Üzemeltető: Blogger.

Sleek blush BY 3 - Lace

A Sleek termékeket tartalmazó rendelésem a MUP-ról még valamikor január végén vagy február elején érkezett meg. A szemhéjpúder palettákról már írtam, de a hármas pirosítópaletta valahogy kimaradt. Most ideje pótolni a tesztet, mert nagyon szeretem és sokat használom ezt a terméket. Előtte még csak szemhéjpúdereket próbáltam a Sleek márkától, amikkel nagyon megfogott a márka, hiszen a színek változatosak és jól pigmentáltak. Így érthető, hogy kíváncsi voltam a pirosítóira is és meg kell, hogy mondjam nem csalódtam, az előbb említettek elmondhatók a pirosítókról is. Na de ne szaladjunk ennyire előre.
Az egyik ok, amiért erre a palettára esett a választásom az az, hogy ez volt az egyik olyan Blush by 3 paletta, amiben egyáltalán nem hasonló, sőt nagyon is különböző árnyalatok vannak, illetve mivel a a középső árnyalat nagyon hasonló, mint a márka Rose Gold pirosítója, ami egyébként a NARS ikonikus Orgasm pirosítójának a dupeja. Érdemes a hármas paletták között nézelődni, mert árban jobban megérik, mintha három külön pirosítót vennénk, és sokszor nagyon hasonló vagy ugyanolyan árnyalatok is megtalálhatók bennük, amik a "mono" pirosítók között. 

A pirosítópaletta csomagolása olyan, mint a szemhéjpúderpalettáké. Egy külön papírdobozban érkezik, csakúgy, mint a paletták, a belső csomagolása is ugyanolyan fekete matt, Sleek felirattal és ebben is egy tükör is helyet kapott. A palettáim közül van amelyik nehezen nyílik, szerencsére ez nem ilyen. Hogy mekkora a szemhéjpúder palettákhoz képest azt láthatjátok az alsó képen.



A palettában, ahogy már a neve is mutatja három árnyalat található. Balról - jobbra: Crochet, Guipure, Chantilly. A Crocket egy matt narancs szín nagyon jól pigmentált, de tényleg nagyon, ezért óvatosan kell bánni vele, nehogy túlzásba essünk. Ugyanez igaz a pirosas, rózsaszínes, korallos matt Chantilly-re, aminek szerintem olyan a színe, mint a hibiszkusnak.  És elérkeztünk a legnagyobb kedvencemhez a Guipure-hoz. Egyszerűen meseszép! Ez az első csillámos pirosítóm, nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog magamon. Annyire szép, természetes, üde és gyönyörűek benne az arany csillámok. Amikor ezt használom highlighter után eszembe sem jut nyúlni. Ennél az árnyalatnál nem kell óvatosnak lenni felvitelkor, nagyon nehéz ugyanis eltúlozni, a hátránya is ebből adódik, méghozzá az, hogy ez az árnyalat kevésbé pigmentált. Mióta megvan azóta álmodozom az "eredetijéről", a  NARS Orgasm-ról.

Balról - jobbra: Crocket, Guipure, Chantilly






Ami még szimpatikus a Sleek pirosítókban, hogy ritka, kevésbé szokványos színek is megtalálhatók közük, például lilás árnyalatok. 
Nektek, hogy tetszik ez a pirosító paletta? Próbáltátok már a Sleek pirosítóit?
Puszi,
Nóra

10 megjegyzés

  1. Nagyon szép ez a paletta. :) Még csak egy pirosítóm van a Sleektől, de tudom, hogy nem az utolsó. :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon gyönyörűek ezek a színek :)

    VálaszTörlés
  3. Melyik lilás Sleek pírre gondolsz? Mert én vadászom őket, de még nem találtam meg az igazit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Pink Sprint nevű hármas palettára, kettő lilásabb árnyalat is van benne. :)

      Törlés
    2. Á igen! Már terítéken volt, szerintem azok inkább mélybordó, sötét pink színek, és inkább az afro amerikai bőrszínre lettek kitalálva.
      Szenvedélyen a lila rúzs, így minden pírt ami lilának tűnik, vagy hirdetnek, felkutatok. :) Sajnos még nincs meg az igazi. :/

      Törlés
    3. Óh, értem :/ A héten majd lesz egy lilás rózsaszínes rúzsról teszt a blogon :)

      Törlés
  4. Nekem ez az egyik kedvenc hármas palettám tőlük :-) Pirosítóban és palettában az egyik legjobbak, az tuti :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen-igen, egyetértek, az árkategóriájukban kiemelkedőek.

      Törlés