Üzemeltető: Blogger.

#9 OOTD - Military & camomile


Néhány napja még sokkal, de sokkal jobb idő volt, el is terveztem, hogy milyen jó lesz outfit-eket fotózni. Aztán az ünnepi előkészületek miatt addig tolódott, hogy már olyan hidegben fotóztunk, hogyha a kabátom leveszem megfagyok. De sebaj legalább a főszerep az új téli kabátomé, amit 50%-os akcióban csíptem el. El sem hittem mikor rátaláltam, már pont a próbafülkéből jöttem ki, mikor megláttam a visszaakasztott ruhák között és pont a méretemben, fordultam is vissza felpróbálni. Nagyon jó meleg, viszont a belső rétege kiszedhető, így majd még az enyhébb napokon is viselhető lesz. A belső megkötő kiemeli a derekat és így nőiesebbé teszi a kabát fazonját. 

A körsál szintén új szerzemény és szintén a H&M-ből. Már régóta köröztem a körsálak körül (rossz szóvicc), de eddig nem találtam az igazit, most azonban erre a csodás kötött darabra nem tudtam nemet mondani - szintén leárazott volt. A két előző darab után pedig már nem is meglepő, hogy a jeggings is a H&M-ből van, nem egy vastag és meleg darab, de ha alá harisnyát veszünk, akkor a probléma megoldva. Ékszerek tekintetében a barátomtól kapott gyűrűt húztam fel az ujjamra, amitől ritkán válok meg, és a blog karácsony alkalmával Ingridtől kapott végtelent formázó karkötőt, ami nem találnátok ki, a H&M-ből van.







Kabát - H&M
Jeggings - H&M
Körsál - H&M
Karlánc- H&M
Gyűrű -  Barátomtól
Cipő -  CCC



7 megjegyzés

  1. Nagyon szép vagy, és a helyszín is nagyon szuper!:) Még szülinapomra kaptam egy H&M utalványt és eddig még nem döntöttem el, hogy mire költöm de most ihletet adtál. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! Örülök, ha ötletet tudtam adni! :)

      Törlés
  2. Nagyon tetszik az outfit! A virággal a kezedben nagyon aranyos képek lettek! Majd próbáld ki a csillagszórót! :D És a kabát a kedvenc! :) :)
    puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Gondoltam a csillagszóróra, de nem akartam, mert mostanában több helyen is láttam és ilyenkor mindig úgy vagyok vele, hogy én akkor már nem, pedig nagyon jól néz ki.

      Törlés
  3. Ja, értem. :) Én mostanában ha outfitet fotózok mindig teszek be pár csillagszórós képet. :D

    VálaszTörlés
  4. nagyon jók ezek a képek! :)
    Emma xx
    http://iemmafashion.com/

    VálaszTörlés