Üzemeltető: Blogger.

Rimmel szemceruza 005 nude - teszt

Annyi helyen olvasni, hogy milyen jót tesz a tekintetnek, ha fehér szemceruzával kihúzzuk a vízvonalunk. Egyrészt megnyitja a tekintetünk, másrészt nagyítja a szemünk, sőt még fáradt reggeleken is csodát tesz. Hát én ezt többször is kipróbáltam és mindig elszörnyedtem. Egyáltalán nem tetszett, mert a fehér szín szinte rikított a vízvonalamon, minden egyes alkalommal le is töröltem. Világosabb, fehérebb bőrűeknek talán jobban áll, de nekem borzasztóan. Aztán valamelyik külföldi blogger oldalán olvastam egy nude szemceruzáról. Emlékszem mikor kis naivan keresgettem kb. fél éve az itthoni drogériákban nude szemceruzát. Aztán Szandránál (The very style blog) megláttam a Rimmel nude szemceruzáját, amit Asos-ról rendelt. Párszor nézegettem, hogy most megrendeljem-e vagy ne, majd mikor egyszer belefutottam egy akcióba nem bírtam tovább és megrendeltem. 


Első használat óta imádom, már mikor felkentem azóta! Krémes, könnyen kenhető állaga van, emiatt tényleg remekül lehet a vízvonalra kenni. Ugyanakkor iszonyat tartós, ez az első szemceruzám, ami nap végéig fennmarad a vízvonalon. Használtam már a szemhéjamon is - hamarosan egy ilyen sminket láthattok is majd videó formájában- és ott is bírja egész nap. Egy ecsettel jól, könnyen lehet satírozni, maszatolni is, ez a többi színnél fontos inkább. 



Bal oldalt szemceruza nélkül, jobb oldalt szemceruzával

Itt az Asos link, ahonnan megrendelhető, az ára: 5,38 € (MOST akciós 3,37 €!!!) , a szállítás mindig ingyenes, nincs semmilyen kikötés, hogy csak x Ft/$/€ felett. Egyébként 5 másik színben is megrendelhető, ha jól láttam ezek közül mind kapható Magyarországon a drogériákban, egyedül ugye a nude ceruza nem. A Rossmanban néztem meg őket, ott 1500 Ft körüli áron kaphatók. Majd én is tervezek más színekben beszerezni belőle.

Összességében : Egy nude ceruza mindenkinek kell és a Rimmel nude ceruzáját mindenképp ajánlom! A Catrice jött még ki nemrég egy nude ceruzával, az is jó alternatíva lehet annak, aki nem szeret netről rendelni. Elég jókat hallottam róla.
Puszi,
Nóra

5 megjegyzés

  1. De jó, hogy írtál róla, hogy most akciós! Már olyan régóta szerettem volna megrendelni, csak azt vártam, hogy lejjebb menjen az ára kicsit :) már meg is rendeltem, köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naa de jó! :) Pont jó a poszt időzítése, pedig kb. egy hete itt bosszankodtam már, hogy kész a poszt, de nincsenek képeim még hozzá, de most már örülök, hogy mostanra sikerült felrakni.

      Törlés
  2. én nem nagyon szeretek netről rendelni! :s de ezzel a ceruzával nagyon szemezek már én is régóta.. :) lehet kipróbálom először a Catrice-t! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem értem azokat a termékeket, amiket mindig elkapkodnának mint a cukrot, mint ez is miért nem hozzák be... Majd ha esetleg kipróbálod a Catrice-t mesélj róla :))

      Törlés
    2. én is mindig ezen mérgelődök! :) ha kipróbálásra kerül, mindenképp mesélek majd róla! :)

      Törlés