spirál nélkül a pilláim, jobb oldalon pedig egy réteg spirált használva. Nem igazán ívelte a szempilláim, ezt mondjuk nem is ígérte, de nem is igazán dúsította őket. Inkább olyan nagyon természetes pillákat eredményez, amikor is szinte látni sem lehet, hogy van valami a szempillákon, de azért mégis egy kicsivel szebbek a pillák, mint spirál nélkül. Mivel ez nekem nem elég, én többet szeretnék kihozni a béna szempilláimból, ezért felvittem több réteget, így viszont számomra hordhatatlan. Szörnyen összecsomósítja, összetapasztja a pillákat a kis szöszöknek köszönhetően, nagyon csúnya pókláb pillákat eredményez. A tartósságával nem volt igazán gond, de egy hosszabb nap végére azért már egy kicsit meglátszott a szemem alatt, hogy potyogott egy kicsit.

Bal: spirál nélkül - Jobb: spirállal egy rétegben

Több rétegben
Összességében, nekem ez a szempillaspirál nem vált be, de az én szempilláim és elvárásaim is ludasak ebben. Egy rétegben működhet, többen nem nagyon. Annak tudnám ajánlani, aki  olyan spirált szeretne, ami szinte észrevehetetlenül nem nagy mértékben turbózza a pilláit. Mondjuk fiatalabbaknak iskolába tökéletes lehet. 

Nektek mi a véleményetek róla, így képek alapján? Nyugtassatok meg, ennél ti is többet kerestek egy spirálban.



5 megjegyzés

  1. Hát sajnos tényleg nem túl meggyőző :/ Maradok az Astor spiráljainál, azokban még sosem csalódtam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem a Max Factor verhetetlen szempillaspirálok terén :)

      Törlés
  2. Uhh ez tényleg nagyon csúnyán néz ki több rétegben, egyben meg nem elég :S Én Maybelline és Max Factor párti vagyok :)

    VálaszTörlés
  3. Ez tényleg nem nagy szám. Köszi hogy írtál róla. :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem is hasonlóak a problémáim a szempillaspirálokkal kapcsolatban, mint neked. Viszont én azt hiszem megtaláltam a 2 tökéletes spirált, amit együtt szoktam használni - bár külön külön is nagyon jók! -, és mindkettő Rimmel darab :) Az egyik a Max Volume Flash (pink csomagolású), ez nekem nagyon dúsítja és hosszabbítja picit. A másik pedig a Scandal Eyes Rockin' Curves nevű, ami nagyon nagyon szépen íveli és megemeli a pillákat, nem csomósodik, nagyon szép eredményt érek el a kettőt együtt használva :) Csak ajánlani tudom, remélem nem csak nekem válik majd be

    VálaszTörlés