Üzemeltető: Blogger.

Lush szerzemények


Ha egy Lush bolt előtt elmegyek az illatok mindig közelebb és közelebb vonzanak, annyira finom illatfelhő árad az üzletekből. A karácsonyi akciókat nem hagyhattam ki, az az 50% annyira csábító, ugyanakkor nem tudtam mikor jutok el Lush boltba, és ott mi marad addigra, ezért a netről rendeltem vakon, legalábbis ami az illatokat jelenti. 


Már kissé lefosztott webshopot találtam hétfőn, de így is sikerült három finomságra lecsapni. Korábban próbáltam már a Lushtól szappant, akkor nagyon kedveltem, ezért most két téli illatú is a kosaramban landolt, a Yog Nog és a Snow Cake. Előbbi visszafogottabb édes marcipánillat, utóbbi karakteresebb, fűszeresebb karamellillatú. A webshopból sikerült még beszereznem a Humbug habfürdőt, aminek felét tegnap el is használtam. A víz rózsaszín árnyalatban pompázott, az illatok mesések voltak.


A szállítási formánál a Kristóf téri boltban való átvételt választottam, ez egyrészt ingyenes, másrészt reménykedtem benne, hogy találok még egy-egy darabot az üzletben a kinézett termékekből. Végül a Buche de Noel arc- és testradír jött velem haza. Tegnap ezt is kipróbáltam és első használatra nagyon tetszik, hatékonyan, de kíméletesen radíroz, mellette táplálja is a bőrt, ráadásként pedig isteni süti illata van. 


Szeretitek a Lush termékeit? Mik a kedvenceitek?

4 megjegyzés

  1. Nagyon lerabolták a webshopot, én a harmadik napon lemondtam róla :D Ritkán veszek a Lushtól szappant, mert egyszerűen nem fogy el nálam :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap néztem vissza, hogy be tudok-e valamit linkelni... hát szinte semmi nem maradt. :D

      Törlés
  2. Nem sok Lush terméket próbáltam eddig, mert elég drágák számomra, de örök kedvencem a Honey I washed the kids szappan, és most épp a Hot Toddy tusfürdőt használom, ami maga az instant karácsony illatában :) Nagyon jó dolgokat vettél amúgy :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapáron tényleg nem a legolcsóbbak, én a fürdőbombákkal vagyok úgy, hogy nekem egy fürdés ne kerüljön ennyire sokba! :D Az akcióval azonban szerintem már megéri. Nekem a hennájuk vált be nagyon, a szappanjaik is szeretem, a többi hajápolási és arcápolási termékükre kíváncsi lennék.

      Törlés