Ha rúzsokról van szó, akkor egyértelműen az egyik kedvenc márkám a Rimmel. A legelső "meghatározó" rúzsom is Rimmel volt ( Kate Moss kollekció 01-es árnyalat gyönyörű vörös rúzs), ekkor kezdődött el azt hiszem rúzsgyűjtögetésem és ezek után kezdtem el élénk színeket hordani, akár hétköznapokon is. Így mikor kijöttek a folyékony ajakrúzzsal tudtam, hogy amint Magyarországon is kapható lesz nekem ki kell próbálnom. Aztán elmaradt, hogy írjak róla (pedig már mióta tervezem), de most végre eljött az ő ideje.
Elsőként az Aurora árnyalatban vásároltam meg, aminek az árnyalata boltban elég csalóka volt, mert egyáltalán tűnt nem ennyire pirosnak, inkább rózsaszínesnek, szóval vigyázzatok a drogériás világítással! De nem lettem csalódott, hogy pirosas, amúgy is ezeket az árnyalatokat szeretem magamon leginkább. Talán két hétre rá láttam, hogy leakciózták őket és gondoltam, hogy beszerzek még egy árnyalatot, így egy hétköznapibb színre, a Celestial-ra esett a választásom.
Elsőként kezdeném a csomagolásával, ami szerintem kinézetre teljesen rendben van, kis csinos, olyan, mintha egy szájfényé lenne. Jól néz ki a kupakja is, felidézi bennem az űrt (ahogyan az árnyalatok nevei onnan erednek-kicsit talán, mint kriptonit csak ez nem zöld :D ). Illetve az is jó, hogy az üveg alja átlátszó, így látszik benne lévő termék színe. De engem kicsit zavar, hogy tárolni én állítva tárolnám, de mivel ilyen a kupakja nem áll meg csak úgy, emiatt nem látszik a színe a tároláskor, ami főleg akkor baj, ha már több árnyalatban van meg. Végül valamennyire megoldottam és ha minden a helyén van nincs helye eldőlni, de azért még így is negatívum. Ez a baj egyébként a Rimmel rúzsokkal is.
Árnyalatok tekintetében csak pár van, ami Magyarországon nem kapató, de a legtöbb igen. Van nude, világosabb természetesebb, sötétebb rózsaszín, pirosnak több árnyalata. Abban most nem vagyok biztos, hogy a narancsos árnyalat kapható-e itthon, nekem most nem rémlik sajnos.
Már említettem, hogy olyan akár egy szájfény, az applikátora is teljesen hajaz erre. Azért a felkenése nem olyan egyszerű, mint a szájfényeknél, ezt tükör nélkül szerintem óriási bátorság felkenni, főleg, hogy nekem a rúzsokat ráadásul könnyebb felvinni, mint ezt. Lehet csak azért, mert abban gyakorlottabb vagyok. De ha reggel már szépen felkentük akkor utána pár másodperc alatt (azért ilyenkor is tükörrel) könnyen megújíthatjuk a színt, akkor már nem olyan pepecselős, hacsak nem jött le teljesen.
Aurora |
Celestial |
A fedése nagyon jó, nagyon jól pigmentáltak(ahogy swatchokat láttam azok az árnyalatok is, amik nekem nincsenek meg), így teljesen befedik az ajkaim már elsőre is. A képeken egy rétegben láthatjátok, szerintem két rétegben annyira nem is jó felvinni, nem is kell rétegezni az intenzív színért. Esetleg úgy jó két rétegben, hogy az első réteg után zsepivel leitatjátok a felesleget, majd átmentek még egyszer vékonyan, így talán kicsit tartósabb lesz. Mert annyira nem tartós, mint egy rúzs, amit én nagyon sajnálok, mert nap közben nem szeretem max. 1-2-3-szor újrakenni az ajkaim és ezt bizony többször kell. Viszont a szájfényeknél sokkal tovább bírja, tehát valahogy a kettő közötti a tartóssága. Nálam talán ez a legnagyobb negatívuma.
Szájon kellemes viselni, bár vannak olyan rúzsok, amiknek az érzete könnyedebb, itt érzem, hogy "valami a ajkaimon van". Viszont nagy pozitívum, hogy az ajkaknak nem kell hiper-szuper hidratáltaknak lenniük, hogy jól mutasson.
Celestial |
Aurora |
Ha valaki nem szeretne annyira intenzív színt , egy zsepivel törölje le a "felesleget" |
Összességében egy jó kis termékekről van szó, engem ugyan nem csábítottak annyira el a rúzsoktól. De gyönyörű színekben kapható és már ezért megéri egy-kettőt beszerezni, főleg ha szeretitek az élénk ajkakat.
Nektek megvan valamelyik árnyalata?
Puszi,
Nóra
wow, nagyon gyönyörűek!! :O nem is értem eddig hogy nem hallottam róluk.. :O köszi, hogy írtál róla, mert eddig azt sem tudtam, hogy léteznek! ami valljuk be, nagy hiba! :D
VálaszTörlésminden árnyalat gyönyörűséges , nehéz választani :D örülök,hogy mutattam valami kis "újdonságot" :))
Törlés