Üzemeltető: Blogger.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szemhéjpúder. Összes bejegyzés megjelenítése

Rimmel Magnif'Eyes paletta - Teszt & smink


A Rimmel az egyik kedvenc drogériás márkám, de a szemhéjpúderei eddig sosem keltették fel a figyelmem. Idén ősszel azonban kijöttek az elég ígéretesnek tűnő Magnif"Eyes szemhéjpúderpalettáik, három különböző árnyalatban, amelyek a Keep Calm & Wear Gold, London Nudes Calling és a Grunge Glamour nevet viselik. A Keep Calm & Wear Gold arany-barna palettát lehetőségem nyílt tesztelni, amely a hozzám legközelebb álló színösszeállítású paletta. Most pár hét után lássuk hogyan váltotta be a hozzá fűzött reményeim!

Essence I ♥ Nude - My favourite tauping


A nyár elmúltával kezdtem megunni és túl barnának érezni a bronzosítóim. Ekkor jutott eszembe, hogy Andinál és Fruzsinál is olvastam még régebben az Essence egyik szemhéjpúderéről, amit kontúrozásra használnak. A Glamour-napokon kis szerencsével sikerült rá lecsapnom. Ugyan nem telt el sok idő mióta ezt a csodát megvettem, de azóta szinte minden nap használtam hol arckontúrozásra, hol szemhéjpúderként, így gondoltam nem várok többet és beszámolok a tapasztalataimról. 

A szemhéjpúder amiről szó van - bár a címben is láthatjátok - a nem olyan régi, Essence I  Nude vonal 05 My favourite tauping árnyalatnevű darabja. A csomagolása nekem jobban tetszik, mint a hagyományos Essence monóké, a fedele jól záródik, viszont szerintem óvatosan kell bánni vele, mert nem tűnik annyira strapabírónak. A táskámba csak simán nem dobnám be, főleg hogy mostanában mindent bedobáltam, nem bírná azt, ami ott van...



Égetett szemhéjpúderekről van szó selyemfényű finishsel, előbbinek köszönhető a jó pigmentáltsága., utóbbi pedig ennél az árnyalatnál pont nem annyira jön ki. A csuklómon egy húzással alap nélkül, illetve eldolgozva láthatjátok. Az állaga kellemesen púderes, sajnos eléggé porzik, de úgy vettem észre, hogy ecsetfüggő is mennyire. 

Bár alapjáraton szemhéjpúderről van szó, a hideg szürkés-barnás, taupe színe tökéletes a világosabb bőrűeknek kontúrozásra is. Én főként emiatt vásároltam meg, így használtam többször, sőt használom mióta megvan minden nap. Őszintén szólva erre jobban be is vált. Mesés vele kontúrozni, annyival szebb, mint egy bronzosítóval. A lenti kép pár órával azután készült, hogy felkerült, így látható (már amennyire a kép engedi), hogy mennyire szépen megmaradt. Főként alapozó fölé működik jól, amikor van mibe beletapadnia a pornak, így hosszantartóbb lesz. Délután még látni szoktam a kontúrt, kicsit megfakulva ugyan, de elég szépen fennmarad, mire hat körül hazaérek már eltűnik. Ez a teljesítmény szerintem nem olyan rossz. 

Szemhéjpúderként elsősorban a mélyítővonalban szoktam elsatírozni a szemsmink széleinek elmosására. A lenti sminkben is így használtam, bár nem használtam alapot, így sok a sminkből nem maradt mire fotózáshoz értem, illetve a kamerám sem annyira adja át a természetesebb sminkeket. Egy csalóka is a kép, mert az árnyék egy része a rejtett szemhéjamnak köszönhető, de mindenképpen hozzátesz a szemhéjpúder is. A púderessége miatt egész szemhéjra nem annyira szeretem használni, de ki tudja mi lesz később. Összességében szemhéjpúderként sem olyan rossz, alap kell alá, hogy tartós legyen, de kontúrozáshoz az igazi!



Ha szemhéjpúderként néznénk nem kapna ennyit, talán 3.5/5-öt, így viszont hogy kontúrozásra is használható 5/5.

Értékelés
♥♥♥♥♥

Próbáltátok már valamelyik I ♥ Nude szemhéjpúdert?
Mit használtok kontúrozásra? 

Miss Sporty újdonságok


Lehetőségem volt tesztelni a Miss Sporty őszi újdonságait, a SoMatte vonalból az alapozót és korrektort, az egyik matt körömlakkot és szemhéjpúdert, a Pump Up Booster krémes szemceruzát, illetve ugyanezen nevű Lash Bodifier szempillaspirált.

Kezdjük az arcra való termékekkel, vagyis az alapozóval és korrektorral! A korrektor nagyon hamar belopta magát a szívembe, ugyanis kiváltotta a vörös rúzst, amit a szem alatti karikáimra kentem reggelente a korrektor alá. Furán hangzik, de működik, nagyon szépen kompenzálja a sötét karikákat a rúzs, és így a korrektor is szebben fed. A SoMatte korrektor 02-es Medium árnyalata lazacos tónusú, így remekül elfedi a kék, lilás karikáim, amelyek megszaporodtak az egyetem kezdetekor. Én már elég régóta nem folyékony korrektort kenek a szemeim alá, de lehet valaki nem szereti ezt a keményebb formulát. Pattanásokra is próbáltam, elég jól fedett is, de a színe nem a legmegfelelőbb, így maradok a pattanásoknál a Catrice Camouflage korrektoromnál, a szemeim alá viszont lecseréltem azt erre. 

