Üzemeltető: Blogger.

Elfogyott III.

Jó ideje csak gyűltek, gyűltek a termékek, én meg úgy voltam vele, hogy áh még nem gyűlt össze egy bejegyzésre való. Sajnos visszagondolva volt, ami véletlen a kukában landolt miután elhasználtam - ilyen sorsra jutott például egy-két tusfürdős flakon - és csak utólag esett le, hogy hoppá, legközelebb majd jobban ügyelek erre. Azért így is elég sok elhasznált termék jött össze. Bár ha azt nézzük, hogy az előző ilyen bejegyzés fél éve volt, akkor mégse tűnhet soknak. Kinek mi a sok... Készüljetek egy hosszú bejegyzésre, lesznek hajápolási-, arcápolási-, smink-, fürdő-, és egyéb termékek.




Hajápolás



Balea Repair+Pflege sampon
A samponokról való véleménynyilvánítással mindig gondban vagyok, mert nekem a samponoknál elsősorban a tisztítás számít, illetve, hogy ne zsírosodjon hamarabb a hajam, a táplálást és egyéb dolgokat más termékek ellátják. Amit én elvárok tőle azt teljesíti, arról, hogy amit ígér (kevesebb töredezés, intenzív ápolás) mennyire váltja be, nem igazán tudom. Talán az ápolást érzem, mert szeretem a hajam miután megmosom, de szerintem ez jobban függ a többi terméktől amit használok (balzsam, pakolás, hajvégápoló). Az összes eddig próbált Balea sampont szerettem, ez sem kivétel, mert jól tisztítanak, nem zsírosítják a hajat, olcsók és nagy kiszerelésűek. Az olajos pakolásokat is remekül kihozzák a hajból és mivel alacsony áron kaphatók, nincs rossz érzésem, mikor egy nagy adagot kinyomok a kezembe. Az illata is tetszett, de nem tartós a hajban. Jelenleg is van egy Baleás sampon itthon, nem pont ez, de akár ezt is szívesen újravenném, bár kísérletező kedvem miatt szerintem a mostanit követő a koffeines lesz.
Újravenném-e? TALÁN


Garnier Ultra Doux revitalizáló balzsam 5 növénnyel
Még nyáron egy munkatársnő barátnő ajánlotta és olyan jókat mesélt róla, hogy legközelebbi drogériás vásárlásomkor meg is vettem. Tényleg remekül táplálja a hajat, érezhetően puhábbá és könnyebben kifésülhetővé teszi. Az illata friss citrusos. Szerettem, de a végére valamiért már meguntam és nagyon vártam, hogy elfogyjon, ennek ellenére lehetséges, hogy a későbbiekben majd újraveszem, talán a samponjával együtt, jelenleg azonban van elég hajra való kencém.
Újravenném-e? TALÁN


L'Angelica Hajerősítő sampon komlóval és kölessel & Faggyúműködést szabályzó sampon csalánnal és mirtusszal zsíros hajra
Kezdjem a jóval vagy a rosszal? Kezdjük a rosszal inkább! A faggyúműködést szabályzó sampon pocsék, borzalmas, szörnyű... de már rájöttem ám, hogy ezek az én hajammal pont az ellentétét érik el annak, amire hivatottak, azaz hamarabb és jobban zsíros lesz tőlük a hajam, mint más samponokkal. Meg is fogadtam, kifejezetten erre a célra szolgáló termékeket nem veszek többet. Amúgy jól tisztított, nem kellett sok belőle és az illata is tetszett, de ezek nem feledtetik a zsírosító hatását.
Újravenném-e? NEM

A hajerősítő sampont azonban imádtam! Amikor ezzel mostan hajat, tovább bírta zsírosodás nélkül, mint a másikkal, táplált, jól tisztított. Az illata tejes, mézes, kicsit gyógynövényes - engem legalábbis ezekre emlékeztet, nem a kedvencem, de nem rossz, a hajon nem tartós.  Meg voltam vele elégedve, bátran ajánlom másoknak is. Lehet pár kísérletezés után, majd újraveszem, mert bevált.
Újravenném-e? TALÁN



Alverde hajápoló vaj avokádó olajjal és shea vajjal
Óh az óriási szerelmem, amit úgy érzem sosem cserélnék le. Itt már mindent leírtam róla, ezeket még mindig tartom. Mostanában inkább hajvégápolóként használom a hajmosás utáni 3-4. napon, amikor már érzem a hajvégeimen, hogy szárazabbak. A természetes olajok mellett a legjobb termék, amit a hajamra kenhetek. Amint elfogyott nem is volt kérdéses, hogy újravegyem-e.
Újravenném-e? IGEN



