Üzemeltető: Blogger.

Nr. 11 Schüssler natúr krém


Már elég régóta használom ezt az Schüssler Nr. 11 natúr arckrémet és igazából ott kellett is volna lennie az arcápolási rutinomban, amit nemrég mutattam meg videó formájában, de véletlen kifelejtődött, ugyanakkor mindenképpen megérdemli, hogy írjak róla, mert - elöljáróban elárulom - nagyon bevált!

Kezdjük azzal mik azok a Schüssler-sók! Vagy inkább kezdjük azzal, hogy igazából nem nagyon vagyok az, aki a homeopátiában hisz, nem vagyok ellenük, de mellettük sem, nyilván vannak esetek, amikor beválik, van amikor nem. Mivel sokat nem tudok a Schüssler-sókról, így inkább linkelnék egy oldalt (katt). A 12-féle Schüssler-sóból, ahogyan a krém számozása is mutatja, ez a 11-es sót, a sileceát tartalmazza.

"A silicea elsődlegesen a kötő, és támasztószövet struktúrájának kialakításában vesz részt, de a csont és porc felépítésében is fontos szerepet játszik. Hiányállapot esetén bőrünk veszít feszességéből, korábbi, és intenzívebb ráncképződéssel találkozunk, és az erek rugalmassága is csökken."
Igazából, ha ezt az előző bekezdést nem is nézzük, a csodás összetevői magukért beszélnek. Hogy miért írtam, hogy csodás összetevők?! A krém 100%-ban natúr összetevőkből áll, nem tartalmaz parabéneket és kőolajszármazékokat, egyik fő összetevője pedig a sheavaj, de mellette barackmagolajat, jojoba olajat, kakaóvajat, kókusz- és argánolajat is tartalmaz. Jól hangzik nem igaz? Mindenféle csodás összetevő a bőrünk számára és mindez "káros" összetevők nélkül. 


A weboldalán szemránckrémként van feltüntetve a 30 év alatti korosztály számára, amolyan megelőzésként, de én az egész arcomra szeretem használni, mert hihetetlen jól hidratál. Ha szárazabba bőröm szinte teljes mértékben helyrehozza másnapra vagy max egy - két nap elteltével. Egy elég tömény, elsőre zsírosnak, nehéznek tűnő krémről van szó, de meglepően hamar beszívódik. Nap közbenre ugyanakkor soknak találom a kombinált bőrömre, így éjszakai arckrémnek szoktam használni. Reggelre csodás pihe-puha lesz a bőröm tőle anélkül, hogy zsírossá válna a bőröm vagy elnehezedne! Hogy a ráncokra milyen hatással van őszintén szólva nem annyira figyeltem, de remélem működik a megelőző tulajdonsága és tényleg lesz hatása a későbbiekre.


Összességében nagyon elégedett vagyok ezzel a krémmel. Télen nagyon gyakran használtam, mert ilyenkor több hidratálást igényel a bőröm, de tavasszal, nyáron és ősszel is minimum heti 2-szer használom. Az ára szerintem nagyon kedvező ahhoz képest, hogy natúr termékről van szó és egyébként is sokáig elég. 

Ismeritek ezt a márkát? Használtok valamit tőlük?

1 megjegyzés

  1. I just want to say thank you for sharing this post, because it's really amazing!
    And I already can't wait for the new one!

    Diana Cloudlet
    http://www.dianacloudlet.com/

    VálaszTörlés