Üzemeltető: Blogger.

Utazás: Zakynthos // Visszatekintés I.


Ebben a borzalmas időben nincs kedvem semmit sem csinálni, vannak dolgok, amit szeretek az őszben, de azért nagyon érzem, hogy nem ez az én közegem és igazi tavaszi, nyári leányzó vagyok. Be is fúrtam magam a takaró alá nasival és egy jó nagy bögre forró teával, és gyártom a bejegyzéseket. Valahogy elkeveredtem a nyaralós képekhez -  még jobban fájdítom a nyár után a szívem - és eszembe jutott, hogy úgy is terveztem egy visszatekintős sok-sok képes bejegyzést, itt az ideje.


Imádok fényképezni, egy ilyen gyönyörű helyen pedig nem nehéz találni, hogy mit, így szinte minden nap több, mint 100 kép készült, összesen biztos 1000+ felett van a képek száma. Kiválogattam a kedvenc képeim, annyira magam nem mutogatnám most, főleg nem fürdőruhában, de egy-két olyan kép is lesz azért, amin rajta vagyok. Mivel nem volt szívem nagyon leredukálni a képek számát, ezért több bejegyzésben mutatom majd meg őket, most az első négy nap képeit láthatjátok, de ebbe például nem vettem bele a vízalatti képeket vagy a telefonnal, például finomságokról, készült képeket.

Szombaton a gyönyörű napfelkeltére értünk Killínibe a kikötőbe, ahonnan a komp ment Zakynthos-ra, 24 óra buszozást teljesen kárpótolt a látvány. Azért elég fárasztó volt, első nap így nem is igazán fotóztam többet. 



Vasárnap azonban már nagyon tevékenyen töltöttük a napot, Agios Sostis-ból, ahol a szállásunk volt , végig a tengerparton sétálva elmentünk Kalamaki beach-re, ami egy nem beépített partszakasz, teljesen nyugodt és ahogy a képek is mutatják egyáltalán nem zsúfolt. Itt teknősök is költenek, pont ezért csak kb 3-5 méterig lehet lenni a tengerparttól, és csak reggel (ha jól emlékszem) 9-től este 8-9-ig. Ahol már a teknősök tojást raktak, ott az ökoturisták megjelölik a helyet, erről itt nincs kép, de a következő bejegyzésben majd mutatok. Szebbnél szebb kagylókat lehet itt gyűjteni és beúszva nagy eséllyel teknőssel is találkozhatunk. A part mögött nem messze van a zakynthos-i repülőtér, így ha megtaláljuk a megfelelő helyet, akkor akár pontosan alulról figyelhetjük a repülők le- és felszállását.







Hétfőn sziget körüli hajókirándulásra mentünk, ami tényleg egy hatalmas élmény, ha valaki ellátogat Zakynthos-ra, ezt a programot mindenképp ajánlom. A tenger, a partszakaszok gyönyörűek és nagyon változatosak. Út közben a hajóról megcsodálhattuk a Kék-barlangokat, Keri-barlangokat, Poseidón arcát, Görögország legnagyobb zászlóját, a Teknős szigetet egy másik szemszögből és még sok minden mást. 



Kék barlangok (Blue Caves)


A hajóút közben háromszor megálltunk fürdőzni, kétszer két csendes Robinson-i partszakaszon, egyszer pedig Zakynthos leghíresebb részén, a Navagio-öbölben, ami még csodálatosabb élőben, mint a fotókon, egyszerűen varázslatos hely. Ha jól emlékszem egy háromnegyed órára kötöttünk itt ki.




Messziről homokosnak tűnik, de valójában ilyen szépséges fehér kavicsok vannak a parton. Sikerült egyébként találni egy szív alakút. 

Csempészhajó roncsa



Poseidon arca -  Látjátok? - a tenger formázta ilyenre a sziklát


A két szikláról a monda szerint két szerelmes levetette magát, mert nem lehettek egymáséi. Ha a szerelmesek miközben a hajó elhalad a sziklák mellett egymás szemébe néznek, akkor örökké együtt maradnak.

Marathonisi sziget (Teknős sziget)

A zászló nem akart úgy lengeni, hogy le tudjam kapni.
És már keddnél is járunk, amikor is Agios Sostis-on maradtunk és a környéket fedeztük fel jobban. Ellátogattunk Cameo island-re, ahová egy hosszú kis hídon lehet bejutni, egész nap szól a zene, a belépő árát pedig le lehet fogyasztani egy finom koktélra.







A Cameo sziget után, a sziget melletti sziklás részeken búvárkodtunk. Találkoztunk halakkal, teknőssel és rákkal is.



 Folyt. köv.

Hogy tetszenek a képek? Kíváncsiak vagytok a többi képre is?

9 megjegyzés

  1. Imádom Görögországot, annyira gyönyörű, és a képek is :)

    VálaszTörlés
  2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  3. Egyszerűen gyönyörűek ezek a képek. :) Eddig nem igazán érdekelt Görögország, de ezeket a képeket látva most felkerült a képzeletbeli bakancslistámra, hogy egyszer elutazzak oda. :) Ja, igen, majdnem elfelejtettem mondani, hogy nagyon aranyosak vagytok a barátoddal. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük! Szerintem csodálatos Görögország, én már magáért a kultúráért oda vagyok, az emberek is hihetetlen kedvesek, teljesen más az életfelfogásuk, és persze nagyon sok a gyönyörű hely. Nekem még Görögországon belül van jó néhány kívánságlistán lévő hely, de azért ide is szívesen visszatérnék majd. :)

      Törlés
  4. Nagyon szép képek, mi tavaly voltunk Görögországban, és mondanom sem kell, hogy haza sem akartam jönni. Egyszerűen lenyűgöző helyeken jártunk mi is. Várom a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csodálatos ország az már biztos! Merre voltatok? :)

      Törlés
  5. Naná, hogy kíváncsi vagyok a többi képre is! Kicsit visszarepítettek az időben, mert Korfu is nagyon hasonló sziget, úgyhogy várom a továbbiakat :-)

    VálaszTörlés
  6. csodás lehetett, remélem egyszer én is eljutok Görögországba :)

    VálaszTörlés