Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én imádom az ilyen képes összefoglalókat, amikor a bloggerinák életébe picit bepillantást nyerhetünk. Hónap elején új instagram-mal indítottam, azzal a céllal, hogy több képek készítsek a mindennapjaimról. Már akkor tudtam, hogy be fogom csempészni a blog életébe is, és vagy heti vagy havi rendszerességgel készíteni fogok egy képes összefoglalót az aktuális időszakról.
A hetit elvetettem, mert hetente annyi képet nem készítek, hogy tartalmas bejegyzés szülessen belőle, így minden hónap végén láthattok majd ilyen bejegyzéseket. A képeket nem az elkészítés sorrendjében, hanem csoportosítgatva mutatom majd mindig meg. Ha nagyobban szeretnétek őket látni, akkor kattintsatok rájuk.
Szerzemények: 1 Beújítottam pár ékszerrel, ezek a Stradivariusból, C&A-ból vannak // 2 Megérkezett az ebay-es rendelésem is, róla, ahogyan már tegnap ígértem még a héten láthattok tesztet // 3-4 Kifutó termékek Catrice, Essence
Ételek: 1-2-3 Otthon vasárnap nálunk mindig ilyen finomságok vannak a húsleves után. Mindig annyit készítenek (hol anya, hol apa főz, ki mit készít jobban), hogy tudjunk felhozni vacsorára vagy másnapra // 4 Fincsi kínai
Nasi: 1-2 Ma felvett videómban elhangzik az a nagy igazság rólam : nincs hét csoki nélkül! Ezek még a karácsonykor kapottak voltak. Azóta már semmi nem maradt! // 3 Imádom a marcipánt, sajnos az ilyesmiket inkább karácsony környékén árulják csak, ezért be kellett tárazni // 4 Azért gyümikből sincs soha hiány
Beauty: 1-2 Selfie - FOTD // 3 Ezt a rózsaszínes sminket láthattátok a blogon itt // 4 Bármennyire is tavasziasszín a NYC Lincoln Square Lavernder a jelenlegi kedvencem
Blogolással kapcsolatos képek: 1 Filming... // 2 Elértük facebookon a 100-at ♥ // 3 A MUP oldalán Sleek paletták közül válogattam. Egyszerűen lehetetlen dönteni, de végre sikerült! Folytatva jó szokásom nem csak magamnak fogok rendelni valamit ;) // 4 Legutóbbi videóm szerkesztése közben
Pillanatok: 1 Barátom tüzijátékozott idén is // 2 Teen Wolf!! Végre! Ez az első rész volt több, mint három hónapos szünet után, már nagyon vártam! Imádom az introt, talán az egyik legjobban eltalált a sorozatok közül, amiket nézek. Pont ma néztem a hetit és ahhh... Ki nézi? // 3 Ezen a télen teljesen rákattantam a gyertyákra, ezt a színváltósat barátomtól kaptam :) // 4 ♥ (Vidéken már pénteken esett a hó)
Remélem tetszett ez a kis válogatás. Ha van kedvetek kövessetek instagramon vagy ha nincs instagramotok, statigramon tudtok követni gépen keresztül.
Puszi,
Nóra

beautysecretsfromnora@gmail.com
Teen Wolf nekem is nagy kedvencem. Előbb néztem meg az új részt. Imádom! :)
VálaszTörlésAlig várom már a jövő heti epizódot! :)
TörlésSzuper poszt :) Én is szeretem az ilyeneket, amikor egy kicsit bepillanthatunk egy-egy bloggerina életébe :) Nálam is rendszeresen van ilyen poszt, én heti összegzésbe alakítgatom ezt a bejegyzést. :) Ha esetleg van kedved, akkor itt elolvashatod az enyémet: http://mimiseverydaylife.blogspot.hu/ :)
VálaszTörlésSehol se láttam még azt a Milka csokit, pedig annyi helyen kerestem már.
VálaszTörlésTavaszra tuti beszerzem ezt a NYC lakkot, egyre jobban tetszik a színe :)