Smink


Max Factor CC krém 40 Fair árnyalatban
Még a tavaly őszi Glamour-napok alkalmával vettem és egész télen szinte csak ezt használtam. Őszre, télre a tökéletes "alapozó" volt, ugyan nem teljesen alapozó, hanem CC krém. Hogy mennyire különböző a kettő... a fedése akár egy alapozóé, a bőrhibákat szépen elfedi, akár korrektor sem kell, talán kis mértékben hidratál is,  de semmiképp nem szárít, oké legyen a neve CC krém. Ami nagyon tetszik benne, hogy szép természetes, ez abból s adódik, hogy nem teljesen matt a finishe, nem ordít róla, hogy az arcodon van valami. A jól fedő alapozókkal általában ez szokott a bajom lenni. A Real Techniques Expert Face brush-sal verhetetlen párost alkotnak ketten. Mint fentebb írtam őszre és télre tökéletes volt, a melegebb hónapokra már kicsit sok, ilyenkor fedésben is lejjebb adok és át is fénylik az arcomon pár óra után. Most, hogy találtam egy tökéletes púdert működne, de a meleg időszakban szívesebben használom a Garnier olajmentes BB-t, ősszel azonban biztos visszatérek majd hozzá. De ha valaki jobb fedésű terméket kerestek nyárra, akkor inkább ezt ajánlanám, mint bármelyik alapozót. Külön nem írtam róla, amit kicsit bánok, de majd ha újravettem.
Újravenném-e? IGEN


Maybelline the Rocket Volum' Express
Hogy én mennyi jót olvastam és hallottam róla mielőtt megvettem... de sajnos nekem nem vált be. Ennél a spirálnál jöttem rá, hogy nem igazán kedvelem a szilikon keféjű spirálokat, bár pont mostanában barátkoztam meg a Max Factor Clump Defy-jal, aminél elsőre szintén zavart a szilikon kefe, de mostanra elválaszthatatlan barátok vagyunk. Ennek a keféje nekem túl nagy volt, a tüskék túl rövidek voltak, így esélytelen volt normál mennyiségű termékkel kihúzni a kefét a tubusból, mindig annyi felesleg volt rajta, hogy percekig húzkodtam le a tubus szélén. Mikorra annyi terméket vittem fel, amivel olyan pillákat érnék el, amivel  már elégedett lennék,  póklábpilláim lettek - köszi nem! 
Újravenném-e? NEM


NYC Volumizing Mascara Show Time
Ennek már a kedveltebb sörtés keféje van, talán ez is segített abban, hogy úgy megszeressem. Tényleg a klasszikus, legegyszerűbb, sima egyenes keféje van, de jól működik. Amit a nevében is ígér, azt betartja, szépen dúsítja a pillákat, szép fekete, szétválasztja a szempillákat csomósodás nélkül. Az olcsóbb, 1000 Ft alatti  eddig próbált spirálok közül a legjobban bevált. Mindenképp ajánlom mindenkinek!
Újravenném-e? IGEN



Fürdőtermékek


Balea Brazil Mango tusfürdő
Vicces, hogy most írok róla, mert ez szerintem még egy tavaly nyári limitált kiadású tusfürdő volt. Már sokat olvastam a Balea tusfürdőkről, hogy mennyire szeretik őket, de nagyon ritkán veszek magamnak tusfürdőt, mert általában mindig van ajándékba kapott tusfürdő itthon, ezért előtte nem volt lehetőségem kipróbálni őket. Most viszont már értem miért kedvelik őket. Alacsony áruk ellenére szuperek, isteni illatokban kaphatók. Inkább nyári tusfürdőnek jó nálam, mert ilyenkor a kevésbé tömény, kevésbé krémes és tápláló tusfürdőket kedvelem, az olyanokat, amik felfrissítenek fürdéskor. Ez az isteni édes mangós illata ellenére is segített ebben. Ha ismét elfogynak az ajándékba kapott tusfürdőim és ez nem télen következik be, akkor biztos egy Baleá-sra esik majd a választásom. Mivel ez limitált volt, ezért az újravenném-e kérdés a Balea tusfürdőkre vonatkozik.
Újravenném-e? IGEN