Az alapozót szintén a 02 Medium árnyalatban kaptam meg, de ahogyan a karomon swatcholva is látszik, teljesen más a színe és tónusa, mint a korrektoré. Ez jóval sárgásabb és világosabb árnyalat. Jelenleg még pont jó, de már elkezdett kopni a nyári színem, így sajnos hamarosan el kell tennem a fiókba tavaszig. Matt alapozó ellenére elég krémes és folyékony, emiatt viszont csak közepes fedése van. A jobb fedés igazából nekem nem is hiányzik belőle, mert így is nagyon szépen egységesíti a bőrt, a könnyed textúra miatt nem nehezíti el a bőrt és kellemes viseletet nyújt. A közepes fedés miatt nem süt le az arcunkról, hogy alapozó van rajta, nem lesz természetellenesen nagyon matt az összkép. Egy külön bejegyzésben sminkben is megmutatom, hogy az arcomon is láthassátok.



A szempillaspirál is felkeltette az érdeklődésem már első látásra a különleges feje miatt. Egyrészt csalódás volt aztán a spirál, másrészt megszerettem. A leírása alapján szuper dúsítást ígér, tudjátok akár 9x dúsabb pillák... Na ezt pont nem igazán teljesítette az én szempilláimon, pedig mindig ezt keresem egy szempillaspirálban. A jó hír viszont, hogy nagyon szépen meghosszabbította a pillákat, mindezt úgy, hogy szétválasztotta és ívelte őket. Ha valaki nem a dúsításra vágyik, vagy egy dúsító spirál mellé használná, mint én fogom, akkor ajánlom, de ha a dúsítás az elsődleges szempont, akkor nem. A tartóssága egyébként elég jó, nem potyogott le a nap végére sem, bár a tesis napomon nem merném felkenni. 



Jöjjenek a szemre való termékek! Az első a  Pump Up Booster Kohl Kajal szemceruza gyönyörű türkizben - emellett kapható még barnában, feketében és világos bézsben. Sokaknak ez lehet nyárias árnyalat, de ahogy felkentem, egyből úgy éreztem, szívesen viselem majd ezt a színt ősszel. Többféleképpen is használtam már, a kedvencem, amikor ezzel kontúrozom a szemeim alul és felül is, így nagyon tartós az eredmény. Az egész mozgószemhéjamra kenve már óvatosabbnak kell lenni (olajos rejtett szemhéj), nem árt az alap vagy egy szemhéjpúder fölé fixálásnak, de ha valamelyikkel párosítjuk, akkor ottmarad nap végéig. A világos bézsre még kíváncsi lennék, ugyanis szerintem nagyon jól működne a belső szemzugba.


A másik szemre való termék egy matt szemhéjpúder a 125-ös Nude árnyalatban. Egy ilyen árnyalat szerintem alap szemhéjpúder szín minden lány sminkkollekciójában. Leginkább ujjakkal tanácsolom felvinni, ugyanis ecsettel porol, illetve az ujjainkkal jobb pigmentáltságot is tudunk elérni. Ezen tulajdonsága alapból gyengébb, de jól építhető, vagy egy szemhéjalapozóval tovább javítható ezen hibája.


Az utolsó termék szintén egy matt, méghozzá egy körömlakk szürke árnyalatban. A múlthéten már láthattátok egy Batgirl inspirálta körmös bejegyzésben. Igazából a körömlakk és Batgirl inspirálta azt a manikűrt.  Sokat nem tudok hozzáfűzni, egy szép matt őszies szürke, ami 3-4 napig bírta a körmeimen kopás és pattogzás nélkül.


Hogy tetszenek az új termékek?
Próbáltátok már valamelyiket?

Miss Sporty újdonságok


A Miss Sporty tavasszal érdekes újdonságokkal jött ki. Piacra dobott rúzsceruzákat, színes szempillaspirált és homokhatású lakkokat, így felzárkózott a többi márka mellé, és ezeken kívül még új szemhéjpúderekkel is bővült a készlet. Igazi rúzsmániásként a rúzsceruzák érdekeltek legjobban, de a színes szempillaspirálokat is már rég ki szerettem volna próbálni. Lássuk mi hogyan vált be!

Makeup Revolution mono szemhéjpúder - Illuminate

Ma  a második Makeup Revolution termék tesztjével jövök, konkrétan az Illuminate árnyalatnévre hallgató mono szemhéjpúderrel, ami egy nagyon jól és sokféleképp kihasználható, hétköznapi alapszín. Szinte az összes natúr színeket tartalmazó szemhéjpúder-palettában található egy hasonló árnyalat, de nálam ezek az árnyalatok azok között vannak, amik fogynak leggyorsabban, így nem árthat az utánpótlás egy-egy ilyen mono formájában. Ezért is örültem nagyon ennek a szemhéjpúdernek, illetve mert nagyon kíváncsi voltam, hogyan teljesítenek a Makeup Revolution szemhéjpúderei. Mondhatni döntő volt, hogy rendelek-e majd palettákat vagy sem, amik persze a netes swatchok alapján is igazán meggyőzőek, de azért még meggyőzőbb a saját tapasztalat.

Haul IV. - Kifutó Essence termékek & L'Angelica samponok

Eredetileg mára egy másik szerzeményes posztot terveztem, ahol videó formájában mutatom meg az elmúlt hetek szerzeményeit. De ma közbejött ez a vásárlás, és mivel a videót már tegnap felvettem, újra pedig  nem szerettem volna, ezért úgy döntöttem készítek egy bejegyzést külön a mai nap vásárolt dolgokról és majd az elkövetkező napokban láthatjátok a "videós" szerzeményeket, ahol a ruhák és kiegészítők kerülnek előtérbe. Azért ezt a posztot tartottam jobbnak hamarabb kitenni, mert hátha még valakinek még most megtetszik valamelyik Essence kifutó termék és betudja szerezni, mielőtt elkapkodnák.