Immár hagyomány nálam, hogy a Glamour-napok előtt összegyűjtöm listában, hogy mit szeretnék vásárolni, mikre van szükségem, így célirányos tudok lenni a boltban, és nem vásárolok sok felesleges holmit. Ezt a listát, mint szokás szerint mindig, most is megosztom veletek is, hátha számotokra is hasznos, esetleg találtok a termékek között olyat, ami felkerül a ti listátokra is.
Amire szükségem van:
Alapozó: Kifogyóban a Max Factor CC krémem, és nincs világos alapozóm a télre. Szívesen újravenném a Max Factor CC krémet is, de belefutottam a neten a Bourjois Healthy Mix Radiance Reveal alapozóba, amiről annyi jót írnak így elbizonytalanodtam. A Bourjois-t jobban szemügyre véve a boltban majd még döntök.
Folyékony korrektor: Megszámolni sem tudom hányszor áradoztam már a Catrice Camouflage tégelyes korrektorról. Az új szortimenttel bejött a folyékony változata, amire már nagyon kíváncsi vagyok!
Filces tus: A L'oreal Super Liner So Couture filces tusa egy álom, gondoltam megveszem az utánpótlást belőle így féláron mielőtt kifogyna.
Amit szeretnék:
Kontúr: A sminkkollekciómból hiányzik egy olyan kontúrárnyalat, ami nem barnás jellegű, hanem inkább taupe. Télen a hófehérke bőrömhöz ez sokkal jobban mutat majd. Két terméket néztem ki, amik közül döntök majd, az egyik a Catrice Prime & Fine Contouring paletta 010 Ashy Radiance árnyalatban, ami egy highlight árnyalatot is tartalmaz, a másik egy szemhéjpúder az Essencetől, az I love nude kollekcióból (05 my favourite tauping). Fruzsinál(GlamourEverything) és Andinál(Eyelinerandsmileandi) is olvastam, hogy remekül bevált nekik erre a célra, így lehet ő lesz a befutó.
Őszies árnyalatú rúzsok: Mivel nagyon rákattantam egy Catrice rúzsra mostanság, biztos szétnézek a kínálatban, a neten kettőt ki is néztem: Ultimate Color rúzs 420 Plum Fiction és Ultimate Stay rúzs Plum & Stay. A Rimmel Kate Moss matt rúzsok közül a 107-es dögös mélybordó is már régóta kívánságlistás.
Bronzosító: Már láthattátok, hogy kinéztem a Catrice Sun Glow Mineral bronzing powder-t. Élőben még nem láttam, kíváncsi leszek rá!
Catrice folyékony Camouflage korrektor 1160 Ft -20% Müller kuponnal, -25% Rossmann kuponnal
Catrice Sun Glow Mineral bronzosító púder 1659 Ft -20% Müller kuponnal, -25% Rossmann kuponnal
Catrice Ultimate Color rúzs 420 Plum Fiction 1200 Ft -20% Müller kuponnal, -25% Rossmann kuponnal
Catrice Ultimate Stay rúzs Plum & Stay 1545 Ft -20% Müller kuponnal
Catrice Prime & Fine Contouring paletta 010 Ashy Radiance 1489 Ft
Rimmel Kate Moss matt rúzs 107 1299 Ft -50% Rimmel kuponnal
Essence I love nude szemhéjpúder 05 my favourite tauping 950 Ft -20% Müller kuponnal
Bourjois Healthy Mix Radiance Reveal alapozó 4499Ft -20% Müller kuponnal
Max Factor CC krém 3000 Ft -50% Max Factor kuponnal
L'oreal Super Liner So Couture szemhéjtus 2199Ft -50% L'oreal kuponnal
Nem csak sminktermékekre van szükségem. Elfogyóban az Isana körömlakklemosóm, így pont jókor jött a 30%-os Isana kupon. Szintén végét járja a Garnier micellás vizem, ebből is megveszem majd az utánpótlást. Végezetül pedig dezodorra is szükségem van, a Rexona Maximum Protection nagy kedvencem, de lehet végül másra esik majd a választásom.
Isana körömlakklemosó 300 Ft- 30% Isana kuponnal
Garnier micellás víz 1800 Ft - 20% Müller kuponnal
Rexona Maximum Protection 1200 Ft -25% Rexona kuponnal
Ti miket szeretnétek beszerezni a Glamour-napokon?
Nem írom le a teljes listámat, inkább belinkelem. :D
VálaszTörléshttp://moonangelstories.blogspot.hu/2015/09/oszi-kivansaglista-glamour-napok.html
A Catrice kontúrpalettáról, nemrég írtam tesztet, én nagyon szeretem. :)
Futva meg is néztem a bejegyzést mikor kitetted a palettáról (épp szállnom kellett a metróról). Jó hogy írod, el is olvasom teljesen a posztot. :)
TörlésHűű nagyon szuper bejegyzés lett! Nagyon sok tippet adtál, például az Isana körömlakklemosó tökéletes lesz nekem is (abszolút megéri így kuponostul az árát). A Kate Moss rúzsokból is kinéztem már egy árnyalatot, azt is szeretném feltétlenül beszerezni.
VálaszTörlésKöszi a tippeket! :)
http://ll-beauty.blogspot.com
Az Isana lemosót imádom, már az alapárát is nagyon megéri, de én még ennyi spórolásnak is örülök :D
TörlésMajd kíváncsi leszek melyik Rimmel rúzst szerzed be :))