A hajam mostanában eléggé rakoncátlan, mondhatni kezelhetetlen lett, sosem állt úgy, ahogy szerettem volna és gubancolódott is. Éreztem, hogy szükségem van még valamire, egy balzsamra, ami segít a problémámon. Samponból már találtam néhány igazi kedvencet, amit bármikor újravennék, az általam eddig próbált hajbalzsamok azonban nem nyűgöztek le eléggé, ezért új balzsam után nézelődtem krémmániára. Rá is találtam erre az Yves Rocher balzsamra, amit egyébként már régebben is kinéztem, de akkor nem vettem meg, mert nem volt épp a boltban és el is felejtettem, gondoltam itt az ideje kipróbálni. A polc előtt állva aztán hirtelen felindulásból, belső sugallatra velem jött a hozzá tartozó sampon is, így ezek lettek az első Yves Rocher termékeim, de ahogyan teljesítenek, tuti nem az utolsók.
Mindkét terméket száraz illetve göndör/dauerolt hajra ajánlják - nyilvánvalóan ugyanarra mivel egy termékcsaládba tartoznak, életteli, lágy tapintású hajat ígérnek és hogy a töredezett, száraz, igénybevett haj visszanyeri puhaságát, természetes fényét és rugalmasságát, mindezt a jojobaolaj- tartalmának köszönhetően. A balzsam a jojobaolaj mellett pedig édes mandulaolajat is tartalmaz.
Eddig csak együtt használtam őket, de amennyire beváltak, nem is hiszem, hogy ez a közeljövőben máshogy lenne. Már a sampon is beváltotta az ígéretét, érezhetően puhább lett a hajam hajmosás után, és emellett a legfontosabbal egy sampon tekintetében, a tisztító hatásával is meg vagyok elégedve. Az igazi csodát mégis a balzsam teszi, amit olyan 1-2 perig szoktam fennhagyni a hajamon. Életemben nem volt még ilyen puha és selymes tapintású a hajam, még a hennázás utáni állapotnál is jobb és semmi gond a gubancokkal, mert egyszerűen nincsenek. Az egész hajhosszra szoktam kenni, illetve a hajtövekhez is, egy nappal talán hamarabb kell hajat mosnom a gyorsabb zsírosodás miatt, mintha nem kenném a hajtövekhez, de nekem megéri a hatásért.
Parabén-, szilikon- és mesterséges színezékmentes, egyedül a parfüm a "gonoszabb" összetevő, illetve a samponban az SLS, ami a jobb habzásért felel, de a többi összetevőjük nagyon szép és természetes eredetű. Meglepett, hogy szilikonmentességé mellett ilyen puha tapintásúvá varázsolta a hajam, így akik esetleg váltani szeretnének, de nem akarnak lemondani a selymességről, azoknak mindenképp ajánlom ezt a párost, vagy akár külön is a termékeket, de természetesen nem csak nekik.
Próbáltatok már Yves Rocher hajápolókat?
Mik a kedvenc termékeitek a márkától?
Valamiért nekem egyáltalán nem a szívem csücske ez a márka, sosem találtam még náluk olyat, amivel elégedett lettem volna. Én a Serical Latte tejproteines hajpakolást használom hajbalzsamként is, ezer éve ez a kedvencem, nekem drogériás vonalon balzsamból semmi sem vált be, ettől viszont puha, táplált, könnyen kifésülhető lesz tőle a hajam és minden, ami kell, ráadásul nagy mennyiség, ehhez képest piszkosul olcsó is :D
VálaszTörlésMég nem próbáltam, csak a Kallos Latte tejprotenines pakolást, szerettem, de egy idő után már kevésbé tetszett. Egyszer lehet kipróbálom a Secical Latte-ját, ha kapható kisebb kiszerelésben is, engem az ilyen óriási kiszerelés már zavar, mert pl. a Kallos-om sem volt kicsi és mire elfogyott... Jó nyilván ha beválik és mást nem is akar az ember próbálni, akkor nincs ezzel gond. Az én kísérletezőkedvemmel zavart.
TörlésEz a balzsam az én hajam számára is a megváltást jelentette. Nyáron egy hónapot töltöttem Rómában, ezért a kiutazás alkalmával csak 1-2 hajmosásra elegendő balzsamot vittem magammal, mert úgy gondoltam, hogy majd kint veszek. Ez a kis mennyiség elfogyott, de napokig nem jutottam el odáig, hogy vásárolni menjek. Mondanom sem kell, hogy a hajam nem volt túlzottan hálás ezért. Miután megvásároltam ezt a balzsamot, a hajam már az első használat után látványosan jobb állapotúvá vált (mondjuk én "pakolásként" használtam). Sokkal könnyebb volt kifésülni a gubancokat, a hajam selymesebb tapintású lett. Természetesen azóta is jó barátok vagyunk. :)
VálaszTörlésHa valami bevált és lecseréljük nagyon meglátszik a hajunkon :))
TörlésPakolásként is kipróbálom majd szerintem :)
Nem próbáltam még ezeket a hajápolókat, de most felkeltetted a figyelmemet.
VálaszTörlésMaga az Yves Rocher márkát szeretem főleg a lótuszvirágos tusfürdőt. :)
Megszaglászom majd, ha a boltban járok :)
Törlés