Üzemeltető: Blogger.

Arcápolási rutinom

Eddig elég össze-vissza volt az arcápolási rutinom, sőt így nem is igazán volt nevezhető rutinnak. Eléggé szeleburdi voltam ebben a dologban. Az utóbbi időben azonban már szerettem volna egy kis állandóságot olyan termékekkel, amik beváltak. Igyekeztem kísérletezgetni, hogy mi jó a bőrömnek, mi működik, mi nem, így alakult ki a mostani arcápolási rutinom. Ebben a posztban ezt mutatom most be nektek, illetve pár termékről egy rövid kis tesztet, ajánlást is olvashattok. 



Reggeli arcápolási rutinom
Gimiben sokkal hamarabb keltem és nem is volt olyan nehézkes kikelni az ágyból, egyetem alatt később kelhetek, de mégis kész kínzás, és ez a hideg téli időszakban csak rosszabbodik. Igyekszem magamnak minél több időt hagyni, úgyhogy a hosszú készülődés kilőve. Ehhez mérten egy max. pár perces rutint sikerült összeállítani. Elsőként is kibotorkálok a fürdőszobába és megmosom az arcom, méghozzá ezzel a teafa-tengeri só kecsketej szappannal. Hogy hogyan azon nincs mit igazán ragozni, talán csak abban különbözik a rendes arcmosásoktól, hogy kb. fél percet hagyni szoktam lemosás előtt az arcomon.



A szappanról: "Kézzel készült természetes alapanyagokból, tartósítószert, színezéket nem tartalmaz. Normál és pattanásos bőrre ajánlják mindennapos használatra. A kecsketej gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban, fehérjében, nyugtatja, táplálja a bőrt. A teafa olaj gyulladáscsökkentő, míg a tengeri só szárít." 
Nem tudom konkrétan ezt a szappant hol lehet megvásárolni. Én anyától kaptam búcsúfiaként, mikor nálunk(a faluban(igazából község)) búcsú volt. Annyit tudok, hogy Szolnokon gyártják, szóval Szolnokon belül valahol biztos árulják, azonkívül fogalmam sincs meddig "terjed el a cég keze". Ha elfogy megpróbálom ugyanezt beszerezni, de ha nem találom, akkor egy hasonló összetételű natúr szappannal pótolom majd. Tényleg nagyon szeretem, remekül bevált.

Emellett reggel már mást nem is használok csak hidratálókrémet. A mostani eddig maga a tökély, még a Glamour-napokon szereztem be, ez a Nivea pure&natural hidratáló nappali arckrém normál és vegyes bőrre.




"AZ ARCÁPOLÁS TUDOMÁNY ÉS A TERMÉSZET EREJE
Az új pure&natural termékcsaládban egyesül a NIVEA kutatóinak 100 éves bőrkutatási tapasztalata a válogatott, természetes összetevőkkel. Az értékes bio argánolaj évszázadok óta ismert szépségápoló tulajdonságairól, ehhez adtunk hozzá bio aloe verát, melyet régóta alkalmaznak hidratáló hatása miatt.
A TERMÉSZET EREJE, AMELY BŐRÉN IS MEGMUTATKOZIK
Napi használat mellett a Hidratáló nappali arckrém normál és vegyes bőrre:
  • támogatja a bőr természetes egyensúlyát
  • Hidratál és friss érzetet nyújt egész napon át
  • Arcszíne visszanyeri természetes ragyogását
Érzékeny bőr ápolására is alkalmas. 
  • Parabenmentes
  • Szilikonmentes
  • Színezőanyag-mentes
  • Ásványiolaj-mentes"

Mióta ezt használom nem volt kiszáradva az arcbőröm, pedig még ősz elején eléggé megviselt volt szegény. Az orrom környéke, ami kritikus szintén remek állapotban van. Nagyon gyorsan beszívódik, kellemes, könnyed. Öltözködés előtt szoktam feltenni, így mire felöltözök már sminkelhetek is rá. Isteni illata van  kicsit talán szőlős beütése van , nagyon lágy, egyáltalán nem erős, már az illata frissít.  Azt hiszem egy időre engem magához láncolt. 

Esti arcápolási rutinom
Este a smink lemosásával kezdem, ha még nem mostam volna le egyből, mikor hazaérkeztem (ebben a félévben több nap is este érek haza, így ez a kettő egybe esik). Ezt most nem részletezném, meghagyom máskorra. Utána arctisztítóként a Garnier Pure Matt Brusher-ét használom, a mitesszerek és faggyú ellen valót. Nagyon megosztó termék ahogy észrevettem, valakinek bevált valakinek nem.  Lassan egy hónapja használom, nekem szerencsére bevált. A speckó fejével végig masszírozom az arcom, különös figyelmet szentelve az orrom környékére, amit a mitesszerek imádnak. Pár percig fennhagyom a terméket majd lemosom.



Következő lépésként teafa olaj és víz keverékkel kenem át az arcom. Ha nincsenek komolyabb pattanások, akkor hígabb keverékkel az egész arcom, ha vannak, akkor közvetlen a pattanásokra egy kicsit koncentráltabban. A teafa olajról már írtam részletesen a múlt héten, a posztot itt találjátok. Végezetül jöhet a hidratálás. Ugyanazt a Nivea arckrémet használom, amit reggel, tudom, hogy nappali, de most még elegendőnek érzem éjszakára is.
A szemem környékére az Alverde Vital golgotavirágos szemránckrémét használom. Nagyon jól hidratál. Reggelre ezért nem szeretem annyira használni, mert annyira gyorsan nem issza be a bőröm és nem is jó rá sminkelni, éjszakára viszont tökéletes. Viszonylag jól bevált a szemalatti sötét karikák halványítására, ráncok simítására. Ezek még nem az öregedéssel járó ráncok, hiszen 19 éves vagyok, de sajnos a génjeimben örököltem, ahogy a táskás szemeket is :( . Valamennyire tényleg segít rajta, nekem ez már elég, remélem a megelőzésben szintén.


Ennyi lett volna tehát az arcápolási rutinom, amit immár minden nap "végigjátszok". Emellett van természetesen pár olyan termék, pl. arcpakolás, mitesszerek elleni  lehúzható maszk..., amit nem napi, hanem heti, kétheti szinten használok. Ezekről majd a későbbiekben írok külön-külön vagy összeszedem épp, amim van és egyben egy hasonlóan hosszú posztban beszámolok róluk. Remélem hasznos volt ez a poszt és tudtam mutatni pár újdonságot, ami felkeltette a figyelmeteket.
Puszi,
Nóra

Nincsenek megjegyzések