Dove Supreme Fine Silk beauty bath - Lágy selyem szépségápoló habfürdő
Nem vagyok nagy habfürdős, ezt is inkább a barátom használta el, mint én, de amennyit használtam az alapján nem rossz. A Dove tusfürdőket nagyon kedvelem, mert szuper puha lesz a tusolás után a bőröm tőlük. Az illatát nem tudom igazán leírni, nekem olyan tipikus habfürdő illat jut róla eszembe, lehet gyerekként Dove habfürdőnk volt, mert valamiért azok a pancsizások ugrottak be az illatáról. Jól habzik és  csak úgy mint a tusfürdők ez is érezhetően táplálja a bőrt, természetesen azért nem olyan intenzíven. Tényleg nem vagyok habfürdős, szeretek a kádban ücsörögni, de valamiért a habfürdő nekem nem hiányzik, így nehéz volt arra választ találni újravenném-e. Így, hogy nem vagyok habfürdős kap egy talánt, mert nincs vele bajom.
Újravenném-e? TALÁN



Arcápolás


Nivea Pure & natural hidratáló nappali arckrém
Októberi Glamour-napi szerzemény volt, nagyjából a következő, mostani Glamour-napokig tartott ki. Hozzáteszem,úgy, hogy nem csak én használtam. Meg vagyok vele elégedve, gyorsan beivódik, pár perc alatt,  sminkelni is lehet rá. Nekem amennyire hidratál az elég volt télen, volt, hogy éjszaka is ezt kentem fel, ha épp szárazabb volt a bőröm, akkor nyúltam csak egy táplálóbb krémhez. Tipikus Niveá-s illata van, amit én kedvelek. Mikor kifogyott egy másik Nivea arckrémre cseréltem le, mert a Nivea hidratálókban megbízom, de a Glamour-napokon épp másik termékcsaládra volt kedvezmény.
Újravenném-e? IGEN


Nivea Creme
Szerintem már ikonikusnak számít ez a krém a Nivea kínálatából, meg is értem miért. Én is imádom, már sokadik tégelyt fogyasztom belőle. Egy nagyon tömény és zsíros krémről van szó, ami remekül táplálja és hidratálja a bőrt. Amikor télen szárazabb volt az arc bőröm, akkor éjszaka mindig ezt használtam és pár nap alatt ki is kúrálta a szárazságot. Nap közben a zsírossága, töménysége miatt sok, ilyenkor viszont szeretem használni kézkrémként vagy a talpaimra.
Újravenném-e? IGEN


Alverde Vital golgotavirágos szemránckrém
A krémmániás remek ajánlások miatt vettem meg, aztán hol használtam minden nap, hol csak alkalmanként mikor eszembe jutott. Igazából genetikaiak a táskák és a ráncocskák a szemem alatt, és azon szerintem csak a plasztikai sebész segítene. Persze amikor megvettem még naivabb voltam és reménykedtem hátha. Valamennyit azért segít, jól hidratálja és táplálja a szem alatti részt. Összességében nem rossz, azt hiszem nem így 19-20 évesen tapasztalom majd meg a jótékony hatását. Nem tudom mennyire jó ennyi idősen ilyen terméket használni, ennek még utánaolvasok, ha már ajánlatos és rosszat nem teszek vele, akkor szerintem ezt veszem újra, de ha nem és inkább csak azt ajánlják, hogy később kezdjünk szemránckrémet használni, akkor később valószínűleg ezt venném újra. Egyébként, mivel tényleg jól hidratál, ha az orrom a sok orrfújástól ki volt száradva ezt kentem rá és arra is jól bevált.
Újravenném-e? IGEN



Egyéb


Isana mandulás körömlakklemosó
Szerintem sosem cserélem le, maximum ha kivonják a forgalomból. Azt hiszem ezzel mindent elárultam. Mindenféle körömlakkal megbirkózik, vele még a csillámos és homoklakkok lemosása sem akkora szenvedés. Már a másodikat fogyasztottam el belőle és pont amikor kifogyott akciózták le a Rossman-ban, ráadásul már nagyobb kiszerelésben is kapható.
Újravenném-e? IGEN


