Üzemeltető: Blogger.

L'Oreal Collection Exclusive Eva's nude



Sosem voltam igazán oda a nude rúzsokért, vannak szépek ugyan, de eddig sokkal többre tudtam értékelni egy vibráló színű rúzst. Egy ideje azonban már óriási trend övezi őket, a márkák is sorra dobják ki a nude rúzsokat, ezért egy-egy darabbal már én is próbálkoztam. A mai bejegyzésben az eddig próbált kedvenc nude rúzsommal ismerkedhettek meg, amely már megvan egy ideje, de csak most érkeztem írni róla. 

A L'Oreal Collection Exclusive nude kollekciója hat rúzsból áll, amelyek Liya Kebede árnyalatán kívül itthon mind kaphatóak. Nagyon jó ötletnek tartom, hogy az árnyalatok egy-egy színésznőhöz, modellhez tartoznak, akiknek különböző a bőrtónusuk, bőrszínük, hajuk színe, típusuk, így mindenki megtalálhatja a színeihez illőt. Megjelent már a Pure Reds kollekció is, amely piros, vörös árnyalatú rúzsokat tartalmaz matt finishe-sel. Érdemes szétnézni azon csodás árnyalatok között is, mert úgy olvastam szintén jó minőségű rúzsokról van szó. A pirosak közül itthon négy árnyalat kapható a drogériákban, de az iparfümeria.hu-n mind a hat elérhető.


Az árnyalat, amelyet választottam az Eva Longoriához illő, hiszen nekem is meleg tónusú bőröm van, így gondoltam rajtam is szépen mutat majd a barackos nude. A JLo's nude árnyalaton is gondolkoztam, aki szintén a meleg tónusú hölgyek táborát erősíti, viszont azt picit világosnak találtam, és úgy gondoltam az erősebb szemsminkekkel mutatna jól, amelyeket én a hétköznapokon általában kerülök.

A rúzs csomagolás nagyon igényes, luxus érzetet kelt, matt fekete arany felirattal (ami végre nem kopik le). Az egyik legszebb és legigényesebb a drogériák polcain. Az illata számomra kellemes vaníliás, picit tolakodó, az ajkakon azonban már nem is érződik. Állagra kellemesen krémes, így könnyen kenhető, viszont emiatt nem olyan tartós. 3-4 óránként fel kell frissíteni az ajkainkon, ha eszünk vagy iszunk közben pedig még gyakrabban. Ezt hibáját azonban megtudom neki bocsátani, mert cserébe csodálatosan mutat és hidratálja az ajkakat. 



A múltheti Get Ready With Me, és az azt követő haul videómban láthattátok hogyan mutat az ajkaimon, de ha szeretnétek a blogon sminkes bejegyzésben is megmutatom majd, mert a képeken (ha jók a fények épp), mindig élethűbb a szín, mint a videókban. 

A L'Oreal ajakra való termékben még nem csalódtam, eddig mindkettő, amit próbáltam nagy kedvencem lett. Biztos beszerzek még továbbiakat majd! Ha még nem láttátok olvassátok el a L'oreal Colour Caresse-ről írt bejegyzésem, az általam birtokolt Romy egy tökéletes árnyalat azoknak akik inkább a rózsaszínes természetes árnyalatokat szeretik.


Melyik a kedvenc nude rúzsotok?

Nincsenek megjegyzések