Régebben egy koreai haul videóban találkozhattatok ezzel a két termékkel, akkor még minta kiszerelésben, mert nem szerettem volna egyből teljes méretben megrendelni őket, így, hogy annyira nem az olcsóbb kategóriába esek. Mikorra a 2-2 kis mintát elhasználtam, mindkettőt nagyon megszerettem, mert beváltak, viszont akkor csak a tonikot rendeltem meg az áruk miatt. Tesztet még nem láthattatok a tonikról sem, most nemrég azonban eléggé behisztizett a bőröm, így gondoltam itt az ideje megrendelni a nyugtató zselét, ami a minták használatakor is nagyon szépen rendbe tette a bőröm. Már ismét használom egy ideje és gondoltam ideje lenne írni róla a tonikkal együtt.
Mindkét termék a 8-Free System tagja, azaz
- Alkoholmentesek
- Parabénmentesek
- Ásványi olaj mentesek
- Benzophenon mentesek
- Kémiai tartósító mentesek
- Szteroidmentesek
- mesterséges illatanyagmentesek
- mesterséges színezékmentesek.
Minden bőrtípusra használhatók, a száraztól a problémásig.
Benton Aloe BHA tonik
Már egy ideje szerettem volna kipróbálni egy alkoholmentes tonikot, de a Magyarországon kapható tonikok nagy része alkoholt tartalmaz, ami szárítja a bőrt, és ez még akkor sem valami jó, ha zsíros bőrrel rendelkeztek, mint én nyáron, mert ha túlságosan kiszárítjátok a bőrötök, akkor csak még zsírosabbá válik. A koreai tonikok azonban nem tartalmaznak (vagy többségben nem tartalmaznak) alkoholt, ráadásul erről a tonikról elég sok jót hallottam, így esett rá a választásom.
Tisztított víz helyett aloe levélből kinyert vizet/levet tartalmaz, egyéb természetes kozmetikai összetevőkkel, mint BHA, ami segít az elhalt hámsejtek eltávolításában, és csiganyál kivonat, ami segít megvédeni a bőrt az őt érő káros hatásoktól és irritációtól.
7 különböző, néhol összefüggő funkcióval rendelkezik:
1. Hámlaszt (BHA kémiai hámlasztó)
2. Hidratál
3. Eltávolítja az elhalt hámsejteket
4. Eltávolítja a szennyeződéseket
5. Kitisztítja és összehúzza a pórusokat
6. Csökkenti az irritációt és segít "erősebbé" varázsolni a bőrt
7. Gyógyítja a sérült, károsodott arcbőrt és segít megelőzni a további sérülést
Amit tapasztaltam róla:
Amiben kitűnik a többi, általam eddig próbált tonikok közül, az a hidratáló hatása. Mikor reggel használom, akkor nem is szoktam hidratálót kenni az arcomra utána, mert nekem elég a hidratáló hatása. Talán azoknak, akik szárazabb bőrrel rendelkeznek nem biztos, hogy elég lesz, de érdemes lehet egy próbát tenni. Este sem mindig használok utána hidratálót, attól függ mennyire érzem szükségesnek. A Benton Aloe Propolisz nyugtató zselével nagyon jó párost alkotnak, a kettejük hidratáló hatása már vetekszik a nappali és akár éjszakai krémekkel is. Érezhetően jól megtisztítja a bőrt, és segíti az elhalt hámsejtek eltávolítását. Az egyik rossz bőrápolással kapcsolatos szokásom, hogy mániákusan kinyomogatom a pattanásaim, ezek után jól szokott jönni a nyugtató hatása - ugyanez elmondható a nyugtató zselére is.
Tipp:
Ne vattapamaccsal vigyétek fel, hanem simán az ujjaitokkal, ugyanis így sok terméket meg tudtok spórolni!
Innen rendeltem én: ebay.com - Jelenleg: 15,11$
(Ő ugyanaz eladó, aki a beautynetkorea.com-on is árul, ott most olcsóbb az akcióknak köszönhetően - 12,79$)
Ahogyan már fentebb említettem minden bőrtípusra jó ez a termék is, de kifejezetten ajánlják azoknak, akiknek érzékeny bőrük van és hajlamon irritációra. A fő összetevője szintén az aloe vera (80%), emellett pedig a másik a propolisz(10%), amit már régóta ismernek gyógyító hatásáról, mint belsőleg, mint külsőleg alkalmazva. Többek között erős baktériumölő és gyulladáscsökkentő, illetve segíti a sebgyógyulást. Legtöbbször az egész arcomra használom, akár hidratáló helyett, vagy csak hidratáló előtt, mikor irritált a bőröm. Van azonban amikor csak kifejezetten célzottan a gyulladásokra, problémás területekre használom, mert nagyon szépen csökkenti a gyulladást és lehúzza a pirosságot. Állagra nagyon könnyű valahol a zselés és vizes között van, mikor felkenjük sem nehezíti el egyáltalán a bőrt, ezért is szeretem hidratáló helyett használni.
Innen rendeltem én: beautynetkorea.com - Jelenleg akciós 12,79$
Innen rendeltem én: beautynetkorea.com - Jelenleg akciós 12,79$
Összességében mindketten az arcápolási termékeim közül szinte a legnagyobb kedvenceim, mindenkinek ajánlom őket. A Benton további termékei is nagyon érdekelnek és szívesen kipróbálnám őket, talán majd a későbbiekben sort is kerítek rá!
Hogy álltok a koreai arcápolási termékekhez?
Próbáltatok már Benton termékeket?
Próbáltatok már Benton termékeket?
Én is tervezem megrendelni vagy őket, vagy a csiganyálas vonalról, rengeteg jót hallottam már róluk, ráadásul az összetevői is csodaszépek. Egyébként írtad, hogy nem találtál még olyan tonikot, amiben ne lenne alkohol vagy valamilyen hasonló "szépség". Én jelenleg a Garnier Essentials Sensitive Nyugtató Tonik Vitaminnal-t használom, ennek is elég jók az összetevői, és alkohol egyáltalán nincs is benne, ha gondolod majd próbáld ki :)
VálaszTörlésKöszönöm a tippet! Nekem is mozgatják a csiganyálasak is a fantáziám. :D
TörlésEn is ezt a 2 termeket hasznalnom a Bentontol, szeretem oket! Bar az aloe gel nekem annyira nem nyugtatja a borom, inkabb csak konnyu hidraalonak hasznalom - arra viszont szuper. Egyebkent nemreg volt valami botrany a Benton korul, allitolag bakteriumok kerultek nehany termekukbe es csomo embernek csunya aknei lettek tole. Durva. Ugyhogy kicsit megrendultna bizalmam felejuk, pedig lassan ujra kene rendelnem a tonikot mert fogyoban van.:/
VálaszTörlésÚh, erről nem is hallottam. Pedig olyan jó márka :/
Törlés