Az elmúlt év során rengeteget tanultam a bőrápolással kapcsolatban. Rengeteget olvastam utána, hogy mi lenne vajon jó a bőrömnek, mi oldaná meg az egyes bőrproblémáim, és ezek alapján kísérleteztem az arcápolási termékeimmel. Mindezalatt pár szabályt felállítottam magamnak a termékekkel kapcsolatban, illetve a bőrápolási rutinommal kapcsolatban, amik hatásosnak tűnnek, mert már egész szép az arcbőröm, és jó ideje szinte csak a szemem alá kell korrektort használnom. Nem kell óriási dolgokra gondolni, de gondoltam megosztom veletek ezeket a tippeket, hátha másnak is segítenek.
Háttérként még annyit mondanék el, hogy kombinált bőröm van, tehát a T zónámban zsírosabb a bőröm, míg a többi részen normál, olykor kissé szárazabb, sőt összességében elmondható, hogy olykor vízhiányos a bőröm.Talán mostanra nőtt ki a bőröm a pattanásokból, mert már alig-alig jellemző, hogy megjelenik egy-két darab, de előtte sokáig küzdöttem vele. Ezek a tippek nem kifejezetten ezek megoldására irányulnak, viszont pattanásos bőr esetén is hasznos megfogadni őket. Mitesszereim vannak, főként az államon és az orrom környékén, utóbbi területen kissé tágak is a pórusaim. A képeken olyan termékeket láthattok, amiket használok és szeretek, viszont nem az összeset. Egy külön bejegyzést szeretnék szentelni az összes jelenlegi kedvencemnek részletes leírással, teszttel.
Csak illatmentes termékek
Az illatanyagok (termékleírásban parfume, perfume, fragrance, stb.) irritálhatják a bőrünk. Nyilván nem mindenkinél jelentkezik irritáció és nem is mindig, főként az érzékeny bőrűek érintettek. De gondoljatok csak bele, ha alapjáraton nem is vesztek észre irritációt, de éppen van egy gyulladt pattanásotok, akkor már lehet jelentkezik ez a probléma, és észre sem veszitek mi miatt nem nem műlik el a gyulladás.Tulajdonképpen ez egy teljesen felesleges összetevő a termékekben, jónak nem jó a bőröm számára az biztos, hogy rossznak rossz-e azt nyilván nem tudom teljes mértékben bizonyítani, de nekem bevált, hogy illatanyagmentes termékeket használok. Szinte ma már minden arcápolási termékem illatanyagmentesre cseréltem, van még ugyan pár olyan, amiben van és szeretem is őket használni, de terveim szerint, ha elhasználtam ezeket, akkor nem veszem újra őket. Egyre több illatanyagmentes termék van minden árkategóriában, így szerintem ma már nem okozhat gondot minden terméktípusból találni egy jót.
Fizikai hámlasztók helyett csak kémiai hámlasztók
Még a pattanások miatt mondtam le a fizikai hámlasztókról, amik főként a különböző szemcsés arclemosókat jelentik. A már alapból gyulladt bőrt nem jó ötlet pluszban irritálni azzal, hogy nagyobb szemcsékkel dörzsöljük a felszínét. A kémiai hámlasztók ennél kíméletesebben távolítják el az elhalt hámsejteket a bőr felszínéről, ráadásul vannak olyanok (BHA savat tartalmazók), amelyek a pattanások és mitesszerek elleni harcban is nagyon hatékonyak. Szerintem a kémiai hámlasztóra való átállás nálam nagyban segített ez utóbbiban.
Fényvédőhasználat nem csak a strandon
Ebben még van mit fejlődnöm, azaz még gyakrabban használni fényvédőt, mert a legideálisabb az lenne, ha télen is használnánk fényvédőt, de tavasszal és nyáron már nagyon ritkán mozdulok ki fényvédő nélkül, még ha csak a munkahelyemig megyek is. Az UV sugárzás nagyban hozzájárul bőrünk öregedéséhez, így nem az azonnali hatás miatt, de a hosszútávú miatt megéri gyakran fényvédőt használni. Tudom nehéz jó, nem zsírosító, könnyű fényvédőt találni, ami nem okoz pattanásokat, főleg minél magasabb a faktorszám, de két jó 50 faktoros terméket majd bemutatok a már ígért arcápolási termékes bejegyzésben. Én azt tanácsolnám, hogy mindenképp külön fényvédőt használjunk arcra és testre.
Alvás sminkben sosem
Fontosnak tartom, hogy a sminkem minden nap legfeljebb elalvás előtt lemossam, hiszen pattanásokat, mitesszereket okozhat, mert eltömíti a pórusokat, és nem tud lélegezni a bőr, illetve a bőröregedés megelőzése szempontjából is fontos. Nem mondom, hogy nem fordult még elő velem, hogy szempillaspirálon a szempilláimon aludtam, de igyekszem erre mindig odafigyelni, és bármilyen fáradt vagyok erőt venni magamon, sőt amikor már tudom, hogy nem megyek sehová aznap, akkor nap közben is le szoktam mosni.
