Üzemeltető: Blogger.

Márciusi kedvencek


Hogy milyen volt a március? Rövid. Rohan az idő mellettem ez már tény. Három hetem van a szakdolgozatom befejezéséig, öt-hat a mesterfelvételiig, tizenhárom-tizennégy hét múlva pedig, ha minden jól megy megkapom a diplomám, de az már bőven nyáron lesz. Térjünk is vissza inkább a blog témájához, és a márciusi smink, haj-, arc- és testápolási kedvencekhez.

Ahogy jött a melegebb idő, elő kellett vennem a púderem, mert kezdett nap, mint nap átfényesedni a sminkem. A Rimmel Stay Matte púdere már régi kedvencem. 001 Transparent árnyalatban van meg, így bármilyen világos vagy lebarnult vagyok, mindig tudom használni. Jól mattít és tartósabbá teszi a sminket, de nem nehezíti el. A szekrényem mélyéről elkerült az Avon négyes szemhéjpúder-palettája go natural árnyalatban. Jelenleg a kettes számú barnás arany árnyalat az abszolút kedvencem, szinte mindig ezt használom a teljes szemhéjamra. A többi árnyalat is nagyon szép egyébként, teszt bejegyzés hamarosan lesz róla, ahogyan a márciusi kedvencek közé került Catrice rúzsról is. Mikor tavaszi rúzst kerestem, nem is volt igazán kérdéses, hogy melyik márkánál nézzek körül, az Ultimate Stay rúzsok pedg külön kiemelkedőek a kínálatban. A 120 Looks like Coral egy pompás hétköznapi nem túl vibráló rózsaszínes, kissé barackos korall. 

Hajápolásban, a nemrégiben már tesztbejegyzést  kapó, Vitalcare Natural Bio sampon és balzsam kombinációja vert minden más terméket. Nagyon szépek az összetevőik, a sampon kíméletesen tisztít, a balzsam pedig úgy ápolja a hajat, hogy nem nehezíti el, így a termékek használatával már csak öt naponta kell hajat mosnom.Előkerült két koreai kedvenc is. A Benton Aloe BHA tonikja használatával kevésbé zsírosodik napközben az arcom, emellett pedig hidratál is. Másfél éve írtam róla és a termékcsaládba tartozó nyugtató zseléről. Reggelente mellé az Etude House Face Conditioning Cream fizikai fényvédős (SPF 25) hidratálókrémet használom. Kellően hidratál, egyenletesebbé teszi a bőröm. Nyárra talán már nehéz lesz, de így tavasszal számomra tökéletes. A legutolsó termék egy Fa tusfürdő kókuszvízzel és kókuszkivonattal. Édeskés kókuszos illata van, már picit nyárba hajló ezáltal, de én ezt egyáltalán nem bánom.



A Youtube-on jelenleg fut egy nyereményjáték, hogy mi a nyeremény és mit kell tennetek a jelentkezéshez, a videó végén találjátok! Akik pedig itt a blogon a nyereményjáték ideje alatt legalább háromszor kommentelnek, plusz egy esélyt kapnak!

Nektek mik voltak a kedvenceitek márciusban?

7 megjegyzés

  1. Az az Etude House krém...:D Életem végéig áldani fogom a neveteket Andival, hogy megismertettétek velem :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pedig a Beautynetkoreát áldom, hogy küldtek mintát :D

      Törlés
  2. Szia! :)
    Nekem is nagy kedvencem volt a Rimmel púdere,illetve még a mattra száradó folyékony rúzsok is.

    VálaszTörlés
  3. Szia! Ebben a hónapban próbáltam ki először a kókuszolajat, mert már annyi jót hallottam róla hogy gondoltam adok neki egy esélyt. Nagyon jól tettem, mert azóta szinte mindenre ezt használom, nagyon bevált. Főleg az arc és hajápolásban szeretem használni, a szempilláimat pedig szépen megerősítette.😊Annak hogy természetes, pedig külön örülök. Emellett újravettem a régi nagy kedvencemet a Lovely Curl Up szempillaspirált, amit még mindig imádok.😄

    VálaszTörlés
  4. Szia! Ebben a hónapban próbáltam ki először a kókuszolajat, mert már annyi jót hallottam róla hogy gondoltam adok neki egy esélyt. Nagyon jól tettem, mert azóta szinte mindenre ezt használom, nagyon bevált. Főleg az arc és hajápolásban szeretem használni, a szempilláimat pedig szépen megerősítette.😊Annak hogy természetes, pedig külön örülök. Emellett újravettem a régi nagy kedvencemet a Lovely Curl Up szempillaspirált, amit még mindig imádok.😄

    VálaszTörlés
  5. A Fa tusfürdőt annyira megszerettem. :)

    VálaszTörlés