Üzemeltető: Blogger.

L'Oreal Super Liner So Couture filces tus


Annyiszor szerettem volna már egy külön bejegyzést szentelni a L'Oreal Super Liner So Couture filces tusnak, eddig azonban mindig elmaradt. A képeket még tavaly elkészítettem hozzá, és piszkozatban itt állt a bejegyzés, úgyhogy úgy éreztem muszáj lesz most már befejeznem, mert még mindig nem találkoztam ennél jobb filces tussal, pedig volt egy-két sajnos nagyon szerencsétlen próbálkozásom, de ezekről majd máskor.

Szinte minden nap használok tust, és általában nem kenek alá semmit, se korrektort, se szemhéjalapozót, se szemhéjpúdert az amúgy rejtett, olajosodó szemhéjamra, úgyhogy alapkövetelmény, hogy tartós legyen a tus, amit használok. Az általam eddig próbált filces tusok közül a Super Liner So Couture az eddigi legtartósabb. Nem mondom, hogy egy hosszú nap után nem kopik el egy kicsit, főként ha cicásra húzom ki a szemem, a farkinca nem mindig marad meg, főleg mondjuk egy forró nyári napon, de még mindig a legjobban bírja, mint a többi filces tus. Az én szemhéjamon csak tégelyes zselés tusok teljesítenek jobban, azok felvitele viszont számomra macerásabb (bár lesz majd egy későbbi bejegyzésben egy termék, aminél kicseleztem a felvitellel való ügyetlenkedésem).


A tusvonal megrajzolása számomra azért könnyű vele, mert vékony vége van, így nem okoz gondot vele precíz vékony vonalat vagy a cicafarkat meghúzni,  ráadásul stabil, nem annyira mozog, mint egy ecsetes végű, és  nekem az is pluszban segít, hogy kézre áll, mint egy ceruza. Reggelente félkómásan nekem ezek a tulajdonságai jól jönnek a felvitelkor. Kezdőknek, akik még csak gyakorolják a tusvonal rajzolást. és a hozzám hasonlóan nem olyan ügyes kezűeknek is nagyon ajánlom. 



Szerintem ez az egyik sminktermékem, amit a legtöbbször vásároltam újra. A képeken is ezért láthattok több darabot belőle, mert még volt két plusz már kifogyóban lévő, de még ki nem dobott nálam. Az ára 2000 Ft körül van, mindennapos használattal olyan 2-3 hónapot szokott bírni nálam.

Ti milyen szemhéjtust használtok? Nektek mi a fontos a tus választásakor?

2 megjegyzés

  1. Eddig a Maybelline filces tusát használtam és a zseléset. A filcessel az a bajom, hogy nagyon gyorsan veszít a feketeségéből, a zselés pedig baromi gyorsan beszárad. L'Oréal filceset (Egy másik típust) is próbáltam, de annyira nem vált be, mert gyakran felkenődött a szemhéjamra.

    Most gondolkozom rajta, hogy veszek egy magasabb árkategóriásat, például Kat von D-t vagy Stilát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. L'Orealból másik típus, azt hiszem a Super Liner Perfect Slim nekem sem annyira jött be, gyorsabban is fogyott, mint ahogy te is írod, és nem is volt olyan tartós a szemhéjamon.

      Törlés