Most poszt és nem videó formájában láthatjátok, miket vásároltam. Ennek több oka van, egyrészt nincs annyi termék, másrészt nincs valami videózós idő, ha viszont majd sikerül videózni akkor a már eddigi csomó ötlet közül valósítanék meg egyet, harmadrészt pedig egy videó azért hosszabb idő és a vásárolt dolgok között van, amit már ma láthattok majd a blogon és fura lenne "előbb a teszt utána a vásárlás". A DM-ben vásároltam tegnap. Eredetileg csak két dologért mentem, de több lett belőle, mert megláttam, hogy az Essence Happy Holidays trendkiadása már kinn van. Facebook-on jeleztem is nektek, hogy még időben tudjatok róla mielőtt elkapkodnák.
Még érintetlen volt a pult, így meg tudtam venni a már kinézett hópelyhes fedőlakkot, erről igyekszem még ma posztot írni.
Ha már az Essence pultnál voltam, akkor végre megvettem azt az új szortimentes rúzst, amit a kezdetektől kinéztem, ez pedig a Natural Beauty névre hallgató árnyalat. Remélem végre találtam egy szép hozzám is illő természetes árnyalatú rúzst.
Mint említettem eredetileg két dologért mentem be. Az egyik a L'oreal micellás vize (a Rossmanban is akciós 1199 Ft, de ott már nem volt), mert fogytán a sminklemosóm. A másik az Alverde hajvaja, ami az egyik kedvencem, ha hajápolási termékekről van szó, ideje volt újravásárolni. Itt már írtam róla.
L'oreal Sublime Soft micellás víz - 1399 Ft |
Végül egy nem tegnapi szerzemény (talán két hete vettem), de gondoltam megmutatom. A C&A-ban pár Six ékszer le volt/van akciózva. Már akkor is eléggé le volt fosztva az állvány, nem tudom maradt-e még valami, de én még találtam valamit ami tetszett. Ez a gyönyörűséges fülbevaló jött velem.
Nóra
Hu a rúzsra és a hópelyhes lakkra nagyon kíváncsi vagyok! :)
VálaszTörlésugyanúgy engem is ez a 2 dolog érdekel a legjobban! :)
TörlésÉpp most fényképeztem a lakkot :) remélem jók lettek a képek! ilyen időben ez elég kétséges :(
TörlésA lakk az én fantáziámat is piszkálja. :) Én pont most értem haza egy rúzzsal, igaz csak egy százasos darab, de uuuu. :D
VálaszTörléshttp://life-beauty-me.blogspot.com/
Fenn is van a lakk ! :)) Milyen színű rúzst vettél? és milyet? :) Nálunk a közelben most nyílt egy százas, még nem mertem bemenni, mert a buszról beláttam és úgy tűnt jó sok sminkcucc van és féltem sok mindent vennél hirtelen felindulásból :D
TörlésMilyen meglepő, hogy megint olyan dolgokat szereztél be amiket én is imádok :DD
VálaszTörlés:D
Törlés