Puma Flowing parfüm
Nem is tudom már hanyadik születésnapomra kaptam nagynénémtől, de minimum öt éve már. Akkor még nem is minden nap használtam parfümöt, így mostanra fogyott csak el. Kellemes édeskés virágos illata van, igazi tavaszi illat. Nem mondanám annyira tartósnak. A mostani parfümízlésemhez már nem annyira illik, ezért nem venném újra, de mikor használtam kellemes nosztalgikus emlékek törtek rám.
Újravenném-e? NEM


Ezek lettek volna azok a termékek, amiket az utóbbi körül-belül fél évben elhasználtam és nem sikerült kidobnom. Most egy ideig megint gyűjtögetésbe kezdek és szerintem leghamarabb nyár végén jövök majd a következő elfogyott termékes bejegyzéssel. Remélem hasznos volt a bejegyzés! Ha bármelyik terméket használtátok/használjátok és véleményetek van írjátok meg bátran, kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is!
Puszi,
Nóra

8 megjegyzés

  1. Jajj, de szeretem ezeket az elfogyottas posztokat is! :)
    A Puma parfümöt én is imádtam még gimis éveimben, akkor robbant be a köztudatba! Ma már nem szeretem, nekem már túl tömény és picit talán tömegillattá nőtte ki magát, tavasszal minden 2. csajszin megérzem, mert azért valljuk be, jellegzetes illata van! :)
    A Balea koffeines samponját imádni fogod! De a balzsamját mégjobban! :D Tudod, hogy nekem rövid hajam van, sajnos nem szándékosan, betegség, kezelés, kihullott.. blablabla. Már másodjára járok így, ezért nagy reményekkel vettem meg a sampont.. jó volt, jó volt, de nem elég! (Persze közben ment a ricinus olajos pakolás is, meg fejmasszázs, de nem nagyon akart beindulni a növekedés, csak minimálisan..) Na, mondom jó, kell hozzá a balzsam és tádáá! :DD Látványos, nagyon is! Főleg az én pici hajamon.. nem szépítek, szinte kopasz voltam úgy 3-4 héttel ezelőttig, kb. 1mm választott el tőle, de mostmár úgy nézek ki, mint egy jófajta Jessie J, persze a rövid szőke hajas időszakából! :D Én úgy is szoktam, hogy csak a balzsamot belemasszírozom a fejembe (mert ugye a hajvégeim még ígyis közelebb vannak a fejbőrömhöz, mint az államhoz XD), és rajta van egész nap, este lemosom! :) Nagyon hamar beszívja a fejbőrőm, nem is érezni, hogy ott van! :) Szóval, na, nálam állandó lakó lesz ez a termékcsalád! :) Remélem te is ugyanígy szeretni fogod! :) Bocsi a regényért!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi gond, örülök az ilyen hosszú irományoknak. :D Szerintem a Puma parfüm inkább fiatalabb, tini évekre való parfüm, mondom ezt öreg 20 évesen :D :D Van egy illat, amit én is napi egyszer minimum érzek valakin, de nem tudom melyik... olyan rossz, már szeretnék rájönni. Egyszer majd végigszagolgatom a parfümkínálatot a DM-ben, Müllerben. :D Na ez nagyon jó a koffeines samponról, balzsamról, azt hiszem, ha az itthoniak elfogytak akkor párban jönnek velem haza, és néztem, hogy van valami szérum vagy elixir is csak az nem tudom kapható-e nálunk.

      Törlés
  2. Úgy örülök, hogy Neked sem jött be a Maybelline Rocket spirál! Sajna nekem sem, én nem tudom miért de akkora adag festéket visz fel a pilláimra, hogyha pislogok egyet a szemem alatt már pacák vannak :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan! Jó, hogy van más is akinek nem válik be egy olyan termék, ami amúgy a többségnek igen, mert én már volt h kezdtem azt gondolni én csinálok valamit rosszul vele.

      Törlés
  3. Én is szerettem azt a mangós Balea tusit, most nyárra is pont tökéletes az illata, olyan trópusi :)

    VálaszTörlés
  4. L'Angelica termékeket hol vásárolsz?
    A Max Factor cc krém vélemény hasznos volt nekem, egy ideje már szemezgetek vele. Sajnálom, hogy neked nem vált be a Rocket szempillaspirál, én imádom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy hasznos volt. DM-ben vettem a L'Angelica samponokat, pont a héten jártam is egyben és azóta már 4 féle van, amikor én vettem talán csak ez a kettő volt. Az a baj a szempillaspirálokkal, hogy nagyon szempilla és preferenciafüggők, én is sajnáltam, hogy nem vált be.

      Törlés