Üzemeltető: Blogger.

Elfogyott IX.


Tele az elfogyott termékeknek szentelt dobozom, tehát megérett az ürítésre. Kicsit hihetetlen, hogy már a kilencedik ilyen bejegyzés készül. Tervezek egy nagyobb szelektálást, meg rendszerezést (újévi fogadalomszerűség), úgyhogy a tizedik hamarabb jön majd mint hinnénk. Majd látni fogjátok, a legtöbb termék mostanság fogyott el, de találtam pár üres flakont takarítás közben is, így kerülhetett ide egy naptej is még nyárról. 

Kezdjük a fürdőtermékekkel! Két gránátalmás fürdősót is elfogyasztottam az ünnepek alatt, az egyiket a Baleától, amely a gránátalma mellett narancs illatú, a másikat a Tetesept-től, amely egy limitált karácsonyi illat, és óriási meglepetésemre szegfű (vagy a Nelke szegfűszeg is lenne?) illatú is. A Balea a narancs miatt sokkal élénkítőbb, frissítőbb, míg a Tetesept nagyon kellemes meleg fűszeres illat. Mindkettő bejött, akár ezeket az illatokat is újravenném, de újabb fürdősókat is mindenképp kipróbálok még mindkét márkától.
Újravenném? IGEN

Tusfürdőből is kettő fogyott, az édeskés violás Playboy Queen & Game tusfürdő, és az Yves Rocher narancsvirág és mandula illatban. Mindkettőt szerettem használni, de egyiket sem kiemelkedően. A Playboy-hoz hangulat kell, mert sokszor már túl édeskés volt számomra, az Yves Rocher-ben pedig azt sajnáltam, hogy a mandula nem igazán volt kiérezhető. Mivel egyik sem telitalálat, és szeretek mindig újabb tusfürdőket vásárolni, ezért nem vásárolnám ezeket újra, de mindkét márka tusfürdőit ajánlom nektek.
Újravenném? NEM


Két arctisztítóm is elfogyott az előző bejegyzés óta. Az első a Ziaja tengeri algás micellás vize, ami nem volt olyan rossz, de több jobbat is próbáltam már (összehasonlító teszt itt), így valószínűleg nem újravásárlós. Mikor elfogyott a Garnier micellás vizem használgattam egy ideig sminklemosásra is, de inkább arra jó, hogy reggel áttöröljük vele az arcunk, mert a szemsmink alapos lemosásához elég sokat el kell használni belőle.
Újravenném? TALÁN

A másik arctisztító a CaoNatur Arctisztító teje, amely egy időre átvette nálam az addig micellás vizek uralta sminklemosó szerepet. Nyáron kifejezetten szerettem használni, főként miután több órát töltöttem napon, ugyanis nyugtató összetevőket tartalmaz, pl. panthenolt, és ez kifejezetten jól esett a bőrömnek. Az arctisztítás és bőrnyugtatás mellett hidratál is, többek között E-vitamint, szőlőmagolajat és shea vajat tartalmaz. Ásványiolaj-, szilikon- és parabénmentes. Most ismét a micellás vizek a minden, de ha változatosságra vágyom majd talán újravásárolom.
Újravenném? TALÁN

Csak megemlítem, mert már rengetegszer láthattátok nálam a L'Oreal Super Liner So Couture filces tusát, illetve bejegyzés is készül róla. Hétköznapokon ezzel húzom meg szinte minden nap a tusvonalam. Gyorsan és precízen lehet vele dolgozni, illetve elég hosszantartó. Már vagy negyedjére-ötödjére vásárolom újra.
Újravenném? IGEN

A Pajoma viaszokról és gyertyákról is külön bejegyzés érkezik majd. ünnepek alatt kettőt használtam el, a karácsonyi illatot és a vaníliás fahéjasat. Vegyesek az érzéseim velük kapcsolatban, a karácsonyi például a dobozkában nagyon finom volt, de párologtatóban semmi különös, sőt gyorsan el is ment az illata, míg a vaníliás pont fordítva.
Újravenném? TALÁN a vaníliás fahéjasat



Hajápolás témakörében egyetlen kiürült flakonom van a Batiste szárazsampon, azok közül is a barna hajra való változat. Hamarosan olvashattok majd a Batiste szárazsamponokról, de már többször említettem, hogy nagy kedvenceim. Egyedül az illatát nem annyira csíptem, jobb lenne egy szelídebb illattal, de amúgy csillagos 5-ös.
Újravenném? IGEN

A már említett naptej a Hawaiian Tropic Satin Protection SPF50+ naptej, ami még nyáron fogyott el. Pár éve minden nyaralásra ezt vagy egy másik Hawaiian Tropic 50 faktoros naptejet viszek, mert ezek beváltak, és tudom, hogy jól védenek az UV sugárzásról. Szem körül engem csípett, úgyhogy oda nem feltétlenül ajánlom, de egyébként egy remek igazi trópus illatú naptej.
Újravenném? IGEN

Már újra is vásároltam a Borotalco Original fújósdezodort annyira szeretem. Itt írtam róla és a stiftes verzióról is. Röviden annyit, hogy az eddigi kedvenc dezodorom.
Újravenném? IGEN

Próbáltatok ezek közül valamit?

2 megjegyzés

  1. A L'Oréal filces tust mennyi ideig tudod használni? Nekem eddig rossz tapasztalataim voltak a filces tusokkal, de érdekelne egy olyan darab, amellyel picit gyorsabban lehet haladni, mint a krémes, ecsettel felvivős tusokkal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan 3, maximum 4 hónapig tudom használni, úgy hogy szinte minden hétköznap használom. Nem olyan tartós, mint a krémesek, de valamit valamiért.

      Törlés