Üzemeltető: Blogger.

Karácsonyi ajándékötletek - DIY masni

Most, hogy beléptünk a december hónapba ideje elkezdeni beszerezni vagy éppen elkészíteni.a karácsonyi ajándékokat. Nem jó mindent, ezt meg főleg nem, az utolsó pillanatra hagyni, én legalábbis szörnyen utálok tömegben vásárolni. Nem ígérek sok karácsonyi DIY posztot, de egy párat biztosan hozok. Elsőként egy borzasztó egyszerű  masnit hoztam, amit igazából már rég kinéztem, hogy majd elkészítem magamnak :D . Csajsziknak ajándékként tökéletes.

Mi kell hozzá?
- anyag
- hozzá megfelelő színű cérna
- tű
- olló

Én most egy fehér csipkés anyagot választottam
(régen függöny volt mamámnál :D)

Vágjunk az anyagból egy téglalapot, hogy mekkorát az attól
függ mekkora masnit szeretnénk. Az én masni alapom kb 20x6 cm.
Emellett szükségünk lesz még egy vékonyabb szélességű darabra.







1-2.Mindkét oldalt felhajtjuk a közepéig úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást
3-4 három ujjunk segítségével a közepén összehúzzuk, így megkapva a masni formát, majd vesszük a kis vékony csíkot és körbetekerjük középen
5. Összevarrjuk - én egy hajcsattal rögzítettem, hogy ne kelljen tartani és így könnyebb legyen varrni
6. És kész is a masnink, még azzal az apró szépséghibával, hogy nem vágtuk le a felesleges anyagot a középső körbefogó szalagról. Ha azonban rá szeretnénk tenni valamire, akkor egyelőre ne is vágjuk le.


Három dolog volt itthon, amire rá tudtam képzelni ezt a masnit: 
1. nagyobb csat (biztos van ennek a fajtának valami neve) - nagyobb masnikhoz ajánlanám, amik befedik az egész csatot, tőle egy szép tartása lesz a masninak.
2. kisebb csat - kisebb masnikhoz
3. hajráf

Ha a hajráfot választjuk, akkor egyszerűen a szalag közé varrjuk
a hajráfot.
Én azonban most egy csatos megoldást választottam, mert arra jöttem rá, hogy oda tudom csatolni, ha a hajráf a hajamban van és úgy fog kinézni mintha rajta lenne, de így hajráf nélkül is hordhatom.

Levágtam a szalagot, de nem teljesen, hanem egy kis anyagot
hagytam, ezt átbujtattam a csat tetején... Talán a következő képen
ez látszik is és érthetővé válik.

...majd a csat széléhez odavarrtam a masnit.  Ragasztani is lehet,
de a cérna és a tű már úgyis a közelemben volt.

Jól rögzítettem.

Szóval valahogy így sikerült, így néz ki hátulról.
Végül pedig a végeredmény elölről, illetve egy másik masni,
amit készítettem, de biztos nem az utolsó.

Remélem, hogy tetszett, szerintem nagyon kis aranyosak lettek ezek a kis masnik.
Ti hogy álltok a magatok által készített ajándékokkal vagy akár dolgok magatoknak elkészítésével?
Puszi,
Nóra

6 megjegyzés

  1. Nagyon csinos kis masni lett, tetszik! :) Ügyes vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hogy ügyes vagyok az túlzás :D annyira nincs jó kézügyességem, bár szeretek dolgokat készítgetni, de jobb lenne egy kicsit jobb kézügyességgel, így maradnak csak az egyszerűbb dolgok :)

      Törlés
  2. Nagyon klassz ötlet!! Tetszik!

    VálaszTörlés
  3. Hű, ezt lehet kipróbálom majd! :)) Köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés