Üzemeltető: Blogger.

Essence Lash Princess szempillaspirál


Már azok, akik előre tesztelhették az Essence Lash Princess szempillaspirált, is meggyőztek, hogy ezt a szempillaspirált majd ki kell próbálnom, nem még az a kismillió blog, ahol azóta belefutottam az áradozó bejegyzésekbe. Januárra fogyott el aztán az utolsó szempillaspirálom, és egy barátnős találka alkalmával a barátnőm figyelemfelkeltésére eszembe jutott, hogy bizony mennyire ki szerettem volna már eddig is próbálni és itt az ideje.

A csomagolása olyan kislányosan bájos, pont olyan, mint amilyen spirált egy hercegnő kezében el tudnék képzelni. Szerintem azzal, hogy nem ilyen egyszerű "tucatformája" van, kitűnik a többi szempillaspirál közül. 


Sokszor említettem már, hogy leginkább a hagyományos, egyszerű sörtés keféket szeretem, ezek váltak be a legjobban. Ennek a keféjében van ugyan egy kis csavar, pontosabban egy kis hullám, de mégis nagyon jól működik és talán legközelebb kevesebb fenntartásom lesz majd az ilyen kevésbé szimpla kefékkel. A felvett festék mennyisége még mindig egy kicsit több, mint amennyit én szeretnék - szeretem a többször kevesebbet elvet alkalmazni a sminkelésben, mint az egyszerre túl sokat - de nem olyan vészes.

Szépen hosszítja, dúsítja és szétválasztja a pillákat, utóbbi ez a fénykorában sokkal jobban kijött, mint ahogyan most a képen látjátok. Amiben kiemelkedő és veri jó néhány magasabb árkategóriájú társát, az a tartóssága a szempillákon. Egyáltalán nem potyog, még sosem kenődött el, amikor zumbázni voltam sem, pedig előtte mindig inkább csak vízálló spirállal indultam el aznap zumbára. Talán egyetlen negatívum, amit fel tudok neki róni, hogy két hónap használat után, igaz intenzív, mindennapos használat után, már eléggé sűrű lett a festék és ugyan még van benne, ezt már nem olyan könnyű felvinni szépen a szempillákra, mint azelőtt. Vannak szempillaspiráljaim, amik e tekintetben sokkal tartósabbak, sokkal tovább lehet őket használni, és később száradnak csak be. 



Mindenképpen újra fogom vásárolni, mert ár-érték arányban nagyon megéri, ha még nem próbáltátok ki, mindenképpen ajánlom! Nemrég megjelent egy testvérkéje is hasonló csomagolásban, zöld felirattal, rá is nagyon kíváncsi vagyok.

Ti próbáltátok már? Szeretitek az Essence szempillaspiráljait?

3 megjegyzés

  1. Nagyon szeretem ezt a spirált, már az utánpótlást is beszereztem belőle :) Nagyon szép szempillákat varázsol ^^

    VálaszTörlés
  2. Nekem is bevállt. Bár a vége felé már sokszor szídtam reggelente.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, sajnos tényleg viszonylag gyorsan sűrűsödik be :(

      Törlés