Üzemeltető: Blogger.

2016-os arcápolási kedvencek


Sokat gondolkoztam, hogy a téli kedvenc arcápoló termékeim és vele a rutinom, vagy a teljes 2016-os kedvenceim gyűjtsem-e össze, mert a kettő egy kissé más lenne, de végül az utóbbi mellett döntöttem, amelyben tényleg csak a legjobb termékeket gyűjtöttem össze, amelyek biztosan újravásárlósak nálam. Ebben is megtalálható több téli kedvenc is, de vannak termékek, amiket inkább tavaszra, nyárra ajánlanék, ezeket majd jelzem a bejegyzésben.

Talán az arcápolásomban kísérleteztem legtöbbet 2016-ban, így a termékeket, amelyeket ebben a bejegyzésben láttok majdnem mind 2016-ban fedeztem fel. Egész jól alakul már ez a rutin, és így hogy végre ennyi jó termékkel vettem magam körbe, amelyek hatása észrevehető, elég jól tudom tartani a rutinom, ami azért a korábbiakban nem volt annyira jellemző. Eddig elég sokat csapongtam, és össze-vissza használtam előtte a dolgokat.


Kedvencek egész évre
Bioderma Sensibio H2O Micellás víz: November végén szereztem be egy akciós karácsonyi Bioderma csomagban, amely másik termékét még annyira nem jutott időm tesztelni, de majd mindenképp beszámolok arról is. Ezzel párhuzamosan a Krémmánia Box-ban is jött egy utazó kiszerelés, amit félre is tettem utazásokhoz, úgyhogy most jól el vagyok látva egy időre. Mindennapi sminklemosáshoz használom, és imádom, mellette pedig néha reggelente is áttörlöm az arcom vele. Tökéletesen leszedi a sminket, úgy hogy nem kell belőle egy liternyit elhasználni. Nem csípi a szemem, illatmentes, mert eredetileg érzékeny bőrre lett kifejlesztve. Tulajdonképpen mindenkinek ajánlom, akik szeretik a micellás vizeket, azoknak egyszer muszáj kipróbálni! Sokszor van rá akció, érdemes figyelgetni, illetve Bioderma csomagokban is még jobban megéri, de ha valaki ennyit nem szeretne micellás vízre költeni, akkor a Garnier rózsaszín kupakos micellás vizét ajánlanám, számomra az a második legjobban bevált micellás víz. 

Lirene Physio-micellás arctisztító gél: Róla volt már bejegyzés a blogon, így azt is belinkelem ide. Az eddigi legjobban bevált arctisztítóm, a Clinique Liquid Facial Soap mellett. Ezt nem használom minden egyes nap, de olyan 80%-ban igen. A micellás sminklemosás után ezzel szoktam átmasszírozni a bőröm. Hihetetlenül frissítő érzetet kelt, ami néha reggel is jól jön, viszont ezt nem alkohollal éri el, óriási plusz pont ezért neki! Ami miatt kiemelkedik még, hogy sok hasonló arctisztító szárítja a bőrt, de ez nem. Parfümöt sajnos tartalmaz, de szerencsére nem olyan nagy mértékben, az INCI végén található ez az összetevő.

Paula's Choice RESIST  Daily Pore-Refining Treatement 2% BHA: Őt pont nemrég említettem meg egy bejegyzésben, de hosszabb teszt még várat magára. Kb. egy hónapja használom, de tudom, hogy hosszútávon az arcápolási rutinomban marad. Az egész évre kategóriába tettem, de a kémiai hámlasztókkal nyáron azért csínján kell bánni, ha viszont megfelelően használunk melléjük fényvédőt, heti egy-kétszer nyáron is belefér. Most napi-kétnapi egyszer használom arctisztítás után a hidratáló előtt. Nagyon gyorsan beszívódik, mert szinte víz állaga van. Mint láthatjátok egy 30 ml-es Deluxe mintám van, amely ilyen használattal 2-3 hónapig lesz elég szerintem, mivel nagyjából 5 cseppel át tudom kenni az egész arcom. Csökkenti a mitesszerek és pattanások számát, úgy segít a megelőzésben, de már kialakult mitesszerek és pattanások ellen is hatásos. Nyugtatja a bőrt, ugyanis a BHA gyulladáscsökkentő hatással is bír. A termék a pórusokba bejutva segíti a már kialakult mitesszerek csökkentését. 

