Lehetőségem volt tesztelni a Miss Sporty őszi újdonságait, a SoMatte vonalból az alapozót és korrektort, az egyik matt körömlakkot és szemhéjpúdert, a Pump Up Booster krémes szemceruzát, illetve ugyanezen nevű Lash Bodifier szempillaspirált.
Kezdjük az arcra való termékekkel, vagyis az alapozóval és korrektorral! A korrektor nagyon hamar belopta magát a szívembe, ugyanis kiváltotta a vörös rúzst, amit a szem alatti karikáimra kentem reggelente a korrektor alá. Furán hangzik, de működik, nagyon szépen kompenzálja a sötét karikákat a rúzs, és így a korrektor is szebben fed. A SoMatte korrektor 02-es Medium árnyalata lazacos tónusú, így remekül elfedi a kék, lilás karikáim, amelyek megszaporodtak az egyetem kezdetekor. Én már elég régóta nem folyékony korrektort kenek a szemeim alá, de lehet valaki nem szereti ezt a keményebb formulát. Pattanásokra is próbáltam, elég jól fedett is, de a színe nem a legmegfelelőbb, így maradok a pattanásoknál a Catrice Camouflage korrektoromnál, a szemeim alá viszont lecseréltem azt erre.
Az alapozót szintén a 02 Medium árnyalatban kaptam meg, de ahogyan a karomon swatcholva is látszik, teljesen más a színe és tónusa, mint a korrektoré. Ez jóval sárgásabb és világosabb árnyalat. Jelenleg még pont jó, de már elkezdett kopni a nyári színem, így sajnos hamarosan el kell tennem a fiókba tavaszig. Matt alapozó ellenére elég krémes és folyékony, emiatt viszont csak közepes fedése van. A jobb fedés igazából nekem nem is hiányzik belőle, mert így is nagyon szépen egységesíti a bőrt, a könnyed textúra miatt nem nehezíti el a bőrt és kellemes viseletet nyújt. A közepes fedés miatt nem süt le az arcunkról, hogy alapozó van rajta, nem lesz természetellenesen nagyon matt az összkép. Egy külön bejegyzésben sminkben is megmutatom, hogy az arcomon is láthassátok.
A szempillaspirál is felkeltette az érdeklődésem már első látásra a különleges feje miatt. Egyrészt csalódás volt aztán a spirál, másrészt megszerettem. A leírása alapján szuper dúsítást ígér, tudjátok akár 9x dúsabb pillák... Na ezt pont nem igazán teljesítette az én szempilláimon, pedig mindig ezt keresem egy szempillaspirálban. A jó hír viszont, hogy nagyon szépen meghosszabbította a pillákat, mindezt úgy, hogy szétválasztotta és ívelte őket. Ha valaki nem a dúsításra vágyik, vagy egy dúsító spirál mellé használná, mint én fogom, akkor ajánlom, de ha a dúsítás az elsődleges szempont, akkor nem. A tartóssága egyébként elég jó, nem potyogott le a nap végére sem, bár a tesis napomon nem merném felkenni.
Jöjjenek a szemre való termékek! Az első a Pump Up Booster Kohl Kajal szemceruza gyönyörű türkizben - emellett kapható még barnában, feketében és világos bézsben. Sokaknak ez lehet nyárias árnyalat, de ahogy felkentem, egyből úgy éreztem, szívesen viselem majd ezt a színt ősszel. Többféleképpen is használtam már, a kedvencem, amikor ezzel kontúrozom a szemeim alul és felül is, így nagyon tartós az eredmény. Az egész mozgószemhéjamra kenve már óvatosabbnak kell lenni (olajos rejtett szemhéj), nem árt az alap vagy egy szemhéjpúder fölé fixálásnak, de ha valamelyikkel párosítjuk, akkor ottmarad nap végéig. A világos bézsre még kíváncsi lennék, ugyanis szerintem nagyon jól működne a belső szemzugba.
A másik szemre való termék egy matt szemhéjpúder a 125-ös Nude árnyalatban. Egy ilyen árnyalat szerintem alap szemhéjpúder szín minden lány sminkkollekciójában. Leginkább ujjakkal tanácsolom felvinni, ugyanis ecsettel porol, illetve az ujjainkkal jobb pigmentáltságot is tudunk elérni. Ezen tulajdonsága alapból gyengébb, de jól építhető, vagy egy szemhéjalapozóval tovább javítható ezen hibája.
Az utolsó termék szintén egy matt, méghozzá egy körömlakk szürke árnyalatban. A múlthéten már láthattátok egy Batgirl inspirálta körmös bejegyzésben. Igazából a körömlakk és Batgirl inspirálta azt a manikűrt. Sokat nem tudok hozzáfűzni, egy szép matt őszies szürke, ami 3-4 napig bírta a körmeimen kopás és pattogzás nélkül.
Hogy tetszenek az új termékek?
Próbáltátok már valamelyiket?
Nincsenek megjegyzések