Üzemeltető: Blogger.

Glamour-napi szerzemények 2014 október


Sokan talán már el is felejtették a Glamour-napokat, de én még csak most jutottam el odáig, hogy megmutassam a Glamour-napi szerzeményeim. Főként a drogériás kuponokat használtam ki, mert ott tényleg nem mindennapi akciók voltak, valljuk be 50% általában csak a termékek végkiárusításánál szokott lenni. A ruhákra 20% volt, így azt gondoltam, hogy majd leárazásokkor nézek jobban szét.

Az F&F márkától két ruhadarabot vásároltam, egy pulcsit, ami ősszel-télen mindig jól jön és nálam valahogy sosincs elég, illetve nem tudtam ellenállni egy virágos nadrágnak, ami kicsit sem őszies, de Magdi (Beauty Junkie) blogján beleszerettem és amúgy is már akciós volt, csakúgy, mint a pulcsi. Beszereztem még egy ballonkabátot őszre a Pimkie-ben, illetve egy gyönyörű bordó pakolós táskát a Deichmann-ban, utóbbiban nem volt kupon, de nem volt rossz árban a táska így sem.

Drogériás szerzemények közül kezdeném a Dm-esekkel, itt 4 db 50%-os kupont váltottam be. A Max Factor CC krém tavaly ősz vége felé és télen nagy kedvencem lett, szintén a Glamour-napokon szereztem be az első tubusom belőle. Jó a fedése, de mégis természetesen mutat és legvilágosabb árnyalat pont az én színem télen. A Rimmel kupont is tudtam, hogy be fogom váltani, és mivel a Müllerbe csak késő délután jutottam el féltem le lesz fosztva, ezért a két dolog közül, amit kinéztem, azt hoztam el, amit gondoltam hamarabb elfogy, ez pedig egy őszies árnyalatú pirosító volt a 220 Madeira árnyalatban. Végül egyébként pont a másik termék nem volt már a Müllerben, de azért így is vigasztalódtam két másik termékkel a Rimmeltől, ezeket mindjárt meglátjátok. A kívánságlistámon szerepelt elég sok nude rúzs, győztes végül a L'oreal legújabb nude rúzsai közül az Eva's nude árnyalat lett. Egy jó parfüm mindig jöhet, én így vagyok vele. Megszaglásztam Beyonce összes illatát, mert 50% volt rájuk és végül kettő tetszett igazán, amik közül el is hoztam az ősziesebb illatot, a Heat Rush-t.





A Müllerbe mint már említettem  csak késő délután érkeztem, óriási volt a tömeg, mert a Kökin ráadásul külön kuponfüzeteket osztottak a mostani hétvégén is, ahol 20%-os kupon volt a Müllerbe mindenre, így aki nem is tudott esetleg a Glamour-napokról is vásárolt a Köki kuponjával.  A nude rúzs mellé szerettem volna nude ajakkontúrceruzákat, amikkel picit lehet játszani, a Rimmel általam eredetileg kinézett ceruzája itt nem volt, ezért jött velem a Catrice (150 Vintage Rose), ami szinte teljesen megegyezik az ajkaim színével, de ezt a téglaszínű Rimmel ceruzát (011 Spice), ami szintén szájszínemhez hasonló, csak kicsit sötétebb árnyalat, sem tudtam otthagyni. A körömlakkok mellett sem tudtam elmenni, a Rimmel 60 seconds 330 Highland és a L'oreal Colour Riche 828 Flashing Lilac árnyalatával bővült a körömlakk kollekcióm.





Ti miket szereztetek be a Glamour-napokon?

8 megjegyzés

  1. Hát innen most minden nagyon tetszik ^^ Főleg a rúzs és a pirosító :)

    VálaszTörlés
  2. A Heat Rush nekem is meg van, imádom, jól választottál ;) A ballon kabátod is nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  3. A Heat Rush az egyik kedvenc nyári parfümöm. :)

    Az a táska mesés. *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádom a táskát! :D
      Valahogy nekem nem annyira nyárias az illata így pár használat után, de aztán majd nyáron meglátjuk :)

      Törlés
  4. Nagyon klassz dolgokat vettél! Remélem a rúzsról lesz teszt! :)

    VálaszTörlés