Üzemeltető: Blogger.

Mely termékeket pipálhatom ki a 2016-os kívánságlistámon?


Emlékeztek még, tavaly összegyűjtöttem 10+1 terméket, amit ki szeretnék próbálni 2016-ban? Szeretnék majd egy listát 2017-re is összeállítani, de most még nem azt olvashatjátok. Arra gondoltam érdekes lenne megnézni, melyek azok a termékek, amelyeket sikerült beszerezni, és hogyan váltak be. Meglepő, de a termékek felét tudom kipipálni a "ki szeretném próbálni" listáról, talán azért csak ennyit mert nem követtem a listát év közben, a termékek mindig csak szembejöttek és eszembe jutott, hogy ezt bizony már ki szerettem volna próbálni.

1. Colourpop Lippie Stix Lumiere: Akkor még nem tudhattam, de reménykedtem benne, hogy a Colourpop végre fog 2016-ban Magyarországra is szállítani. Mikor megnyílt a lehetőség, egyből le is adtam egy rendelést, ajakra való termékekkel. 3 Lippie Stix-et, és egy folyékony rúzst választottam, köztük a Lumiere-t, ami fenn volt az említett listán. Szerintem legtöbbször a Lippie Stix-ek közül a Lumiere-t viseltem, talán kijelenthetem, hogy ez a kedvenc nude árnyalatom. Bejegyzés róla itt és smink vele itt.

2. Paula's Choice BHA hámlasztó: Nem pont az előre kinézett BHA hámlasztót, de megvettem a COSRX hámlasztóját, a tanácsotokra, hiszen ez kb. fele áron kapható. Sokat használgattam, és hatásosnak is bizonyult, míg nem leverte a trónról a Krémmánia Beauty Box-ban érkező Paula's Choice hámlasztó. Amiről szó van az a Resist Daily Pore-Refining Treatment 2% BHA, ez sem az, amit eredetileg kinéztem, de lehet még jobb is. Hamarosan írok majd róla, ezért sokkal többet nem mondok, de legyen elég annyi, hogy kezdhetek spórolni a nagy kiszerelésre.

3. The Body Shop testvaj: A British Rose illat volt, aminek nem tudtam ellenállni, és 200 ml-s kiszerelésben megvettem. Szerettem, és elég hamar elhasználtam, ami testápolóknál nálam nagy szó, de nem lettem The Body Shop testvaj függő. Nagyon jól hidratál, és gyorsan beszívódik, az illata pedig isteni, de nem tudok ennél jobban lelkesedni egy testvajért. Múltkor a kókuszt és a mandulát említettem, de ha legközelebb beruházok egyre, szerintem az is egyik virágos illatú lesz.


4. MAC rúzsok: Egyelőre egy MAC rúzs boldog tulajdonosa vagyok, amelyről pont nemrégiben olvashattatok tesztet. Az előre elképzeltekkel ellentétben nem egy nude, természetesebb árnyalatra esett a választásom, hanem egy dögös őszies vörösre, a D for Danger-re. Biztos, hogy nem ez az utolsó MAC rúzsom, a Mehr-t néztem ki legutóbb, ami egyébként árnyalatban hasonló a Lumiere Lippie Stix-hez.

5. Yves Saint Laurent Cinema: Pár hete hozzácsaptam egy apró mintát a Notino rendelésemhez. Meg voltam győződve, hogy imádni fogom, de sajnos nem. Nem rossz, de nekem egy sokkal érettebb nő képe ugrik be, ahogy illatozom, talán majd 10 év múlva...

+Yanqina 36H Liquid Eyeliner Pencil: Megrendeltem, de sosem érkezett meg :(

Ti miket próbáltatok ki idén, amit nagyon szerettetek volna?

Nincsenek megjegyzések