Clinique Dramatically Different Moisturizing gel: A kedvenc reggeli hidratáló krémem. Kombinált bőrrel elég nehéz megfelelő hidratálót találni, és nincs annál rosszabb, mint mikor már a hidratáló után fényes, ragacsos hatású, elnehezített a bőröm. Na ez az a hidratáló, ami nagyon könnyű, gyorsan beszívódik, de érts pár pillantás alatt, és nincs semmi pacsmagos, ragacsos érzés. Száraz bőrre nem lenne elég a hidratáló hatása, de nekem napközbenre tökéletes. Fogok róla még írni még részletesen, már rég kellett volna, de már haladás, hogy befotóztam a terméket. Annyit még megjegyzek, hogy az említett Bioderma és PC termékhez hasonlóan illatmentes.


Kedvencek télre
Lush Buche de Noel arc- és testradír: A Lush karácsonyi limitált arc- és testradírja már a második telet tölti velem. Idén is leakciózták már a téli termékeket, így nagy szerencse kell, hogy valaki rátaláljon, de ha nem is, raktározzátok el a memóriában ezt a terméket jövő télre! Hetente 2-3x használom így télen, de általában március-áprilisig ki szokott tartani, amikor már csökkentem heti 1-2-re. Friss alapanyagokat tartalmaz, így a hűtőben kell tárolni, ahhoz hogy sokáig élvezhetjük magát a terméket. Isteni frissebb édes marcipános illata van, amit a benne lévő manduladaraboknak is köszönhet. Ezek, és a többi összetevő radírozzák le olyan pihe-puhára az arcbőrt. A benne lévő olajoknak köszönhetően viszont nem szárítja ki húzódósra a bőrt. Ebben a bejegyzésben már találkozhattatok vele.

Himalaya Herbals Purifying Neem Mask: Az ebben a bejegyzésben már kétszer említett Beváltak az arcápolásban - arctisztítók, arcpakolás, mitesszer eltávolító bejegyzésben erről a termékről is szó volt. Főként akkor nyúlok hozzá, amikor a bőröm bekattan, illetve ha eszembe jut, így havi egy, maximum kétszer használom. Akinek olajosabb, pattanásosabb a bőre annak talán érdemes heti egyszer felkenni, de fontos figyelni a megfelelő hidratálásra utána, ugyanis eléggé szárítja a bőrt, viszont nyugtatja a gyulladásokat, és kiszívja az olajat a mitesszerekből


Kedvencek nyárra
Etude House Face Conditioning Cream SPF25 PA++: Az év első felében szinte csak ezt használtam, így találkozhattatok már kedvencek között vele, de már amikor legelsőként mintaként próbáltam, annyira lenyűgözött, hogy írtam is róla. Fizikai fényvédős arckrém, így a szemem környékét sem csípi, illetve érzékeny bőrűeknek is tökéletes választás lehet. A fizikai fényvédő összetevőktől fehéres a krém, így figyelni kell rá, hogy hogyan oszlatjuk el, de nem nehéz úgy felkenni, hogy ne legyen fehéres az arcunk. Nagyon jól hidratál és ragyogóvá varázsolja a bőrt, kis instant photoshop. Nyáron az én kombinált bőröm fényesedik tőle bizonyos részeken, de pont ennél a krémnél nem zavar, mert olyan egészségesnek tűnik tőle a bőr.  Aki ezt nem szereti, annak a light verzió lehet jobb választás. Mivel lassan elfogy, ideje lenne rendelnem utánpótlást, lehet én is light darabot próbálom majd ki.

Bioderma Cicabio SPF50+ arckrém: Tavasszal és nyáron használtam legtöbbet a magas SPF érték miatt, sőt nyaralásra is ezt vittem. A fényvédelem mellett segíti a hegesedés csökkentését, és regenerálja a bőrt. Utóbbi két tulajdonsága miatt, ha egy rosszabb időszak után a bőröm tele van piros foltokkal a pattanások után, illetve a nyomkodásom (nem szabad!) után, akkor éjszakára is fel szoktam kenni, hogy minél gyorsabban rendbe jöjjön az arcom. Nálam tényleg sokat segít!

Nektek melyek a kedvenc arcápolási termékeitek?

2 megjegyzés

  1. Húha, jó sok közös kedvencünk van! :) A Bioderma krémet nyár előtt mostmár tényleg megveszem! :D

    VálaszTörlés