Gondolkoztam, hogy milyen formában készüljön el ez a bejegyzést, mert a bejegyzésben szereplő egyik terméket sajnos itthon már nem árulják, viszont végül arra jutottam, hogy külföldről még rendelhető, és hátha behozzák hozzánk majd a megújított változatokat. Mint azt már videókban és képeken láthattátok, tavasszal úgy döntöttem ismét szeretnék ombre hajat. Fél évente - évente nagyjából mindig rám tör a hajamon változtathatnék, de nem mindig vágok bele, és ezt most szó szerint is érhetjük.
Ne tudjátok meg mennyit gondolkozom azon, hogy váll fölé érőre vágatom a hajam, viszont úgy sejtem, hogy pár hétig imádnám, majd átkoznám magam ezért a döntésért. A másik őrültségem a frufru, na az még ijesztőbb, azt hiszem ott még inkább mellé tudnék lőni, de azért ott motoszkál a gondolat néha. Mivel nagy vágyamat a vöröset már próbáltam, úgy gondoltam, hogy itt a nyár, a Pinterest tele van gyönyörű ombre festésű hajakkal, legyen ismét ez, nagyon szerettem anno két éve is.
Ezután jött a dilemma, hogy fodrász vagy ismét én vágjak neki, de végül úgy döntöttem, hogy múltkor is jól sikerült, ismét ezt választom. A gond csak az volt, hogy a szuper L'Oreal Wild Ombres szettet már kivonták a forgalomból itthon. A külföldről való rendelés előtt nem sokkal pont belebotlottam, hogy a Tesco online még árusítja éppen a nekem kellő árnyalatot. A termék használatáról már itt írtam, ezt most újra nem tenném meg, és igazából szerintem még külföldről rendelni is megéri terméket. Gondolkoztam azon is, hogy balayage módon legyen a hajam befestve. A L'Oreal külföldön árul már ilyen terméket is, bár nagyon vegyes véleménnyel vannak róla, így akkor lehet fodrászhoz fordultam volna. Még mindig motoszkál néha a fejemben a gondolat, bár nem tudom nem lenne-e nekem az túl szőke, majd meglátjuk mit hoz a jövő.
A kis (utólag már) vicces hajfestős sztorim azért még elmesélem nektek, mert emiatt fedeztem fel a továbbiakban említésre kerülő terméket. Miután feltettem a L'Oreal festéket, hagytam hatni a max. hatóidőt, mert a hajvégeimnél igazán világosat szerettem volna, lemostam és megszárítottam a hajam, és majdnem zokogásban törtem ki, annyira nem tetszett. Baromi rezes volt, vagy nem is tudom milyen, a lényeg, hogy csúnya. Azonnal elkezdtem barna festékek és egyéb megoldások után kutatni és sokkot kapva mondtam a páromnak, hogy holnap bizony az első utunk egy drogéria. Szerencsére másnapra teljesen jó lett az eredmény, csak egy kis idő kellett neki, így mikor drogéria közelbe kerültem, már eszemben sem volt barna festéket venni. Szóval tanulság, ne ijedjetek meg elsőre, várjatok egy napot mindenképp, mert másnap már én is teljesen elégedett voltam az eredménnyel.
A hamvasító ötlete egyébként a kiborulásomkor jött, és bár már tetszett a hajam, nagyon tetszett, amit a hamvasító termékekkel elértek, így gondoltam kipróbálok egyet. A legkönnyebb megoldás a Schauma Silver Reflex terméke volt, ez szinte mindenhol kapható itthon is, és hatásosnak találta a legtöbb ember. A DM saját márkájának a Baleának is van hamvasítója egyébként, talán pakolás és sampon is, viszont azokról azt olvastam, kevésbé hatékonyak, ezért győzött a Schauma. Fodrászkellékesben keresgélhettem volna még termékek után, de annyi energiát éppen nem volt kedvem beleölni.
Igazából nekem nagyon tetszik, amit a Schauma termékével elértem, nem mondom, hogy nagyon látványos lett az eredmény, de én mindenképpen látom. Havonta egyszer használom nem samponként, hanem hajpakolásként kb. 20-30 percre. Azt tanácsolom, hogy egy tincsen mindenképp próbáljátok ki előtte, mert hajszíntől függően bezöldítheti a hajat, ha túl hosszasan van fenn. Nagyon durván lila a sampon egyébként, vigyázni kell, mert ez bizony mindent befog, ennek a lilaságnak köszönhetően semlegesíti azonban a sárgás pigmenteket a hajban.
A képek a hajamról frissen készültek, jelenleg így néz ki, már egyszer egy egészségügyi vágás volt a végéből mióta ombre lett, a hamvasító sampont pedig pár napja tettem fel 15 percre. Hozzá kell még tennem, hogy a nap hatását is látom a hajamon, nem csak a fent említett két termékét. Sokat ugyan nem voltam a napon idén nyáron, de például az egy hetes nyaralás alkalmával a nap elég jól kiszívta. Ennyit most a haj sztorimról, ha változtatok, akkor számíthattok majd ilyesmi mesélős bejegyzésre, remélem azért tetszett és élvezhető volt ez a bejegyzés!
Használtok hamvasító terméket? Mit gondoltok az ombre és a balayage trendről? Ti milyen gyakran változtatjátok a hajatok?
nagyon szép a hajad, igazán természetes a végeredmény, és nagyon jól is áll neked :)
VálaszTörlésKöszönöm Rebus!
TörlésDe jó lett a hajad.:) Valahogy mindig elfelejtem a hamvasító samponokat, pedig most rám is rámférne egy,szóval köszi az ötletet. ^-^
VálaszTörlésJujj, nagyon szép a hajad. *-*
VálaszTörlésNálam kb. 2 évente bekattan valami, és olyankor drasztikus megoldáshoz folyamodom...levágatom a hajam teljesen rövidre, aztán max pár hónapig hagyom meg, és elkezdem újra növeszteni.
Teljesen logikátlan, de amikor rám tör az érzés, hogy változtatnom kell, akkor nem tudok mást csinálni. :D
Amikor nem annyira vészes a helyzet, akkor szoktam színezőkhöz nyúlni, és beújítok valami színt.
Köszönöm!
TörlésAz a baj, hogy én is amint levágatnám pár hét múlva őrült növesztésbe kezdenék :D
Színezőket még nem próbáltam, nem tudom mennyire fogná be a hajam...