Üzemeltető: Blogger.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fürdőtermékek. Összes bejegyzés megjelenítése

Drogériás és H&M szerzemények


Az elmúlt két hétben végre drogéria-közelbe kerültem, és kaptam az alkalmon, hogy beszerezzek pár már régen kinézett terméket. Elsőként egy DM-ben voltam, ahol mindenképpen szerettem volna lecsapni az aktuális limitált Balea tusfürdőkre. Kettőt hoztam el végül, a Magic Fairytale-t, ami magnólia-málna, és a Sweet Wonderland-et, ami bazsarózsa-vanília illatú. Mindkettő édeskés, igazán kellemes illatú, nekem már inkább tavaszias, ráadásul a csomagolásuk szerintem nagyon szépre sikeredett. Egy picit stresszesebb időszakon vagyok túl, úgyhogy jó ötletnek tűnt beszerezni egy levendulás fürdősót., hosszabb elnyúlós kádfürdőkhöz. A Natural Products-ról eddig nem hallottam, de elég olcsók a fürdősóik, így gondoltam kipróbálom.

Lush szerzemények


A Lush karácsonyi limitált termékek kiárusításának most sem tudtam ellenállni. Ilyenkor 50%-os kedvezménnyel csaphatunk le a csodásabbnál csodásabb illatú termékekre. Most is illatfelhőben írom ezt a bejegyzést és a szobát is kezdi teljesen betelíteni az illat. Ahogyan tavaly is, most is a neten rendeltem meg a termékeket, gyors voltam ugyan, de így is sok minden elfogyott már. Örülök neki, hogy a nagy kedvencem, a Buche De Noel arc- ás testradírt már korábban beszereztem, mert amikor rendeltem már hűlt helye sem volt a weboldalon.

Playboy Queen of the Game & King of the Game


A Playboy nemrégiben új illatokkal jött ki, amelyek a Queen of the Game és King of the Game nevet viselik. Mindkét nem kollekciójában van tusfürdő, dezodor, EDT és testpermet, a férfiban pedig ezenkívül after shave is megtalálható. Új illatokat megismerni mindig öröm számomra, így kíváncsian vetettem bele magam a tesztelésbe, amire a Coty jóvoltából nyílt lehetőségem.

Elfogyott VII.


Összegyűlt egy újabb adag elfogyott termék. Ismét eléggé vegyes a felhozatal, hajápolási-, testápolási-, arcápolási- és fürdőtermékeket is elhasználtam, amelyekről most egy videóban osztottam meg a tapasztalataim. Vajon újravásárolnám-e őket?

Elfogyott VI.


Miután már nagyon gyűltek a fürdőszobában az üres flakonok, és alig fértek el az újabbak, összeszedtem őket a sminktermékekkel együtt, és örömömre ismételten elfogyasztottam egy "bejegyzésnyi termékmennyiséget", így nem kell tovább őrizgetnem, pakolgatnom őket. A mostani alkalommal már minden tusfürdőmnél, samponomnál és sminktermékemnél időben kapcsoltam, és nem dobtam ki semmit. 

Yves Rocher téli illatok!


Amikor megláttam az Yves Rocher limitált karácsonyi illatait, egyből az jutott eszembe, hogy ezeket meg kell szagolnom élőben is, annyira jól illatúnak tűnnek már csak leírva is: kandírozott narancs és fajéj, kandírozott narancs és mandula, aranyalma, és fűszeres vanília. 

Elfogyott IV.



Legutóbb májusban volt elfogyott termékes bejegyzés, azóta gyűjtögettem szorgalmasan a kiürült termékeket, amiket most sikeresen nem találtam meg mind egytől - egyig. Fogalmam sincs hova tehettem őket, majd még jól körülnézek és ha megtalálom őket, természetesen megmutatom egy másik bejegyzésben azokat a termékeket is, úgyis lesz mostanában még egy ilyen bejegyzés, mivel a fél nyaram otthon vidéken töltöttem és ott is elfogyott néhány termék. Na de akkor lássuk, hogy azok a kiürült termékek, amiket megtaláltam, hogyan váltak be és újravenném-e őket vagy sem.

Hogyan váltak be a termékek, amiket a nyaralásra vittem?


Gondolkoztam nyaralás után mi is legyen az első bejegyzésem. Képeket ígértem nektek, de még nem volt erőm szelektálni és amúgy is szinte mindhez csodás emlék fűződik, így nehezebb is a válogatás. Végül úgy gondoltam arról írok, hogy mi hogyan vált be a nyaralás alatt, amit vittem. Hogy miket vittem, arról bejegyzés nem született, de egy videó igen, ezt itt megtaláljátok. Most konkrétan arról írok, hogy a nyaraláson hogyan váltak be, így ha most nem is, lehet, hogy a hétköznapokon majd beválik, de ami itt bevált lehet a nyári hétköznapokon soknak bizonyul.

Elfogyott III.

Jó ideje csak gyűltek, gyűltek a termékek, én meg úgy voltam vele, hogy áh még nem gyűlt össze egy bejegyzésre való. Sajnos visszagondolva volt, ami véletlen a kukában landolt miután elhasználtam - ilyen sorsra jutott például egy-két tusfürdős flakon - és csak utólag esett le, hogy hoppá, legközelebb majd jobban ügyelek erre. Azért így is elég sok elhasznált termék jött össze. Bár ha azt nézzük, hogy az előző ilyen bejegyzés fél éve volt, akkor mégse tűnhet soknak. Kinek mi a sok... Készüljetek egy hosszú bejegyzésre, lesznek hajápolási-, arcápolási-, smink-, fürdő-, és egyéb termékek.