Vissza kell fognom magam, hogy ne áradozzak már a bejegyzés első soraiban a MAC Pro Longwear korrektoráról. Lassan egy hónapja használom szinte napi szinten, de csak a héten esett le, hogy bizony leverte a trónról az eddigi kedvenc korrektorom. Pár napra visszatértem a Catrice Camouflage krémkorrektorához, amellyel milliószor találkozhattatok már nálam a blogon, és miután három nap elteltével ismételtem a Pro Longwear-t kezdtem használni jöttem rá, hogy mennyire isteni a MAC korrektora.
Online rendeltem meg, ami egy kissé rizikós alapozó, korrektor esetében, de sikerült belenyúlnom a tökéletes árnyalatba. Sajnos az oldal, ami sokat segített a választásban most nem elérhető, de leírom a főbb dolgokat.
Érdemes emellett rengeteg összehasonlító fotót keresni a Google-ban, így szerintem nem nagyon lőhetünk mellé. Az NC20-as tényleg az én árnyalatom, még ha a swatchon a kezemen túl sárgásnak is tűnhet, az arcomhoz tökéletesen illeszkedik.
6300 Ft-ért 9 ml terméket kapunk, ami sokáig elég (lenne), lévén, hogy nagyon kis mennyiség is elég belőle. DE: van sajnos a termékben egy dolog, amit nagyon nem szeretek, az pedig az adagoló, egyszerűen pocsék. A lenti swatchos képen látszik is, hogy mennyi termék jön ki egy nyomásra. Az arcom felét, ha nem háromnegyedét szerintem le tudnám alapozni vele. Sajnos lehetetlen ennél kevesebbet kinyomni az üveg tubusból, így pedig minden reggel a kipumpált termék negyede egy papírzsepin a kukában landol. Elvárnám egy ilyen árú terméknél, hogy erre figyeljenek, és ne kelljen minden reggel bűntudattal kidobnom a termék egy részét.
Vissza a jó tulajdonságaihoz az egyetlen rossz után. Nagyon kedvelem benne, hogy folyékony állaga ellenére a fedése kiváló. Az általam eddig próbált folyékony korrektorok ebben sosem jeleskedtek. Nagyon vékony réteg is elegendő belőle mind a pattanásokra és bőrhibákra, mind a szem alá. A hasonló fedése egyébként, mint a Catrice Camouflage krémkorrektoré, de ezt könnyebben, szebben, láthatatlanabbul lehet rétegezni is, csakúgy belesimul a bőrbe, így igazán természetes eredményt lehet elérni. A folyékony állagú korrektorok így ősszel-télen szebben is mutatnak a bőrömön, mert ilyenkor jobban megjelennek száraz területek.
Száraz bőrűeknek kifejezetten ajánlom, mert nem emeli ki a száraz részeket, de ugyanúgy működik a többi bőrtípuson is. Zsíros bőrűeknek lehet, hogy púder nem árt a fixálásához, de például a kombinált bőrömön púder nélkül is nagyon tartós. 15 órás tartósságot ígér, ilyen hosszú időt ugyan nem teszteltem még, de a 10 órát simán bírja. A felvitele nekem legjobban úgy vált be, hogy a kézfejemre nyomok a termékből, majd az ujjaimmal apró ütögető mozdulatokkal viszem fel a szemem alá és a bőrhibákra is, nagyobb, pirosabb pattanásokra két rétegben. A korrektor a szem alatt szépen elterül, a ráncokba órák elteltével sem ül be.

- A számok az árnyalat sötétségét mutatják a legvilágosabbtól növekvően. Ha jól tudom a 15-ös a legkisebb.
- A számok előtt Pro Longwear korrektor esetében két betűpáros állhat NW vagy NC. Szerintem kissé megtévesztő az elnevezés (nekem legalábbis fordítva lenne logikus):
- NW - neutral warm (semleges meleg) rózsaszín bőrtónusra
- NC - neural cool (semleges hideg) sárgás bőrtónusra
Érdemes emellett rengeteg összehasonlító fotót keresni a Google-ban, így szerintem nem nagyon lőhetünk mellé. Az NC20-as tényleg az én árnyalatom, még ha a swatchon a kezemen túl sárgásnak is tűnhet, az arcomhoz tökéletesen illeszkedik.
