Már nagyon vártam, hogy Magyarországra érkezzen a 3 méteres Essence pult, mert jó pár dolgot kinéztem még januárban, amikor kijöttek a képek az új szortimentről. Irigykedve olvasgattam a német blogokat az új termékekről, amiket hozzánk akkor még nem hoztak be, de most már folyamatosan kerülnek ki a Müllerekbe (hogy melyikbe mikor itt megtaláljátok) és amint tudtam el is látogattam az egyikbe. Első körben a 81 újdonságból háromra esett a választásom: a szemöldökre való how to make szettre, az új szemre való ecsetre és a szempillaspirál alapra.
How to make brows WOW
A legjobban a how to make dobozkákra voltam kíváncsi, amik szerintem nagyon jóra sikerültek. Van három 6 db szemhéjpúdert és egy applikátort+ecsetet tartalmazó: nude eyes, bright eyes, smokey eyes, egy arcra való, ami egy barackos és egy pink pirosítót, egy bronzosítót és egy highlightert tartalmaz, illetve egy szemöldökre való szett, amit meg is vásároltam és részleteszek is.
A dobozok csomagolása igazán csajosra és fiatalosra sikerült, kemény, strapabíró papírból van, mágnessel záródik, ami elég erősnek tűnik ahhoz, hogy ne nyíljon ki a táskában. Belül található egy szövegbuborék alakú tükör, ami praktikusság szempontjából szuper és elég nagy ahhoz, hogy sminkelhessünk is akár benne.
A paletta három szemöldökport és egy highlight színt tartalmaz, utóbbi szemöldökcsontra felkenve megemeli szemöldökeink, ahogyan erre a neve is utal. Ami jó benne, az az, hogy nem túl csillámos, így szinte láthatatlanul emeli ki a szemöldökeink. Csakúgy, mint a matt szemöldökporok, használható szemhéjpúderként is, így azok az árnyalatok, amik nem passzolnak a szemöldökünk színéhez is jól kihasználhatók. Igazán szép természetes sminket lehet vele készíteni hétköznapokra.
A kis dobozban található még egy kétvégű ecset. Az egyik vége applikátor, amivel a Lift me up! highlight árnyalatot vihetjük fel a szemöldök csontra. Nem vagyok oda az applikátorokért, nem is használom sosem őket, de ez most eléggé bevált erre a célra. A másik vége egy ferde eléggé merev ecset. Elsőre a merevsége miatt furcsa volt használni, de már megszoktam és tetszik. Végül pedig található még benne egy szemöldökcsipesz is, ami számomra nagyon hasznos, mert mindig elteszem valahová a szemöldökcsipeszeim és sosem találom, hacsak nem szedem ki, akkor itt mindig megtalálom majd.
Lase Base szempillaspirál
Amikor harminc fokok vannak, akkor csak korrektort, púdert és szempillaspirált használok, így előtérbe kerültek a szempillák nálam, igyekszem kihozni belőlük a maximumot, ezért le is csaptam az új szempilla alapra, ami dúsabb és hosszabb pillákat ígér. Egyelőre vegyesek az érzéseim vele kapcsolatban, még jobban ki kell tapasztalnom a használatát, ugyanis van, amikor szépen működik és áááhh imádom, amit a pilláimmal tesz, de van, amikor túl sokat viszek fel, összecsomósodnak a pillák és pókláb pillákat kapok. Emellett ügyelni kell arra is, hogy a szempillaspirállal kellően elfedjük az alap réteget, ami fehér, így ha ez nem sikerül, akkor az elég látványos. Van még egy kisebb negatívuma, mégpedig, hogy lassan szárad, én ezt meg sem szoktam várni, hanem szinte egyből viszem is fel utána a szempillaspirált. A hosszabbító hatásától nagyon meglepődtem, egyszerűen csodásan hosszú a pillákat csinál. Ami még szintén nagy plusz pont neki, hogy amikor használom akkor segíti íveltebbé tenni a szempilláim, ráadásul tartósan, nap végére is megmarad a szempilláim íve. Ezt a szempillaspiráljaim nem nagyon szokták nyújtani.
Bal oldalon: csupasz szempillák - Jobb oldalon: szempilla alap |
Bal oldalon: csupasz pillák - jobb oldalon: Max Factor Clup Defy spirál az alap felett |
Eye blender brush
Végül pedig jöjjön a satírozó ecset, amit imádok! A szőrszálai nagyon puhák, sokkal puhábbak és lazábbak, mint az Essence eddigi szemre való ecsetei. A feje viszonylag nagy, összehasonlításként mellé tettem az Essence smokey eye ecsetet. Isteni vele felvinni és elsatírozni a színeket a mélyítővonalba, az ára pedig szintén remek.
Eddig mindhárom termék nagyon tetszik, jól választottam, örülök, hogy megvettem őket. A szempilla alappal még kísérletezem, meg szoknom kell a használatát, de már bizonyította, hogy igazán jól tud működni, csak kicsit macerás a használata. Amit még szeretnék majd vásárolni az új termékek közül az a lila vagy menta hajkréta és az arcra való how to make szett.
Ti vettetek valamit az újdonságok közül? Eközül a három termék közül megtetszett valami?
Nagyon tetszenek amiket vettél, különösen a szempilla alap. :)
VálaszTörlésEgyébként én is kinéztem a how to make arcra való palettát. :D
Mennyibe került a paletta és a szempilla alap? :)
A paletták mind 1895 ft-ba kerülnek, a szempilla alap pedig 845 ft-be :)
TörlésKöszi :)
TörlésEgy satírozó ecsetet annyira szeretnék, csak Erdélyben még nem is hallottak róla sajnos :(.
VálaszTörlésHátha majd oda is elviszik egy kis idő múlva, mint ide,mert ide is sajnos majdnem fél évvel a megjelenés után érkezett. :/
TörlésNagyon jól néznek ki az ecsetek :)
VálaszTörlésA szempillaalap nekem bejön, majd kipróbálom :)
VálaszTörlésNah, ez a lash base elég meggyőző képek alapján, azt hiszem jön velem! :)) Vártam már tesztedet! :))
VálaszTörlésúgy szeretnék természetesen akkora pillákat, amekkorát csinál :D
TörlésA ricinus nem vált be? :/
TörlésInkább dúsítja, mint hosszabbítja a pilláim. Nem rossz, szeretem is a hatását, de ennyire nem lesznek extra pilláim tőle.
TörlésEngem sajnos kicsit elkeserített a paletták ára, pedig ezeket vártam a legjobban. Ehhez képest a blending ecsetek nevetségesen olcsóak :)
VálaszTörlésÉn úgy vagyok vele, hogy a szemöldök és az arcra való palettáért nekem okés az ár, viszont a szemhéjpúderpalettákért már nem, ennyi pénzért több színből álló palettákat is lehet kapni. Az ecsetek viszont, a régiek is, ár - érték arányban hihetetlen jók!
Törlés