Üzemeltető: Blogger.

Hónapom képekben #2

Ismét hónap vége van (iszonyú gyorsan telik az idő), így összegyűjtöttem az ehavi instagramon képeim. Február elején elkezdődött a tavaszi félév az egyetemen, emellett elkezdtem dolgozni - na ezekről az instagramos képeimen semmi nyom. :D Ez újdonság volt számomra, eddig egyetem mellett nem dolgoztam még, ennek egy kicsit a blogolás látta kárát, de mostanra azt hiszem már egész jól össze tudtam szinkronizálni a dolgokat, ezért remélem márciusban már minden simán megy majd és mindhárom dologra kellő időm és figyelmem jut. A képeket elnézve egyébként olyan, mintha az életem csak a sminkelésről, szépségápolásról és az evésről szólna.




Újdonságok: 1 A Catrice új szortimentből eddig csak ezt a Crushed Crystals lakkot szereztem be. Imádom, pár picit macerás, mind a felkenése, mert három rétegben kell felkenni, mind a lemosása. Tesztet itt már láthattatok róla. // 2 Megérkezett a MUP-os rendelésem is, 4 Sleek gyönyörűség // 3 Pár Ebay-es szerzeményem is befutott, a képen a csomagban Missha korrektora látható. Róluk hamarosan láthattok videót. // 4 A vágyott Catrice Celtica trendkiadás highlighterét is sikerült beszereznem. Óriási mázlinak éreztem, mert már mindenhol hűlt helyét találtam, majd egy nap kiraktak még darabokat belőle!

Ha mindenkinél hamarabb szeretnétek értesülni, hogy miket vettem, milyen rendelésem érkezett meg, akkor mindenképp kövessetek instagramon, mert általában ide kerülnek ki elsőként az újdonságok. 






Pakolás, tisztítás, rendezés: 1 A karácsonyra kapott sminktároló végre elnyerte végleges kinézetét, itt épp csinosodott, így addig a kis fiókok az ágyon pihentek. Sminktárolós videó is jön hamarosan, tudom, hogy sokan szeretitek ezeket a videókat. :) // 2 Ideje volt az ecseteket kimosni // 3 Nem tudom mi ütött belém, de még az ecsetmosás estéjén végre sikerült magam a ruhásszekrény rendberakására is rávenni magam. // 4 Ha már februárban sűrűsödtek a dolgok jobbnak láttam beszerezni egy határidőnaplót. Az Auchan-ban sikerült is egy ilyen édes, igazán csajosat kifogni.






Ételek, nasi: 1 Cornflakes-es husi párolt zöldségekkel Hmmm... // 2 Mondtam barátomnak, hogy ma egészséges vacsorát eszem, erre hát nem elcsábított és rábeszélt, hogy rendeljünk pizzát?! Isteni volt!  Mézes mustáros alap rajta csirkehusi, feta, camamber és kukorica // 3-4 Csodálkoztam, hogy csak kettő édességes kép van :D Mindenkit megnyugtatok, nem csak ennyit ettem, főleg, hogy névnapom is volt és elárasztottak csokival.




Egyéb: 1 Új sorozatkeresésben vagyok, ezért megnéztem a Star Crossed pilotját // 2 Rózsa Tőle! // 3 Pont sikerült lekapnom a 222-őt! Óriási ölelés, puszi Nektek!


Eddigi hónapom képekben bejegyzés:


Ha valaki még nem tette, de szeretne, akkor itt követhet instagramon, statigramon pedig azok, akiknek nincs instagramjuk. Remélem tetszett ez a kis képes összefoglaló. Nektek milyen hónapotok volt?
Puszi,
Nóra

Nincsenek megjegyzések