A hétvégén öcsikém megkért, hogy keressünk és rendeljünk neki telefontokot Ebay-ről. Na ez volt az a momentum, ami "visszarángatott" az Ebay-re és kedvet csinált, hogy ismét szétnézzek rajta. Hát nem kellett volna, mert mint mindig most is találtam sok szuper dolgot, amit legszívesebben azonnal megrendelnék. De nem, most nem költök! Próbálom mantrázni és betartani, viszont tényleg vannak, amiket nagyon szeretnék, így előbb-utóbb megrendelem majd, de próbálom az "utóbbat" választani és előbb a jelenlegi itthoni termékeim elhasználni. Gondoltam megmutatom őket, mert ezeket a bejegyzéseket ti is szeretitek, illetve lesz egy kigyűjtött listám a későbbiekre.
Az ázsiai kozmetikumok között néztem szét ismét és meglepetésemre sok újdonsággal találkoztam, de nemcsak termékek tekintetében, hanem új márkák is megjelentek (lehet van, amelyik csak számomra új), amik nagyon ígéretesnek tűnnek és remek termékeket árulnak. Lássuk miket találtam!
ETUDE HOUSE
- Dr.Lash Ampule 6ml+8ml: Nem szoktam nagyon hinni az előtte utána képeknek az ilyen termékeknél, de valamiért most megfogott és egyből utána is olvastam a terméknek. Szinte mindenkinél csak jót olvastam, azt írták, hogy hosszabbak, dúsabbak és erősebbek lettek a pilláik, így nagyon szívesen kipróbálnám. Ami visszatart az az ára... de egyszer majd talán megrendelem, mert nem ártana a szempillaturbózás.
Ár: 17,95$ ~ 4000 Ft
Lassan kifogy a The Face Shop-os mitesszerekre való pakolásom és mindenképp szeretnék, majd beszerezni utánpótlást. Igazából a The Face Shop Volcanic Clay-e bevált, viszont szeretnék kipróbálni más márkát is, hátha még hatásosabb.Kettőt is kinéztem most az egyik a Missha, a másik a Pilaten márka fekete maszkja.
Missha -
2014 New Black Peel Off Nose Pack
Ár: 9,99$ ~ 2200 Ft
New Deep
Cleaning Skin Blackhead Removal Acne Treatment Black Mud Face Mask
Ár: 5,54$ ~1150 Ft
Minta 1 csomag (vagy 3, 5, 10)
Ár: 0,99$ ~ 220 Ft (1 csomag)
Holika
Holika Egg Skin Egg Soap: Az arctisztítók előtt/ helyett szeretek szappannal arcot mosni, (természetesen) nem a kézmosásra való nagyon szárító szappanokkal, hanem natúr összetevőkből állókkal. A múltkor is volt tojásos cukiság és most is találtam, méghozzá különböző bőrtípusokra, bőrproblémákra való szappant.
Fehér: White Egg - Fehér tojás
Zöld: Green Tee Egg - Zöld tea tojás
Fekete: Charcoal Egg - Szén tojás
Barna: Red Clay Egg - Vörös agyag tojás
Mivel tágak a pórusaim, ezért a fehéret szívesen kipróbálnám, illetve most, hogy közeledik a nyár a bőröm már inkább az olajos felé tendál, ezért a fekete szenes szappan is jól jönne. A kis "tojásokat" meg lehet venni a fenti kiszerelésben, ahol mindegyikből egyet adnak, illetve egy olyan 2db-is kiszerelésben is, ahol kiválasztjuk melyiket szeretnénk.
4 db-os kiszerelés
Ár: 12,99 $ ~ 2890 Ft
2 db-os kiszerelés
Ár: 8,95$ ~1900 Ft
Katt
Secret
Key - Black Out Pore Minimizing Pack: Szeretném csökkenteni a pórusaim méretét, mert mostanában az orrom körül és az államon is tágabbak, mint szeretném. Őszintén szólva nem nagyon néztem még szét ebben a témakörben, ebbe a krémbe csak véletlen belefutottam, de tetszik, amit ajánl, tetszenek az összetevői is, így esélyes arra, hogy megrendeljem. Persze előtte még jobban utánaolvasok és megnézem a konkurenciát.
Ár: 13,01$ ~ 2900 Ft
Rire - Rouge
Highfix: A RiRe márka számomra egy új márka, de ezen a terméken és egy szájfényen kívül mást nem is találtam tőle. A fenti Lip Manicure-nek nevezett termékbe beleszerettem, mind az 5 árnyalatába. A képek alapján hasonlónak tűnik, mint a Bourjois Rouge
Edition Velvet nevű terméke, amiről eddig nem tudtam eldönteni, hogy kipróbáljam-e vagy sem.
Ár: 7,69$ ~ 1700 Ft
Innisfree
Vivid Tint Rouge: Ez a termék szintén nagyon hasonlít egy nálunk is kaphatóra,
konkrétan a L'oreal Caresse Wet Shine Stain-ekre. Olvastam egy tesztet is róla, ahol a bloggerina említette is, hogy hasonló a kettő, de míg a L'oreal vizesebb formátumú, addig ez zselés. Ő kifejezetten ezt kedvelte inkább.
Ár: 9,31$ ~ 2100 Ft
ARITAUM -
Honey Melting Tint: A termék nevéről egyből a nemrég kijött Too Faced Melted rúzsok jutottak eszembe, aztán a promo képek is azt az érzést erősítették meg, hogy hasonló termékről van szó. Bár annyira nem olvastam még a Too Faced rúzs után, így nem tudhatom ténylegesen mennyire hasonlítanak, azonban erről a termékről jókat olvastam, ráadásul csodás színekben kapható. Nekem legjobban a Coral Candy tetszik. Ami jó bennük, hogy ajakbalzsamok és egyben ajaktinták, így hidratálják az ajkakat, és ha elkezdenek kopni is marad szín az ajkunkon.
Ár: 10,98$ ~ 2443 Ft
ARITAUM World glam coating tint: Ez is hasonlónak tűnik, mint az imádott L'oreal Caresse-m. Olvastam róla rosszat is és jót is, de még több tesztet keresek majd, mert mindenképp szeretnék majd egy a L'oreal-hoz hasonló ázsiai verziót kipróbálni és a kérdés már csak az, hogy melyiket.
Ár: 11,48$ ~ 2550 Ft
ARITAUM-MODI
JUICY NAILS #55 SWEET FANFARE: Nem vagyok nagy körömlakk fan, ezt már sokszor említettem és nem is gondoltam, hogy erre a listára felkerülhet körömlakk, de ennek a márkának annyira szép lakkjai vannak és a fentiben annyira beleszerettem, hogy egyszerűen muszáj volt idetenni. A körömlakkmániások mindenképp keressenek rá az Aritaum Mode körömlakkokra, mert gyönyörűségeket találnak!
Ár: 4,99 $ ~ 1100 Ft
Nektek melyik termékek tetszenek? Rendeltetek mostanában Ebay-ről?
Puszi,
Nóri
Nincsenek megjegyzések