Üzemeltető: Blogger.

Kedvenc videóim és pár tipp otthoni edzéshez

Nem vagyok igazán az újévi fogadalmak híve, mert megfogadni, elkezdeni valamit nem csak újévkor, újévtől lehet. Most azonban én is megfogadtam valamit, méghozzá hogy ismét legalább heti 3 nap edzek itthon min. 20 perceket, mert egyrészt a sok karácsonyi finomság meglátszott, másrészt van egy-két részem, amivel nem vagyok megelégedve és mivel tenni lehet ellene, gondoltam itt az ideje! Nyárra remélem elérem a célom és szuper alakom lesz! Eddig nagyon jól sikerült tartani a fogadalmam, sőt minden héten túlteljesítettem a minimumot, az ünnepi pluszoktól már meg is szabadultam. Gondoltam megmutatom három kedvencem és még pár tippet, fontos apróságot, amiről néha megfeledkezünk, megosztok veletek.


XHIT Daily
Két csajszi, Rebecca-Louise és Kelsey kifejezetten youtube-ra készítettek 5-10-15-20 perces otthon is elvégezhető edzős videókat. Új videókat sajnos már nem csinálnak egy ideje, de így is több, mint 100 videójuk közül válogathatunk, amik ráadásul igen változatosak. Vannak olyan videóik, amik egy-egy testrész átmozgatására, izmai fejlesztésére készültek, vannak, amik az egész testet átmozgatják, vannak pilates és jóga videók, de van még például néhány how to do - hogyan végezzük helyesen és néhány étkezési tanácsos is. Bevallom eddig kifejezetten csak olyan videókat néztem és persze végeztem el gyakorlatait, amikben Kelsey van, mert nagyon szimpatikus, vicces, motivál, edzés közben néha kicsit "ügyetlenkedik" és van, hogy imádkozik, hogy legyen vége a mozdulatsornak akárcsak én. Amiért még külön imádom őket, hogy sok hasizom erősítő videójukban végre nem kell felülést vagy hasprést végezni - legalábbis a hagyományos tarkón a kéz verziót - mert borzasztóan ki nem állhatom... Amire azért figyeljetek oda az az, hogy a videóik végén nincs nyújtás rész, de ti semmiképp feledkezzetek meg róla, hacsak nem szeretnétek másnapra izomlázat. 



Kezeket fel, ki ne szeretne olyan testet, mint valamelyik VS angyalé? Ez ugyan már alkatomból kifolyólag lehetetlen, de legalább igyekezzek kihozni a legjobbat magamból. A VS youtube csatornáján van néhány edzős videó, ahol VS angyalok és edzőik mutatják be hogyan edzenek. Eddig csak ezt a lábakra koncentráló videót vittem végig, de már többször is. Majd idővel a többit is kipróbálom, egyelőre viszont szinte mindig az XHIT videókat választom. 


Rubint Réka:
Tavaly szinte csak az ő 20 perces videóira tornáztam. Előtte nem igazán kedveltem Rékát, nem volt szimpatikus, de a videó során más oldaláról ismertem meg és igazán szimpatikussá vált, így annak is ajánlom, aki esetleg ugyanígy tart tőle. Mindig tudja, mikor kell azt mondani, hogy ne hagyjam abba, szuperül motivál a mozdulatok elvégzése közben. Nagyon durvák elsőre a "csak" 20 perces blokkok (legalábbis nekem azok voltak), első nekifutásra legtöbbnél örültem, ha a felét meg tudtam csinálni. De ilyenkor se essünk kétségbe, növeljük alkalmanként a végigvitt perceket, aztán pedig észre sem vesszük már láb- és csuklósúyokkal nehezítjük a gyakorlatot. Tavaly még fenn voltak egész DVD-i is youtube-on, de ma már ügyelnek, hogy ne lehessen fenn a szerzői jogok miatt, azért még néhány több darabba vágott videót lehet találni, ha pedig tetszik, akkor javaslom a DVD-k közül akár több beszerzését.



