Üzemeltető: Blogger.

Hová lettek a videóim?


Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi legyen a videózással, és végül 2016 végén arra az elhatározásra jutottam, hogy az elkövetkező időszakban valószínűleg nem fogok újabb videókat készíteni, illetve az eddigi videóim priváttá állítom. Nem volt ez olyan egyszerű, mert mint láthatjátok már január közepe van, mire rávettem magam, hogy átállítsam a videók státuszát, pedig párszor már megkörnyékeztem a videókezelő felületet. Tudom, hogy sokan várták már, hogy legyen új videó, ezért nem akartam csak úgy magyarázat nélkül hagyni őket, így pár szót írok a miértekről. Készítsetek be egy bögre teát, kávét vagy kakaót, illetve rágcsát, mert egy kicsit hosszú lesz.

Nem is pontosan tudom hol kezdjem, és hogyan szedjem össze a gondolataim, ezért bocsánat, ha egy kissé össze-vissza leszek. Arról már korábban írtam, hogy 2016-ban milyen változások következtek be az életemben, befejeztem az alapszakot, és úgy döntöttem az akkori gyakornoki helyemen maradok főállásban, mert annyira imádom, és mellette levelezőn végzem el a mester szakot nappali helyett. Ennél több érdekes dolog is történt, de talán ezek azok, amik mindennapjaimra és rám is nagyobb hatással voltak. Bár lassacskán már az ujjamon lévő gyűrű mindennapjaimra rótt hatását is megérzem, mert úgy néz ki körvonalazódik a fejünkben a nagy nap dátuma, illetve 2017-ben már neki kell majd állni a szervezésnek.

Ebbe a kissé megújult felnőttesebb világba a videózás most nem igazán illik bele. Nem azt mondom, hogy nincs időm, mert én mindig azt vallom, hogy arra van időd, amire szeretnéd, és ha úgy érzed épp valamire nincs időd, akkor azt nem szeretnéd igazán, vagy nem annyira mint a többi dolgot, amire rászánod az időd. Picit kusza mondat lett, de remélem ez így érthető. Jelenleg más a fontossági sorrend, és a hétvégéim másra szánom, nem a videózásra, azt hiszem azt pedig említenem sem kell, hogy hétköznap lehetetlenség, hogy videót készítsek. Picit fura, de egy kicsit talán a munkám vette át a videózás helyét, ez az amit nagyon élvezek és teljes maximalizmussal végzek, miközben rengeteget tanulok és fejlődök. 

Na és akkor a maximalizmus az egyik másik problémám épp. Már egy jó ideje nem tudtam olyan minőségű tartalmat gyártani a Youtube csatornámra, amilyet szerettem volna, ami engem nagyon frusztrál. Szerintem a tartalom és a minőség sem volt a legjobb az utolsó videóimnál, sőt unalmasak és tucatok is voltak. A fejemben megvan, hogy nagyjából milyen videókat szeretnék készíteni, milyen stílusban, és milyen tartalommal, és ez nagyon motoszkál bennem, de nem tudom mikor fogok, vagy egyáltalán fogok-e fejest ugrani ebbe. Lehet, hogy pár hónap múlva rám tör a videózhatnék, és az ebben rejlő kihívások, az is lehet hogy ezt elengedem, nagyon képlékeny. A videóim azért szedtem le, mert az elképzelésembe a régi videóim nem illenek bele. Van pár persze, amit nagyon sajnálok, köztük a hajnövesztős videóm, amit majdnem 100.000-ren láttak már, és én is nagyon szerettem azt a videót (mégha a minőségén lett volna mit javítani), de mindent belepakoltam, amit a hajnövesztésem során tapasztaltam, és a tippek másoknak is beváltak. De ez van, mindent vagy semmit.