A kevesebb több, a rendszeres használat fontosabb
Régebben beleestem abba a csapdába, hogy nagyon sokféle terméket használtam, de egyiket sem rendszeresen. Csodás dolog a rétegzős ázsiai arcápolási rutin, de ha tudod magadról, hogy nem tudsz annyi időt rászánni, amennyi kell, és össze-vissza kenegetnéd néha-néha a termékeket, akkor inkább használj kevesebbet, de rendszeresen! Sokkal többet ér, ha van egy jó nappali arckrémed és mondjuk egy mindennap használt szérumod estére, mintha 10 terméked, amiket havonta egyszer-kétszer használsz.
Nektek vannak hasonló alapelveitek, amit igyekeztek mindig betartani az arcápolásban? Mi az a tipp ami nektek bevált?

Nálam is hasonló. Kísérletezési fázisban vagyok de áttértem a kémiai hámlasztásra és még van egy két csodaszerem és szépen rendbejött a bőröm. Nem tökéletes, de látom a változást. És szerintem szuper dolog. Kíváncsi vagyok a termékbemutatós bejegyzésre.
VálaszTörlésTök jó, amikor már sínen vagy, és tényleg látványos változás van néhány termék segítségével. Egy hosszú és tömény bejegyzés lesz, de igyekszem pár héten belül elkészíteni :)
TörlésNagyon klassz bejegyzés volt. Én is nagyjából ezeket az alapelveket követem, kivéve talán az illatanyag, mert van 1-2 termék amiben van, de nagyon szeretem őket és beváltak. :)
VálaszTörlésKöszönöm, jó ezt olvasni! Az illatanyagnál azt vettem észre az sem mindegy milyen mennyiségű, mert van olyan, mint amiben éppen hogy van, van amiről meg érződik, hogy tömve van a termék, és érthető, ha valami nagyon bevált nehéz lecserélni illatanyagmentesre :)
TörlésÉn is nagyjából eszerint állítom össze a termékeimet már évek óta. Kivéve, hogy a bármilyen kémiai hámlasztás nálam olyan, mint halottnak a csók - a BHA konkrétan semmit nem csinál, nem hogy pórust tisztítani. Az AHA annyival jobb, hogy enyhíti a pirosságot és ha olyan kedve van szebb a bőröm összképe tőle, de annyira nem vagyok azért elájulva. Fizikai arcradírt szoktam használni, mert sokkal eredményesebben radíroz szerintem, mint a kémiai. Valamint ősszel/télen nem igazán használok fényvédőt, mert ezt kenni pont annyira nem élvezetes. És igazából úgy vagyok vele, hogy ha száz évvel ezelőtt megvoltak az emberek nélküle, akkor most sem szükséges télen is, sötétben is, szobában is azt kenegetni. Ránca meg így is - úgy is lesz mindenkinek, akkor is ha éjjel-nappal keni magát, szóval mindegy. De nyáron persze én is rendszeresen használom, meg strandon is, meg ha hámlasztok akkor is.
VálaszTörlésÉrdekes, hogy nem használtak, nekem például a BHA is nyugtatja a bőröm, a pirosságot lehúzza például, de ebből is látszik mennyire különböző tud lenni az emberek bőre.
TörlésA ráncok ugye genetika kérdése nagyban, aztán ugye sosem tudjuk majd meg, hogy mennyit számított egy-egy kence, de azért engem megnyugtat, hogy teszek néhány dolgot, ami elvileg hatásos.
Valószínűleg én leszek a kaukktojás. (-: Világ életemben pattanásokkal küzdöttem és tág pórusokkal, mitesszerekkel. Kémiai hámlasztót sosem próbáltam ez igaz, én inkább a fizikaiban hiszek. Tavaly tavasszal vásároltam egy Clarisonic arctisztító készüléket, és pár nap használat után egészen más lett a bőröm tapintása és kinézete! Később eltűntek a mitesszerek, a pattanások és a piros foltok is, én semennyiért nem adnám ezt a szerkezetet! Ezzel együtt tértem rá az állandó fényvédelemre, egy kis japán termék, az Isehan Sunkiller, amitől sokkal szebb a bőröm, mintha nem használnék semmit, számomra csodaszer. Egész nap nem zsírosodik a bőröm. Ez csak fizikai fényvédő, én direkt ilyet kerestem, és nem tartamaz illatanyagot. Bár igazán erre nem figyelek, mert a kedvenc arckrémem sajnos tartalmazza (L'Occitane Pivoine). Mindenesetre nyár óta ki merek lépni alapozó nélül is az utcára. (-:
VálaszTörlés
VálaszTörlésHello ,Awesome Informations , i learn more new thing from this ,i like to learn new informations about improve body beauty ,,, Thanks for share
Natural Beauty Secrets