Üzemeltető: Blogger.

The Body Shop Honey Bronze bronzosító púder 01 light matte


Pár napja hivatalosan is elkezdődött a nyár, és végre az idő is ezt mutatja, ha nyár akkor pedig a barnaság egyből eszükbe jut. Egész évben szeretek bronzosítót használni, de tavasszal már egyre többször  előveszem őket, és szinte mindennap használva is vannak, így kompenzálva a téli fehérségem, mert én ugyan szoláriumba nem megyek, nekem a barnaság összekötődik a nyárral. 

Régóta keresgéltem már egy igazán jó bronzosítót, mert amiket eddig próbáltam mind inkább csak a közepes szintet ütötték meg. A mostani Glamour-napokon viszont végre sikerült egy kiváló bronzosítót megvásárolni, amit egyszerűen imádok - és ezzel a bejegyzés elején le is lőttem a poént. 


A The Body Shop Honey bronzosítója jól pigmentált, egyáltalán nem porzik, az általam választott legvilágosabb árnyalat, a 01 light matte gyönyörű természetes az arcon mindenféle narancs beütés nélkül. Világos bőrön is remekül mutat, de a hétvégén összeszedett barnaságommal is ugyanolyan jól működik. Mivel matt, tökéletes az arc kontúrozására is. Nem győzöm hangsúlyozni milyen szép természetes lesz az eredmény. Óriási pluszpont, hogy tartósabb, mint bármelyik másik bronzosítóm, de szerintem a pirosítóim is veri e tekintetben. Egy kicsit ugyan kopik, de a nap végén is szépen látszik.

A csomagolása strapabíró, így táskába akármikor bedobható, ráadásul helyet kapott benne egy tükör is. Apró szépséghibája csupán az, hogy az arany The Body Shop felirat elkezdett kopni, és valószínűleg hamarosan teljesen le is kopik majd. 



Ha valaki egy jó (természetes, tartós) bronzosítót keres annak mindenképpen ajánlom! A kapható hat árnyalat közül biztosan mindenki talál magának egy, vagy akár több megfelelő árnyalatot.

Melyik a kedvenc bronzosítótok?

2 megjegyzés

  1. Annyira nem vagyok oda a bronzosítókért, de ez annyira jól mutat rajtad, hogy megfordult a fejemben, hogy beszerezem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig annyira én sem szerettem őket, csak másokon, most viszont reggel hiányzik az arcomról, mikor sminkelek és nem teszem fel :D

      Törlés