Üzemeltető: Blogger.

Első közös Karácsonyunk II. - DIY díszek, dekoráció


A karácsonyfadíszek után ebben az évben nem igazán akartam a lakásdekorációra sokat költeni, majd az elkövetkező években talán jobban feldíszítjük az egész lakást, de most úgy gondoltam készítek én néhány DIY dekorációt. Annyira belejöttem közben, hogy órák hosszat képes voltam elbíbelődni mindennel, és végül több dolog is készült, mint előre terveztem.

DIY 1 - arany faágak: Arany faágakat már rég szerettem volna készíteni, ezek vették át most a műtulipánjaim helyét ebben a szép befőttesüvegben. Sokat kerestem arany színű fújós sprayt, de pont arany sehol nem volt, így az akrilfesték mellett döntöttem. Nem bántam meg, mert nagyon szép színe van és könnyű volt ezzel is dolgozni, egy kissé talán időigényesebb volt befesteni őket ecsettel, mint lefújni spay-vel de nagyon megnyugtató és meditatív folyamat. A faágakat a közeli parkokban szedtem össze, viccesen nézhettem ki, ahogy vizsgálgatom és válogatom a faágakat.



DIY 2 - Gömbdíszek: A faágakra gömbdíszeket is készítettem, ehhez madzagra/fonálra, lufikra és vízben oldódó ragasztóra volt szükség, na meg esetleg egy színes szalagra, amivel akasztót kötünk rájuk. Ezt a DIY-t is már régen meg szerettem volna valósítani. A lufikat fel kell fújni, körbetekerni a madzagot, majd megforgatni a ragasztós vízben. Ha megszáradt, akkor egy hegyes tárggyal ki kell lyukasztani a lufikat és kihúzni a rések között. Használhatunk színes fonalat, vagy be is festhetjük a madzagot, de nekem tetszik így természetes színnel, ezért simán így hagytam. Aranyszínű vastagabb cérnát kötöttem rá, és egyelőre fellógattam az arany ágakra, de szerintem majd átkerülnek a karácsonyfánkra.




DIY 3 - Arany tobozdíszek: Eredetileg nem gondoltam rá, hogy tobozokat is befestek aranyra, de annyira belejöttem, hogy legszívesebben mindent befestettem volna aranyra aznap, illetve még bőven maradt akrilfesték. Ezt is meglehet oldani festék spray-vel is, ami talán gyorsabb megoldás. Miután megszáradtak, az aljukra ragasztottam arany fonálból akasztókat. Egyelőre ezek is a faágakon lógnak, de karácsonyfadísznek készültek.




DIY 4 - Havas tobozok: Nagyon gyors és egyszerű trükk a következő, ami ráadásul baromi mutatós, csupán tobozok, ragasztó és só kell hozzá. A tobozok szirmainak végeit beragasztóztam, majd a sóba belemártogattam, így értem el a havas hatást. Akár ezek aljára is tehetünk akasztót, kerülhetnek további díszekre (pl. adventi koszorúra) vagy elhelyezhetjük őket egyszerűen a szoba néhány pontján. 

A feliratos gyertyatartókat szintén én készítettem, de ezeket még tavaly, a bejegyzést itt találjátok.



DIY 5 - Karácsonyi kép: Talán Pinterest-en láttam egy ehhez hasonló ötletet, ahol egy karácsonyi képre apró fehér gyöngyöket ragasztottak ezzel a havat imitálva. Az én verziómban nem lett hópehely hatása, de szerintem így is mutatósabbá tette a képem. Körömdíszítő gyöngyöket, ragasztót használtam, egy képkeretet az Ikeából, illetve a netről választottam és nyomtattam ki karácsonyi Merry Christmas feliratokat. 





Melyik DIY ötlet tetszik a legjobban? Ti készítettek valami karácsonyi díszt idén?

3 megjegyzés

  1. Nagyon tetszik minden, amit keszitettel, ugyes vagy :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépek lettek! És ez a lufis mekkora ötlet! Nagyon szeretem az ilyen saját készítésű dolgokat! (-:

    VálaszTörlés