Üzemeltető: Blogger.

Inecto Naturals argán olajos kézkrém és hajvégápoló


Elég régen érkezett hozzám tesztelésre az Inecto Naturals két terméke az argánolajos vonalból. Először a kézkrém, majd a hajolaj is szépen lassan bekerült a gyakran, heti szinten használt termékeim közé, így már elég jól kitapasztaltam mindkét termék előnyeit, hátrányait.

Kezdjük a kézkrémmel, amely közelebb állt hozzám, amikor megérkezett. Alapvetően én inkább csak akkor nyúlok kézkrém után, amikor már kissé szárazak a kezeim, egyébként nem nagyon kenegetem őket.
Ez ezután a termék után sem változott meg, viszont egy nagyon jó kézkrémre találtam, amelyhez szívesen nyúlok, mikor kiszáradnak a  kezeim. Nagyon jól hidratál az argánolajnak és persze egyéb tápláló összetevőknek köszönhetően. Nyár közepén egy-két hétig extrémen kiszáradt a kezem, ez a kézkrém hozta rendbe, így a kellemes illata, amit nem nagyon tudok mihez hasonlítani, nekem összefonódott a nyárral. Amit még kifejezetten kedvelek benne, hogy szuper gyorsan, pillanatok alatt beszívódik a bőrbe. Egy kis "valamivel bekentem a kezem érzést" hagy a bőrön, ami néha engem kissé zavar, de ezt meg tudom neki bocsátani.


A hajolajjal az elején bajban voltam. Már többet kipróbáltam, majd mindet elajándékoztam, mert igazán egyiket sem szerettem meg, ráadásul igyekeztem mellőzni a szilikonos dolgokat már egy jó ideje, az ilyen termékek pedig dugig vannak szilikonnal. Ha megnézzük az összetevőket, akkor láthatjuk, hogy ennek az INCI listának első három helyén különböző szilikonok vannak, tulajdonképpen ennek köszönhető a szebb, fényesebb haj, mintsem a benne lévő argánolajnak. Ha valaki extra ápolást szeretne a hajára, én inkább a tiszta argánolajat javasolnám hajmosások előtt pakolásként, mint ezt a terméket. Amiért viszont mégis minden héten kétszer is használom az az, hogy azt vettem észre, hogy szebbé teszi a hullámokat a hajamban, sőt tartósabbá. Minden hajmosás után, miután behullámosítottam a hajam, viszem fel és masszírozom bele csak a hajvégekbe a terméket, így a hullámaim egészen szépen kibírják a következő hajmosásig.

Összességében mindkét terméket ajánlom. A kézkrémet mindenkinek, a hajvégápolót pedig azoknak, akik hasonló célra szeretnék alkalmazni, mint én, vagy éppen kis instant gyors fényességet szeretnének a hajuknak, ha szeretnék jobban táplálni, akkor mint említettem inkább tiszta argánolajat, vagy egy pakolást válasszanak. 

Amit fontos még megemlíteni, hogy az Inecto Naturals ismét egy jó ügy mellé állt. Mindenki, aki 2016. október 1. és november 30. között legalább 2 db Inecto Naturals terméket vásárol bármelyik DM, Rossmann, Tesco, Auchan üzletben (vagy rendel a takemeshop.hu oldalról) és regisztál a vásárlást igazoló nyugta AP kódjával a következő oldalon: inecto.hu/nyeremenyjatek, 150 Fttal támogatja a Budapesti Állatkertet.

Próbáltatok már Inecto Naturals termékeket? Melyik a kedvencetek?

Nincsenek megjegyzések