Üzemeltető: Blogger.

Soufeel karkötő


Már régóta szerettem volna egy olyan karkötőt, amire lehet gyűjteni a különböző medálokat, pont ezért nagyon megörültem neki, amikor a Soufeel felkeresett, hogy összeállíthatok egy 5 medálból álló karkötőt magamnak.

Szerettem volna olyan karkötőt összeállítani, amelyen a medálok illenek hozzám, jelentéssel bírnak számomra, ugyanakkor egymáshoz is passzolnak. A kínálatra egyáltalán nem lehet panasz, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál hozzá passzoló figurákat és színeket. Ha valaki nagyon el lenne veszve, akkor ajánlom elsőként inspirációgyűjtésként az előre összeállított karkötőket. Szó szerint átnéztem az összes medált, rengeteg időt eltöltöttem az oldalon, mire sikerült választanom. Amit még érdemes tudni, hogy a medálok és karkötők nagy része ezüstből van, de megtalálhatók a kínálatban arany, rosegold és swarovski kristályos darabok is, emiatt is kerülnek annyiba amennyibe.


Elsőként is választottam egy kis fényképezőt, amelynek a lencséje egy kis kő, egyrészt mert nagyon szeretek fotózni, másrészt pedig a videózás miatt. Aztán választottam egy vörös rúzst is, ami a blogra, és a rúzsmániámra utal, mint látjátok ez az egyik függő medál a karkötőn. A másik függő medál egy személyre szabható darab, amire saját fényképet lehet tenni. Én egy a két évvel ezelőtti zakynthosi nyaralásunkkor készült tengerparti homokba kagylókból kirakott szíves képem választottam, ez talán kevésbé giccses, mintha egy kettőnkről készült képet tettem volna rá. Ennek másik oldalán egy virág található közepén kővel. Többféle alakú és hátoldalú személyre szabható medál is van, nekem ez tetszett legjobban. Választottam még egy virágos gyöngyöt, ami amellett, hogy nagyon tetszik, amiatt is illik hozzám, hogy imádom a virágokat (csak nézzetek fel az instagram-omra). Az utolsó pedig egy szíves gyöngy, ami szintén nagyon megtetszett és színeiben is illik a többihez.


Én odáig vagyok ezért a karkötőért, és mostantól tovább gyűjtögetem majd egy-egy fontos emlék után a medálokat a karkötőmre. Ha esetleg kedvet kapnátok a rendeléshez, akkor van egy kuponkódom is YTB5, amivel 5% kedvezményt kaptok.

Nektek hogy tetszik a karkötő? Ti milyen medálokat tennétek a karkötőtökre?

1 megjegyzés

  1. Szerintem nagyon szép! Én jó egy éve kattantam rá a gyűjtögetésre. Főleg a pavé charmok tetszenek, imádom a csillogást! (-: Van madaras, kígyós, csillagos, szívecskés.... És egy ilyen biztonsági lánc, de ma már nem venném meg, nem a kedvencem. Nekem Pandora van, tavasszal egy gyűrűt is beújítottam.

    VálaszTörlés