Üzemeltető: Blogger.

Új ruhát kapott a blog!


Már egy ideje szerettem volna új kinézetet a blognak, egy hónapja el is kezdtem az új fejlécet, de ameddig eljutottam vele nem tetszett, ezért abbahagytam. Most viszont nekiültem, reggel óta ezen dolgoztam és végre kész, elégedett vagyok! Gondoltam mesélek egy kicsit a kinézetről és az újdonságokról, aztán pedig hajrá nézelődjetek! 


Eredetileg egy az évszakhoz illő, téliesebb stílust szerettem volna most a blogra. Látszik ez nem jött össze egyáltalán, de nem bánom. A fejlécre igyekszem mindig tenni valamit a blog nevének felirata mellé, most (miután rájöttem, hogy nem lesz téli/karácsonyi design) rajzolt hatású virágok, sminktermékek, parfümök kombinációjában gondolkoztam. Készítettem is rajzolt hatású orchideákat, bazsarózsákat, parfümöket, kis kézi tükröt, rúzst, pirosítót... de nem akartak sehogy sem összepasszolni, legalábbis nekem nem tetszett sehogy az eredmény. Le is mondtam erről a tervemről és arra gondoltam durcásan, akkor lesz a szöveg aláhúzva egy vonallal, egyszerű kis változtatás, de sokat jelent a sima szöveghez képest. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne, ha a vonalat egy virággal, az egyik kedvenc virágommal, a levendulával helyettesíteném. Így született tehát meg az új fejléc.

Az egyik leghamarabb észrevehető újdonság a fenti menü, amit már az előző kinézetnél is szerettem volna, de ott végül lehagytam. Egyelőre ez még nem működik teljesen, és az sem biztos, hogy ez marad a struktúra. A bejegyzéseim majd újra kell címkéznem, hogy minden bekerüljön a megfelelő helyre. Ezzel együtt a régebbi bejegyzések képeit is frissítenem kell, mert bár helyen esztétikai galibát okoznak. Ilyen hely például, a szintén újdonság, You Might Also Like rész, amit felajánl minden bejegyzés végén hasonló bejegyzéseket. Visszatérve a menüre, átkerült az oldalsávból a Personal / About me & contact menüpontba a rövid bemutatkozásom, ugyanitt megtalálhatóak az elérhetőségeim is. A különböző elérhetőségeim blog oldalsávjában is megtalálhatók, sőt több helyen is. Legfelül a kis ikonokra kattintva eljuthattok a blog facebook, bloglovin, instagram és youtube oldalára, és e-mailt is írhattok. Lejjebb találkoztok a facebook-ra és a youtube csatornámra egy gombnyomásra feliratkozós dobozkákkal, és az instagram képeimbe is bepillantást nyerhettek.Az oldal legalján szintén ott vannak a kis ikonok.

Gondolkozom egy olyan bejegyzésen, amiben összegyűjtöm hogyan lehet csinosítgatni a blogot, milyen kis 'box'-okat lehet feltenni (facebook, instagram, youtube...), ezeket hol lehet legenerálni, hol nézelődök betűtípus és egyebek után. Ha erre van igény, tudassátok velem és összegyűjtöm, amiket tudok. Szintén kíváncsian várom a véleményeiteket a kinézetről.

Remélem tetszik az új kinézet!

14 megjegyzés

  1. Szerintem jó lett, egyszerű, letisztult, de még is jól néz ki! A bejegyzésnek egyébként én személy szerint örülnék, én is sokszor gondolkodtam már újításon, de vannak dolgok, amikre egyszerűen nem sikerült rájönnöm, így hasznos lenne :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Volt ami után én is mennyit kutakodtam te jó ég, aztán meg kiderült, hogy milyen egyszerű, csak rosszul kerestem :D Remélem a bejegyzéssel megspórolok pár embernek egy kis időt :D

      Törlés
  2. Nagyon jó lett *-* igazán ízléses, letisztult, egyedi hatása van :) Én is örülnék ha lenne ilyen blog csinosítgatós bejegyzés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Miriam!

      Hamarosan érkezik akkor :)

      Törlés
  3. Szerintem is nagyon jól néz ki :)
    Engem érdekelne a bejegyzés, már nagyon régóta át akarom formálni a blogom, de őszintén megmondva magamtól nem értek az ilyenekhez :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Majd meglátod, nem is kell annyira érteni hozzájuk :)

      Törlés
  4. Nagyon szép és egyben egyszerű de nagyszerű lett az új kinézet. :)
    Én is kíváncsi lennék a bejegyzésre. ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekszem majd akkor összeszedni a dolgokat és egy hasznos bejegyzést írni :)

      Törlés
  5. Nagyon tetszik az új design!:) Olyan te vagy. Nem lehetett egyszerű megcsinálni, minden elismerésem. Én is most csináltam új fejlécet, de hát elbújhatok mögötted. :D A csinosítgató bejegyzés pedig engem is érdekelne!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Megkukkoltam a fejléced, szerintem tök jó (khm.. rúzsmániás) :D
      Valószínűleg akkor majd elkészítem a bejegyzést.

      Törlés
  6. Gratulálok, nem semmi munka! Nagyon szép lett az eredmény! :*

    VálaszTörlés
  7. Imádom ezt a szép, letisztult stílust, a levendula pedig tökéletes dísze lett mindennek :)

    VálaszTörlés