Üzemeltető: Blogger.

Manikűrvadász 18. forduló


Sziasztok! A mai bejegyzés több szempontból is különleges számomra. Elsőként is, ez az első -  de remélem nem utolsó - manikűrvadászatom. Már egy ideje nyomom követem ezt a szuper kollaborációt, de mindig lekéstem a jelentkezést, most azonban végre sikerült időben elcsípni.

A jelentkezés után izgatottan vártam kinek az oldaláról vadászhatok majd. Egyelőre én még nem rendelkezem elég manikűrrel a blogomon ahhoz, hogy tőlem is vadászhassanak, de így is nagyon izgultam, és izgalmas volt az egész. Június 29-én ki is derültek a párok, ahol óriási örömömre Nikit, a Nikkii Fashion blog íróját, ráadásul a mostani Manikűrvadász szervezőjét kaptam. Nikit már régóta nyomon követem, így tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, ugyanis szinte hétről-hétre posztol egy-egy gyönyörű manikűrt, amelyekből szinte lehetetlen választani. Hosszas nézelődés, gondolkodás után, a választásom az akkori utolsó cuki ananászos manikűrjére esett (az eredeti bejegyzés itt). Gondoltam nyaralós manikűrnek tökéletes lesz. A sors úgy hozta, hogy a nyaralás előtt annyi dolgom volt, hogy nem tudtam sehogy sem időt szakítani a manikűr elkészítésére, lemaradni nem akartam, így hát fogtam magam és bepakoltam a körömlakkjaim, amiket kitaláltam, hogy használni fogok és kinnt Spanyolországban az apartmanunk teraszán készítettem el az elképzelt manikűrt. Az összhatás kicsit brazilos lett a zöld sárga kombinációjával,  de nekem nagyon tetszik., bár az ananászmintát még kicsit gyakorolnom kell, hogy olyan szép legyen, mint Nikié.





Remélem tetszett a Manikűrvadászra készített manikűr!
Ha kedvetek lesz csatlakozzatok legközelebb Ti is, még csak bloggal sem kell rendelkeznetek ahhoz, hogy vadászhassatok!

40 megjegyzés

  1. De ügyes vagy :) nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj Nóri, nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat. A manikűröd pedig nagyon tetszik, ez a csillámos lakk a középső ujjadon valami elképesztően jól mutat, sokkal jobb, mint az enyémben az arany. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Niki! <3
      Nagyon örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  3. Nagyon cuki lett, az ananászok szuperül sikerültek és az összhatása nekem kimondottan hűsítő, mint egy finom koktél! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen!
      Ez a koktélos dolog eszembe sem jutott, de most, hogy mondod! ;)

      Törlés
  4. Nagyon ügyes vagy,szép lett! Csak így tovább! ;)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon tetszik! Ügyes vagy nagyon :)

    VálaszTörlés
  6. Basszus, ez az Avon Gel finish Limoncello nekem is megvan, de ilyen szép kombinációban, mint nálad itt, még soha nem láttam, épp ezért nem is kentem még

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt az ideje akkor! Mikor megkaptam én sem gondoltam volna, hogy mennyire szeretni fogom! :))

      Törlés
  7. Basszus, ez az Avon Gel finish Limoncello nekem is megvan, de ilyen szép kombinációban, mint nálad itt, még soha nem láttam, épp ezért nem is kentem még

    VálaszTörlés
  8. a te változatod is is nagyon jó lett, nekem teszik :)

    VálaszTörlés
  9. Én már az eredeti manikűrért is teljesen odáig voltam, de ezzel a zölddel még kapott egy kis pluszt az összkép! Nagyon szép lett! :-)

    VálaszTörlés
  10. Szerintem nagyon jól kiegészítik egymást a színek,és mellesleg a mani is gyönyörű lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)) Örülök, hogy tetszik!

      Törlés
  11. Nagyon csini lett! Örülök, hogy velünk tartottál, remélem, csatlakozol ezután is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bella! Ha elcsípem a kövi fordulót Veletek tartok mindenképpen! :))

      Törlés
  12. Szuper a színvilága*-* Nagyon tetszik:)

    VálaszTörlés
  13. Csodaszép lett. :) Nagyon ügyes vagy! ^^

    VálaszTörlés
  14. Nagyon szép lett! Szerintem az ananászok is jól sikerültek!
    puszi

    VálaszTörlés
  15. Nagyon aranyos lett a Te változatod is! :)

    VálaszTörlés
  16. Szuper lett! :) Igazán hangulatos :)

    VálaszTörlés
  17. Szép lett a te verziód is. :)

    VálaszTörlés
  18. Juj de nagyon tetszik a manikűröd, annyira édes lett! Szerintem nagyon jól sikerült újraalkotnod Nikkii manikűrjét! :)

    VálaszTörlés