Állítsd magad kihívások elé!
Nem igazán szeretek a combomra edzeni, pedig pont oda kellene leginkább... Ezért elsőként a lenti 30 napos guggolós kihívást választottam, ami a combok formálása mellett a popsit is formálja. Nem sok időt vesz igénybe naponta, így ha más edzés nem is, de ezt legalább végezzük. Itt találtok különbözőeket: www.30dayfitnesschallenges.com , de akár magatoknak is kitalálhattok. Hogy még jobban motiváljon a kihívás végrehajtása, találjatok ki valamilyen jutalmat, ha végigvittétek a 30 napot!


Figyelj oda a gyakorlatok helyes elvégzésére!
Próbáld minél helyesebben elvégezni a gyakorlatokat, mert így sokkal hatékonyabbak és a sérülésveszély is jóval lecsökken. Ehhez tartozik az is, hogy a gyakorlatot ne lendületből végezd, hanem koncentrálj, hogy a megfelelő izmod végezze a munkát.

Kezdd el!
Tapasztalatból mondom, sokszor az a baj, hogy bele sem kezdünk az adott nap a dolgokba, hanem csak halogatjuk (ez nálam másra is igaz :D), aztán ha sikerül rávenni magunk, akkor már megy minden, megjön a kedvünk és élvezettel csináljuk végig. Tehát próbáljuk ne halogatni, hanem vágjunk bele amikor időnk engedi, mert a végén elszalad a nap és már megint nem edzettünk.

Végezd a gyakorlatokat sorozatnézés közben!
Nekem nagyon bevált, hogy a már kívülről tudott gyakorlatsorokat sorozatnézés közben végzem, mert azért egy idő után ugyanazt hallgatni a videóban unalmas lehet. Általában a Jóbarátok közben szoktam tornázni, mert egyrészt 20 perc körüliek, másrészt a szórakozás garantált.

Felejts el a mérleget!
Nem csak az otthoni edzéshez kapcsolódik, de mindenképp fontosnak tartottam. Ne a kilóid számold, hiszen az izom nehezebb, mint a zsír. Például én elég régóta tartom a súlyom, de közben sokat változott a testem, sikerült vékonyabbnak lenni bizonyos helyeken, ugyanakkor izmosabbnak. Inkább vegyél elő egy mérőszalagot és mérd le azokat a pontokat, ahol szeretnél változást látni, majd időnként mérd le újra! Így a számokban is látszódni az eredmény és  nem leszel csalódott, ha a mérleg ugyanannyit mutat. Ha nem ragaszkodsz annyira a számokhoz, akkor csak figyeld a tükörben vagy a ruháidon a változást. Persze, az apróbb változások nem látszanak, így csak később látod a munka gyümölcsét. Motivációként én mindenképp ajánlom a mérős módszert, mert milyen jó is látni, ha már csak egy kicsivel is, de csökkent a szám.

Nem vagyok szakértő, tényleg csak pár apró tanácsot szerettem volna mondani, amiket tudok, hogy nem árt néha magamban is tudatosítani, így hátha másnak is hasznára válik. Ha nektek is van ilyen ki vele! Várom a kommenteket. :)
Puszi,
Nóra

5 megjegyzés

  1. A sorozatnézés nagyon jó tipp, én is sokáig alkalmaztam :)
    Péntek Enikőnek vannak még jó kis gyakorlatai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te milyen sorozat(ok) közben? Majd megnézem Péter Enikőt, köszi a tippet! :)

      Törlés
    2. Nincsmit! :) Péntek Enikőnek zónázós videói vannak ,azért jó, ha csak pár perced van, egy-két hasizom erősítő kört akkor is le tudsz nyomni :)
      Régebben mindig a Grace klinika alatt hullahoppoztam és a Gossip Girl alatt tornáztam, aztán inkább áttértem a vígjátékokra. :D

      Törlés
  2. Szia! Youtube-on, szintén ajánlom még a blogilates csatornát (ahol szintén egy Kelsey van ugyanilyen tulajdonságokkal, de nem tudom, hogy ugyanaz-e :D), minden héten vannak újak, és nagyon változatosak:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ő egy másik Kelsey :D de köszönöm a tippet, ahogy néztem szuper videói vannak :)

      Törlés