Kicsivel több, mint 3 évig készítettem videókat, kb. 180-at, és nagyon élveztem, illetve rengeteget tanultam. A videók levétele közben néztem a statisztikákat, és több, mint 10.000-ren voltunk, plusz majdnem elértül az 1.000.000. megtekintést! Ez Nektek köszönhető! Sosem titkoltam, hogy főként a magam fejlesztése miatt videózok, de persze az is nagyon sokat jelentett, amikor visszajeleztetek, hogy hasznos volt számotokra a videó, vagy bevált egy termék, vagy tipp, amit mutattam. Nagyon szerettem a videók utómunkáját is, sokat tanultam, de például ebben, a videó megkomponálásában és megszerkesztésében is szívesen fejlődnék még. 

Remélem megértitek mindezt, és ha egyszer majd ráveszem magam, hogy újult erővel hozzálássak, akkor visszatértek. Nem tűnök el teljesen, a blogot nagyon is folytatom, rendszeresebb tartalmat szeretnék mint tavaly, bár tudom más formátum és ez sokakat annyira nem vonz, mint a videók. A social média felületeken, Facebook-on és Instagram-on is megtaláltok továbbra is, szívesen beszélgetek bárkivel. Köszönöm, hogy velem tartottatok a videókban! Ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, természetesen szívesen válaszolok rá kommentben, vagy akár levélben. 

Puszi,
Nóri

10 megjegyzés

  1. Szerintem a legtöbben értjük, mit szerettél volna mondani, és ha nem is vagyunk a helyedben, átérezzük a dolgot. Annyira nem értem egyébként ezt a hozzáállást, és dühít is, hogy ma már sokakat nem vonz az írott formátum, hiszen téged is elsősorban a blog miatt szerettek meg, és utána indítottál csatornát, nem fordítva. Várunk vissza, ha mást nem, ide biztos :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kami! Igen én is észrevettem, hogy az írott formátum mintha kiment volna a divatból, hosszasan tudnék értekezni róla, de most inkább nem teszem. :)

      Törlés
  2. Pedig emlékszem, hogy intrót is szerettél volna csinálni :( Na de nem baj, a blogposztjaid is ugyan úgy szeretem mint a videóid. Persze, teljesen megértjük hogy ez neked most nem fér bele az életedbe, a mindennapjaidba. De azért, olvasnék tőled még szerzeményes, elfogyott termékekről szóló bejegyzést is akár, a hajápolós tippeket írásban is szívesen látnám. Ill. Mi lett az Ismerjük meg a magyar márkákat sorozattal? Arról is hallanék szívesen a továbbiakban. Te vagy a kedvenc bloggerem, szóval egyelőre nem iratkozom le a csatornáról, ha majd lesznek mégis videók akkor láthassam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a kedves szavakat! Egy jó intro, na igen az bennem maradt. Reméljük egyelőre :) Ilyen bejegyzések érkeznek, elfogyott termékeim éppen vannak befotózva, és már félkész bejegyzés is, illetve most ismét rákaptam a hajápoló termékekre, úgyhogy ezekről is lesz szó, illetve az ismerjük meg a magyar márkákat sorozatot is szeretném folytatni, ide is vannak már befotózott termékképeim, csak még tesztelgetek kicsit.

      Törlés
  3. Szia Nóri! Gratulálok az eljegyzèshez ès sol sikert az èletben.Remèlem nagyon boldog leszel.Puszi

    VálaszTörlés
  4. Szia Nóri! Gratulálok az eljegyzèshez ès sol sikert az èletben.Remèlem nagyon boldog leszel.Puszi

    VálaszTörlés
  5. Szia!Azt értem,és megértem hogy miért nem készítesz új videókat,de ezzel miért jár együtt az hogy a régiek is lekerülnek??Válaszodat előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nem éreztem őket elég jónak most már, tulajdonképpen ez az oka.

      Törlés
  6. Szomorú vagyok,mert szívesen néztem őket,még akkor is ha nem készítesz újakat.Köszönöm hogy válaszoltál. :)

    VálaszTörlés