Üzemeltető: Blogger.

Utazás: Balatonszemes


Két hete (ú de gyorsan telik az idő) Balatonszemesen voltunk a családdal nyaralni pár napot. Már jó ideje nem voltunk így együtt ennyit, ezért nagyon jó volt, a község is kis nyugodt, szép rendezett és nincs vagy éppen nem volt borzasztóan tele, az ilyen helyeket szeretem. Gondoltam mutatok pár képet, főleg tájképeket a Balatonról, a családi képeket inkább mellőzve, öcsém kinyírna, ha kitenném :D. 

(Tudom még a görögországi képekkel is lógok, de annyira nehéz az 1000+ gyönyörű kép közül kiválasztani 20-30-at, szinte lehetetlen, majd pár visszatekintős poszt lesz majd augusztus végén/szeptember elején.)


Most a passzív pihenés mellett döntöttünk, minden nap strandoltunk, esténként mászkáltunk csak a faluban/községben, illetve az egyik nap estefelé átnéztünk Balatonfüredre. Szerencsére pont jó idő volt. Jól kifogtuk, ugyanis előtte és utána is rossz idő volt, viszont míg ott voltunk, az első nap kivételével minden nap tudtunk strandolni, sőt apáék estefelé első nap is bemerészkedtek. Apa végig nosztalgiázott és azt figyelte mi változott, mi maradt a régi, ugyanis fiatal korában Balatonszemesen dolgozott több nyarat is, anya is töltött itt egy nyarat, ekkor találkoztak. Már eddig is tudtam, hogy a Balatonnál találkoztak, de a konkrét sztorit még nem, de most elmesélték és ha nem tartom magam meg is könnyeztem volna, ugyanis hihetetlen romantikus és filmbe illő, de nem szeretem mások előtt elérzékenyülni, úgyhogy visszaszorítottam az érzéseim.



Első nap,  egészen 3-4 óráig esett az eső, majd  kisütött a nap míg miközben esett. Én azért még este is hosszú nadrágban, de apa és kis öcsém (kép fekete alak a képen) bemerészkedtek a Balatonba.
Imádom a hattyúkat, a strandon ahol voltunk mindig voltak, van róluk több sorozat kép is!





A nagy gyerek! Az apartman kertjében volt egy nagy trambulin, amin még én is ugrálhattam. Iszonyat jó, nekem kell egy ilyen!!!
Bár az elején nem gondoltam, hogy legyőzi Kenesét, ahol tavaly voltunk, de végül jobban megtetszett itt. Remélem míg visszatérünk!


10 megjegyzés

  1. Wow, gyönyörű :D Mi idén júniusban voltunk Balatonfüreden osztálykiránduláson, a campingben ahol megszálltunk ott is voltak hattyúk, de mivel volt azthiszem 2 kicsi is, ha közelítettél feléjük, 'sziszegve' elindultak feléd nem úl szép nézéssel, úgyhogy inkább békén hagytuk őket :D xD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Képzeld itt vegyóltek a kacsák és a hattyúk és elsőre messziről azt hittem, hogy van egy csomó kis hattyú, mert ugye azok is sötétebb színűek, na de közelebb érve már láttam, hogy kacsák. Engem is jól megszisszegett egy mikor próbáltam közelebbről fotózni, utána inkább tartottam a távolságot és zoom-ot használtam :D

      Törlés
    2. Nálunk is voltak vadkacsák, este a parton sétáltunk, egyik barátom adott nekik valamit enni, és utána követtek minket hogy kérnek még enni... Másnap meg észrevettük, hogy kint van egy tábla, hogy a kacsákat nem szabad etetni... :DD

      Törlés
  2. Csodásak a képek egytől egyig! :) Hattyúkkal sajnos nekem sincs jó tapasztalatom, akárhányszor szerencsém van hozzájuk mindig meg akarnak támadni én meg nem győzök futni :D Viszont itt nálunk van egy hattyúpár, akik már ősidők óta együtt vannak és minden évben látjuk a picikéiket, nagyon aranyosak ^^

    VálaszTörlés
  3. Gyönyörű képek *-* I-má-dom a Balatont!! :D

    VálaszTörlés
  4. Utolsó előtti kép, húú az nagyon ellett találva!!
    Ésss a hattyús....... nagyon tetszik az összes képed!! :)

    VálaszTörlés
  5. gyönyörű képek!! :)
    Emma xx
    http://iemmafashion.com/

    VálaszTörlés