A körmeim, ha nem szentelek nekik figyelmet elkezdenek ellenem fordulni, lemezesen elkezdenek törni, elvékonyodnak, betöredeznek, éppen ezért muszáj volt végre találnom valamit, ami megoldja ezen problémám. Még augusztusban az iparfümériás rendelésemben érkezett a Rimmel Nail Nurse Nail Rescue körömlakk, amit azóta szinte minden egyes körömlakkozás előtt használok. Ideje beszámolni róla!
Ígérete szerint már 14 nap, azaz két hét használat után megerősíti a körmöket. Valószínűleg ezt betartja, már 14 nap alatt erősebbek lesznek a körmök, de nekem azért egy kicsivel később lett látványos az eredmény, mondjuk olyan egy hónap után, de akkor már nagyon. A körmeim nem töredeznek, nem is lemezesednek, megvastagodtak, így hosszabbra megnőnek, mint bármikor előtte, ráadásul tényleg egészségesek a körmeim tetőtől - talpig.
Ami még plusz pont neki, hogy lassan fogy, egy negyede fogyott csak el, amióta használom, tehát augusztus óta, pedig, mint említettem folyamatosan használtam/használom. Az üvegben áttetsző rózsaszínes színével ellentétben a körmökön már teljesen áttetsző, és elég folyós állaga van. Az ecsete vékony, ahogy a képen is láthatjátok, ugyanakkor még kényelmes használni, pikk-pakk kifestem vele a körmeim és szerencsére, amit mindig szeretek egy lakkban, gyorsan is szárad és már jöhet is rá a színes lakk.
Összességében én tényleg teljesen meg vagyok vele elégedve, mert szépen rendbe tette a körmeim, nem is gondoltam volna, hogy valaha ilyen erősek lesznek. Az ára 1299 Ft a drogériákban, ha jól emlékszem, az iparfümérián pedig jelenleg 930 Ft, (én még 950-ért rendeltem), de az 1300 Ft-ot is teljesen megéri, sőt akár többet is, mert tényleg hatásos és sokáig elég - remélem nem is szárad majd be, mielőtt elfogyna.
Ti használtok körömerősítő lakkot?
Én egy Avonost használok, de vagyok megelégedve vele. Lassan elfogy, ezért benevezek erre. Köszi, hasznos kis bejegyzés volt! :)
VálaszTörlésRemélem neked is beválik majd! :))
TörlésRossman-os 25 %-os akcióval szoktam megvenni. Nekem sajnos nem segített a lemezesedésen, ettől függetlenül nagyon szeretem alaplakként, sőt, fedőként is kenem néha, olyan szép fénye van. :)
VálaszTörlésOlyat is tapasztaltam vele, hogy amelyik körmömön ott volt alapként, ott a színes lakkból elég volt két réteg, amelyiken nem volt, ott szükség volt a háromra, a teljes fedésért. *-*
Én is szereztem be egyet tegnap, sajnos nekem is nagyon könnyen törnek a körmeim. :( de azért remélem használni fog majd! :)
VálaszTörlésRemélem beválik Neked is! :)
Törlés