6300 Ft-ért 9 ml terméket kapunk, ami sokáig elég (lenne), lévén, hogy nagyon kis mennyiség is elég belőle. DE: van sajnos a termékben egy dolog, amit nagyon nem szeretek, az pedig az adagoló, egyszerűen pocsék. A lenti swatchos képen látszik is, hogy mennyi termék jön ki egy nyomásra. Az arcom felét, ha nem háromnegyedét szerintem le tudnám alapozni vele. Sajnos lehetetlen ennél kevesebbet kinyomni az üveg tubusból, így pedig minden reggel a kipumpált termék negyede egy papírzsepin a kukában landol. Elvárnám egy ilyen árú terméknél, hogy erre figyeljenek, és ne kelljen minden reggel bűntudattal kidobnom a termék egy részét.
Vissza a jó tulajdonságaihoz az egyetlen rossz után. Nagyon kedvelem benne, hogy folyékony állaga ellenére a fedése kiváló. Az általam eddig próbált folyékony korrektorok ebben sosem jeleskedtek. Nagyon vékony réteg is elegendő belőle mind a pattanásokra és bőrhibákra, mind a szem alá. A hasonló fedése egyébként, mint a Catrice Camouflage krémkorrektoré, de ezt könnyebben, szebben, láthatatlanabbul lehet rétegezni is, csakúgy belesimul a bőrbe, így igazán természetes eredményt lehet elérni. A folyékony állagú korrektorok így ősszel-télen szebben is mutatnak a bőrömön, mert ilyenkor jobban megjelennek száraz területek.
Száraz bőrűeknek kifejezetten ajánlom, mert nem emeli ki a száraz részeket, de ugyanúgy működik a többi bőrtípuson is. Zsíros bőrűeknek lehet, hogy púder nem árt a fixálásához, de például a kombinált bőrömön púder nélkül is nagyon tartós. 15 órás tartósságot ígér, ilyen hosszú időt ugyan nem teszteltem még, de a 10 órát simán bírja. A felvitele nekem legjobban úgy vált be, hogy a kézfejemre nyomok a termékből, majd az ujjaimmal apró ütögető mozdulatokkal viszem fel a szemem alá és a bőrhibákra is, nagyobb, pirosabb pattanásokra két rétegben. A korrektor a szem alatt szépen elterül, a ráncokba órák elteltével sem ül be.
Nálam tehát jelenleg ez a NR.1 korrektor, és remélem sikerült is átadni, hogy miért. Mivel a hétköznapokon nem szoktam alapozót használni, ezért egy jó minőségű, tartós, jó fedésű, de természetes korrektor elengedhetetlen nálam, így a magasabb ára ellenére is gondolkozom, hogy beszerzek még egy árnyalatot majd, mert szerintem télre a bőröm kivilágosodik ebből az árnyalatból.
Nektek melyik a kedvenc korrektorotok?
Én jelenleg úgy érzem, az eddigi kedvencem az Essence Stay All Day-e, de ez sem az igazi. Az agyonhype-olt Fit Me is megvan, de sötétnek érzem a legvilágosabb árnyalatot is. A Catrice Camouflage a túlzott illatossága miatt kilőve, ilyet a szemem környékén nem használok szívesen. Ebayról megrendeltem az L-A- Girl Pro Concealer-t is, de abból is túl sötét a legvilágosabb, így még kutatom azt a korrektort, amivel teljes mértékben elégedett lehetek :)
VálaszTörlésNem tudom újítottak-e rajta, de évekkel ezelőtt én is használtam az Essence Stay All Day-t. A Fit Me-t pedig szívesen kipróbálnám, de hajjajj, ha nincs igazán világos.
Törlés