Tegnap próbáltam levadászni a Catrice Celtica trendkiadásának highlighterét, de már csak hűlt helye volt, úgy tűnik mindenkinek az tetszik legjobban a trendkiadásból. Gondoltam, akkor szemügyre veszem az új szortimentes termékeket és valamelyik új szépséggel vigasztalom magam. Sajnos már belőlük sem sok maradt, így főként csak a teszterek tudtam swatcholni és a nekem tetszőket feljegyezni kívánságlistára fejben. A Catrice Crushed Crystals 04 Oyster & Champagne lakk volt az, ami az új Crushed Crystals lakkok közül legjobban megfogott, szerencsére belőle még pont volt egy darab, így ő jött velem.
Ez az első Catrice, illetve homokhatású lakkom, úgyhogy minden szempontból újdonság volt számomra. Tudom, tudom... Eddig valahogy mindig elkerültem a homokhatású lakkokat, mert általában olyan színekben voltak kaphatók azok, amiknek nem volt magas ára és elérhető közelségbe voltak, amik nekem nem tetszettek. Egyedül az Essence nude árnyalata, ami hozzám közel áll, de mire eljutottam volna a megvételig, addigra láttam erről a lakkról pár képet neten és úgy döntöttem, hogy megvárom míg kijön.
A lakk alapszíne egy világos nude árnyalat, ebben van rengeteg apró arany és rózsaszínes csillám, illetve nagyobb rózsaszín csillámok. Amit sajnálok az az, hogy ezek a rózsaszín nagyobb csillámok nem igazán érvényesülnek benne. Felvitele egyszerű, nekem tetszik a lakk ecsete. Egy rétegben még nem fed szépen, a körmök végei átlátszódnak, két rétegben már elég jó, de van amelyik körmömön három réteg is kellett a teljes fedéshez. Viszonylag gyorsan szárad. Érdekes, azt hittem sokkal érdesebb lesz a felülete és ettől féltem is egy picit, mert nem szerettem volna, ha valamibe beleakad, de szerencsére egyáltalán nem zavar.
Hogy tetszik? Ti lecsaptatok már valamelyik új Catrice termékre?
Puszi,
Nóra
Nekem nagyon tetszik, de nem értem, miért nem tudják valahogy erősebb fedésűre alkotni :-(
VálaszTörlésHát ezt én sem értem :S Talán, mert ha 3 rétegben kenjük gyorsabban fogy és újravesszük :D Bár én még sosem fogyasztottam el teljesen körömlakkot :D
TörlésOlyan szép ez a lakk. *.* Csak kár, hogy nem fed rendesen, így nem akarom megvenni. Még nem vettem az új szortimentből semmit, majd jövő héten. :)
VálaszTörlésAmi a gond, hogy a sötétebb színekről is azt olvastam, hogy csak 3 rétegben fednek :s
TörlésCsini kis lakk. :)
VálaszTörlésIgen, igen :)
TörlésSzép lakk, de valahogy nem érzem, h kell :O Talán valamelyik másik szin jobban megfog..
VálaszTörlésPont ezt a színt szeretném megvenni, de sosincs a Müllerben, csak a rózsaszín a lila és a piros :( Bár azon gondolkoztam, hogy talán kicsit hasonlít a Rimmel space dust-aurora lakkra, de nekem akkor is kell ez a lakk! :)
VálaszTörlésszörnyen le vannak fosztva az állványok, nem tudom mennyi időnként töltik, de úgy vettem észre, hogy a Müllerekben nem valami gyakran ... :(
TörlésÉn a Call Me Princess-re és áááááááá imádom :D az első Catrice lakkom de az új kollekcióból is beszereztem már egyet... álom <3
VálaszTörlésMár több képet láttam a Call Me Princess-ről és azt hiszem majd be kell szereznem! :D
Törlés