Az Essence Colour ARTs szemhéjbázisát már régen vettem, azt hiszem még hónapokkal azelőtt, hogy elkezdtem blogolni, ezért nem
merült fel, hogy írjak róla. Most mégis sort kerítettem rá, mert amellett,
hogy az egyik olvasóm/nézőm kérte, hogy legyen teszt, azért is tartottam
fontosnak bemutatni, mert úgy láttam, hogy kivonják a forgalomból a
szortiment frissítés során, pedig szerintem a nálunk kapható olcsóbb drogériás
szemhéjfesték alapok közül a legjobb.
Kis kék tubusban érkezik. Még
bőven nem értem a végére így nem tudom, hogy a végét mennyire lesz nehéz
kinyomkodni, mennyi marad majd benne, de majd a végénél könnyen felvághatjuk
ollóval és kinyerhetjük a maradékot. Eredetileg a pigmentekhez van, de nem szemhéjpúderek
alapjaként is tökéletes. Ha jól emlékszem 800 ft körül van, összesen 7,3 ml-t
kapunk ennyi pénzért. Mivel egyszerre nagyon keveset kell használni, ezért
sokáig elég. Elsőre kicsit ijesztő lehet a fehéres színe, olyan, mintha
ragasztó lenne, de eloszlatva színtelen lesz. Az ujjaimmal szeretem felvinni,
egyedül a szemem alatti részre, az alsó szempillasorhoz szoktam felvinni
ecsettel, de oda nem mindig. Egyből sminkelhetünk rá, de ekkor óvatosnak kell
lennünk a festék felvitelével, hogy egyenletes legyen. Éppen ezért nekem jobban
bevált, ha picit hagyom száradni. Általában addig megcsinálom a szemöldököm
vagy felteszek egy pirosítót. A színeket, ahogyan majd a képeken is látszik,
sokkal intenzívebbé teszi, a tartósságukat pedig megnöveli. Rejtett olajos
szemhéjam van, így ki van téve a megpróbáltatásnak, de jól teljesít, még nap
végén is egész egyben van a smink, ugyan kicsit már elmosódik és fakul, de
ahhoz képest, ha nem használnék semmit százszor jobb.
Lássuk, hogyan élénkíti a
szemhéjpúdereket! Három különböző márkájút hoztam: a barna MUA Undressed
palettából van, a zöld az MUA Immaculate palettából, a kékes-fekete a Sleek
Vintage Romance paletta legkevésbé „működő” színe, a világos lila pedig az
egyik Essence-es Quattro-ból van. Jobb oldalon alap nélkül, mellette bal oldalon az Essence alappal.
Mindenképpen ajánlom ezt a szemhéjalapozót és, ha megtetszett ne habozzatok csípjétek el még azelőtt, hogy kivonnák a forgalomból! Azt hiszem én is beszerzek még egyet.
Puszi,
Nóra
Nincsenek megjegyzések